Minden eddiginél több, négyszáznegyven iskola jelentkezett az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) vízfogyasztást népszerűsítő programjára, vagyis az idén több mint százhúszezer tanuló ismerkedhet meg az egészséges folyadékfogyasztással - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.
Alkotmánysértés miatt indított újabb pert a tömeges adatgyűjtést folytató amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) ellen több csoport nevében az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) kedden.
"Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása. Fontos ugyanakkor, hogy csak a magyar polgárok biztonságát és az erőmű biztonságos működését garantáló információk élvezzenek titokvédelmet.
A kisebb beavatkozásoknál 2-3 hónap, a nagy műtéteknél legfeljebb fél év lesz a várakozási idő a várólista-csökkentési program nyomán - írja a Világgazdaság.
2014 végén bő 1950 milliárd forintnyi idegen tulajdonú értékpapír-állományt kezeltek a független részvénytársaságként működő brókercégek - írja a Világgazdaság.
A DRB csődök nyomán felálló helyzetben fabatkát sem érne a bankadó belengetett csökkentése, ha a pénzintézeteknek gyorsan vissza kellene fizetniük az betétbiztosítónak adott hitelt. Ha a kormányzati cél a hitelezés felfuttatása, a konstrukció átalakítására van szükség - a hírek szerint ezt a kormány és a jegybank is támogatja.
Áder János Ankarában találkozik a török köztársasági elnökkel, miniszterelnökkel és a Török Nagy Nemzetgyűlés házelnökével, valamint fogadja I. Bartolomaiosz pátriárka.
Egy rejtélyes kínai milliárdos öt év alatt vágná keresztül egy csatornával Nicaraguát. Nem tudni miből és minek. Csak azt tudni, hogy súlyos környezeti károkkal járhat mindez.
"Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása" - közölte a köztársasági elnök.
A kisebb beavatkozásoknál két-három hónap, a nagy műtéteknél, például a protézis-beültetéseknél legfeljebb fél év lesz a várakozási idő az idei, 6 milliárd forintos várólista-csökkentési program nyomán. A szakma szerint a műtéti kapacitásokat is növelni kellene - írta szerdán a Világgazdaság.
A múlt év végén bő 1950 milliárd forintnyi idegen tulajdonú értékpapír-állományt kezeltek a független részvénytársaságként működő brókercégek Magyarországon, amely 17,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - ismerteti szerdai cikkében a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
Az első bomba idén, február 6-án robbant, repültek a csúnya szavak. A második bomba március 8-án csapódott le a digitális sajtóban, az ország egyik legbefolyásosabb embere megvádolta hajdani iskola- és szobatársát, a miniszterelnököt. Annak jártunk utána, hogy a nyilvánosságban miként alakult Simicska Lajos megítélése.
Bár a japán kormány minden befolyását igyekszik latba vetni az atomerőművek újraindítása érdekében, négy évvel a fukusimai baleset után egyetlen reaktor sem üzemel a szigetországban. A hatóságok négy blokk újraindítását már engedélyezték, aggódó lakosok és aktivisták azonban bíróságon próbálják megakadályozni ezt.
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kaposvári Rákóczi a horvát első osztályú Slaven Belupo otthonában, Kaproncán játszott felkészülési mérkőzést. A házigazdák egygólos hátrányt követően a második félidőben fordították a maguk javára a találkozót, és végül 4–2-re nyertek – számolt be róla a Kaposvár honlapja.
Újabb és újabb sztorik derülnek ki arról, hogyan tüntetik el az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei az iraki Moszul környékén fekvő ősi romokat. Az iraki antikvitások minisztériuma kétségbeesetten próbál segítséget kapni a nemzetközi közösségtől, mert úgy látják, hogy a dzsihádista őrültek jó úton haladnak afelé, hogy megsemmisítsék az emberiség történelmének tárgyi bizonyítékait.
Elkezdődött a szegedi medencés kikötő felújítása, az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől az áruforgalom növekedését várják - tájékoztatta a beruházó Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) sajtóreferense az MTI-t.
Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin, és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 362-363 forintra, a gázolajé 374-375 forintra nőtt. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a gázolajét 2 forinttal ...
Indokolt a fővároshoz hasonló mértékű hozzájárulást kapnia a balatoni közlekedésnek a kormánytól - áll a Balatoni Körnek, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és több régiós szervezet támogatásával kiadott, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A viktóriai állami bíróság szerdán úgy döntött, Giedo van der Gardénak joga van ahhoz, hogy a 2015-ös idényben a Sauber-istálló pilótája legyen, azaz neki kell vezetnie a svájci csapat egyik autóját. A csapat fellebbezett az ítélet ellen, az esetet csütörtökön újratárgyalják.
A tüntetők vasárnap három olyan helyszínen jelentek meg, ahol a bevásárlóközpontokat a hétvégéken ellepik a Kína szárazföldi részéből bevásárolni érkezők.
A budapesti Sensaria Képzőművészeti Egyesület tagjainak műveiből rendez kiállítást szombaton a szekszárdi Művészetek Háza, a múlt század izmusaitól elhatárolódó művészcsoport két új tagja, Debreczeni Imre és Pinczés József is bemutatkozik a tárlaton.
Az államfőnek az a véleménye, hogy nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása.
A köztársasági elnök ezért alá is írta a paksi atomerőműberuházást 30 évre titkosító törvényt. A kormány így titokban költheti el azt a kb. 3000 milliárd forintot, amit Oroszországtól kap hitelbe.
Bár a betöréses lopások száma csökkent az utóbbi időben, így is több mint húszezer ilyen bűncselekmény történik minden évben. Ugyan a biztonságtechnika, a zárrendszerek kialakítása sokat fejlődött, a betörők ezeket is megtanulták kijátszani. Sokszor a tulajdonosok is felelősek, figyelmetlenek és óvatlanok. A Groupama Garancia Biztosító kárszakértői összegyűjtötték, hogy milyen tárgyak jelentik a…
Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerdán kora délelőtt, miközben a dollár és a svájci frank között paritás alakult ki.
A Népszabadságban az olvasható, hogy a kanadai szövetségi bíróság helybenhagyta egy 39 tagú gyöngyöspatai roma család menekültstátuszát. Az Index beszélt azzal a volt rabbal, akinek 8 ezer eurós kártérítést ítélt meg a strasbourgi emberi jogi bíróság a fogva tartás körülményei miatt.
A sikeres Davis-kupa-hétvége – két győzelem egyesben és egy párosban – után győzelemmel rajtolt a kínai Kantonban zajló ATP-challenger-tornán Fucsovics Márton.
Tovább gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggelre. Reggel hét órakor az eurót 307,59 forinton, a dollárt 287,76 forinton, a svájci frankot 288,11 forinton, a japán jent pedig 2,3718 forinton jegyezték. Kedd esti árfolyamához képest az euró 4 fillérrel, a dollár 84 fillérrel, a frank 48 fillérrel, a ...