Észak-Korea hét rakétával hajtott végre kísérletet csütörtök éjjel, a gyakorlatot az ország vezetője, Kim Dzsong Un személyesen felügyelte – jelentette a dél-koreai hírügynökség a szöuli védelmi minisztériumra hivatkozva. A közlés szerint föld-levegő rakétákról van szó, amelyek az ország keleti partjainál csapódtak a tengerbe.
Több mint kétszáz, magát varázslónak nevező személyt tartóztattak le a tanzániai hatóságok annak a január közepe óta tartó akciónak a keretében, amelynek célja véget vetni az albínó emberek elleni gyilkosságoknak - közölték csütörtökön a tanzániai hatóságok
A kormány várakozásai szerint az intenzív egyeztetéseket követően heteken belül véglegesítik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést, az Euratom észrevételeit figyelembe véve - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárában fellelhető könyveket, köztük több igen ritka és értékes dokumentumot fogadhatnak örökbe az érdeklődők szombaton Budapesten
A kormány a dohánytermelés 2015. évi támogatásához 5 milliárd forintot biztosít. A szükséges forrást a Földművelésügyi Minisztérium saját forrásaiból, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium hozzájárulásával tavalyi költségvetési maradványok visszahagyásával biztosítja - olvasható az FM közleményében.
Áprilisban kerülhet az Országgyűlés elé a befektetési vállalkozások szabályozását szigorító törvény tervezete, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) javaslata szerint gyakoribbak lennének az ellenőrzések és emelnék a bírság maximális összegét is - mondta Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár pénteken a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.
Teljes mértében kizárta pénteken tett nyilatkozatában a kudarc lehetőségét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Görögországgal folytatott tárgyalásokon.
Élete legnagyobb élménye volt a tavalyi brazíliai foci vb. Igaz, Cristian Ramírez azon csak nézőként vehetett részt, mivel a sérülése miatt kimaradt az ecuadori válogatottból, amely a tizenhetedik helyen ért célba.
Jó az állam gyorssegély a DRB-károsult önkormányzatoknak, de hosszú távon nem megoldás, mert a legtöbb önkormányzat nem tudja, miből fizeti vissza. A kormány március 4-én döntötte el, hogy a Buda-Cash-botrányt és a DRB-Bankcsoport bezárását megszívó 67 önkormányzatnak összesen 244,71 millió forintot … Folytatás
iTörténet: az élete vége felé a halálos betegségben szenvedő Apple-alapítónak új máj kellett, de elutasította Tim Cook részleges májátültetésre vonatkozó felajánlását – ez derül ki az új Becoming Steve Jobs című könyvből, amiben az Apple CEO-ja azt mondja erről, hogy a … Folytatás
Tizenegy halottat találtak eddig a kigyulladt és összeomlott kazanyi bevásárlóközpont romjai alatt - közölte pénteken Igon Panysin, a regionális katasztrófavédelmi központ parancsnoka, aki a mentést vezeti.
A szombatra kiírt újabb bírósági tárgyalással folytatódik a Forma-1-es Sauber istálló vitája a holland Giedo van der Gardéval, aki szerint a csapatnál neki járna az egyik pilótaülés az idei évre.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) által létrehozott korrupcióellenes intézmény (Államok Csoportja a Korrupció Ellen, GRECO) pénteken arra emlékeztette Magyarországot, hogy e hónap végéig választ vár azokra a kérdéseire, amelyek a korrupció elleni fellépés terén megfogalmazott ajánlások megvalósítására vonatkoznak - részben a büntetendő cselekmények tekintetében, nagyobbrészt azonban a…
A márciusi péntek 13-a most a tőzsdén arról nevezetes, hogy sok lejáró certifikátnak ez az utolsó kereskedési napja. A boszorkányszombatnak nevezett péntek azonban jövő héten lesz, és előfordulhat, hogy turbulenciákat okoz.
A Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia keretében a kormány olyan alapvető célokat fogalmazott meg a 2014-2020 közötti időszakra, mint a megyeszékhelyek bekötése a gyorsforgalmi...
A német pénzügyminiszter szerint nem zárható ki a Graccident, vagyis az, hogy Görögország kibotlik az euróövezetből, maradási szándéka ellenére távozásra kényszerül a valutaunióból.