A hitelminősítők még az idén felminősíthetik Magyarországot, mivel nehéz lenne tartani és megindokolni az alacsony besorolást akkor, amikor jó a folyó fizetési mérleg helyzete, és az államháztartási deficit is a bruttó hazai termék (GDP) 2 százaléka körül van - mondta Timothy Ash, a Standard Bank feltörekvő piaci elemzője.
Nagyon úgy néz ki, hogy a kínaiak akarják megkaparintani - pontosabban visszaszerezni - azt a Buddha szobrot, amely eddig Budapesten volt kiállítva, azonban külföldi tulajdonosa most váratlanul elvitette Magyarországról. Szó nélkül, és nem tudni miért... a kínaiak azt mondják, eredetileg tőlük lopta el valaki. Legalábbis loptak tőlük nagyon hasonlót, az biztos.
Póta Georgina a második fordulóban kikapott, így nem jutott nyolc közé Brémában, az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának 220 ezer dollár összdíjazású versenyén.
Az orosz embargó esetleges feloldásával összefüggésben orosz szakértők húsfeldolgozó cégeket ellenőriznek Magyarországon, Görögországban és Cipruson április 6-ától - közölte szombaton az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat, a Roszszelhoznadzor egyik vezetője
Globális járványjelző és - kezelő rendszer kiépítését sürgeti Bill Gates az ebolajárvány tanulságaiból okulva. A Microsoft-alapító amerikai milliárdos szerint a Nyugat-Afrikában több mint 10 ezer...
Az LMP üdvözli az energiaunió koncepcióját, egyúttal leszögezi, Orbán Viktor miniszterelnöknek nincs joga több évtizedre előre meghatároznia az ország energiafelhasználását, Oroszország "atomgyarmatává" téve ezzel Magyarországot.
A dél-koreai, a japán és a kínai külügyminiszter megállapodott szombaton Szöulban abban, hogy hazájuk mindent megtesz a három ország csúcstalálkozója újbóli és a lehető legrövidebb időn belül történő megrendezése érdekében
“Csak az a nemzet remélheti mások tiszteletét, amely kiáll a saját igazáért, de a másét is tiszteletben tartja. Képes önzetlen, áldozatkész és megértő lenni (…) Közös barátságunk olyan érték, amelyre minden helyzetben érdemes vigyáznunk. Ez a barátság jobb emberré, jobb … Folytatás
Azt hiszed, az a durva, ami Felcsúton történik? Ugyan már, Magyarországnak természetesen esélye sincs az igazi őrültek mellett. A világ legdurvább szülőfalu-csinosításait szedtük össze.
1990. március 21. szerda: A katonai beavatkozás jelei látszanak kibontakozni Maros megyében, ahol rendkívül feszült a helyzet. A Magyar Demokrata Fórumot középpártként ismerhették meg az angol politikusok - mondta Antall József a napokban tett angliai útjáról beszámolva az MDF sajtótájékoztatóján.
Kínában vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy valóban a Fucsien tartományból 1995-ben ellopott Buddha-szobor volt-e kiállítva a Magyar Természettudományi Múzeumban, s amennyiben megalapozottá válik a gyanú, Kína vissza fogja követelni a különleges, mumifikálódott szerzetest rejtő alkotást
A nők körében élvezett támogatottsága határozott előnyt fog biztosítani Hillary Clintonnak a 2016-os amerikai elnökválasztáson - írta a USA Today című napilap a Gallup közvélemény-kutató friss felmérését ismertetve.
Egyre több magyar vásárol az interneten keresztül, ugyanakkor úgy tűnik, Magyarországon az e-kereskedelem még nem érte el a csúcspontját. Így az egyre szaporodó e-kereskedelmi oldalak látogatottság-emelkedése mellett a vásárlások számának növekedésére számítanak a szakemberek.
A torlódott fogak nemcsak kevésbé esztétikusak, de tisztán tartásuk is nehéz, ezért veszélyeztethetik a rágószervek egészségét – hívják fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika szakorvosai.
Az Európának ezen a vidékén élő emberek jól tudják, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely képes messzebb látni saját érdekeinél - mondta Áder János köztársasági elnök a magyar-lengyel barátság napja alkalmából elhangzott ünnepi beszédében, szombaton Katowicében.
Jól megvédték a csődvédelemmel az állampolgárokat, ez vicc, inkább tragikomédia – ezt Magyar György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Figyelő információi szerint sehol sincs nyoma, hogy a Quaestor öncsődöt jelentett volna.
Nemrég egy felmérésből az derült ki, hogy a magyarok rosszul takarítanak. Itt van pár tipp, ha nem akarsz bedőlni a tisztítószergyárosok által készíttetett felméréseknek.
Az éllovas Videoton idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Többségükben őszre befejeződnek azok a Győr-Moson-Sopron megyei európai uniós társfinanszírozású beruházások, amelyek felkerültek a Miniszterelnökség által közzétett késedelmes listára – mondták a projektgazdák az MTI megkeresésére.
Ismét Semjén Zsoltot választotta elnökévé a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szombati tisztújító országos választmányi ülésén Budapesten - tájékoztatta a kisebbik kormánypárt az MTI-t. Az eddigi pártelnök egyedüli jelölt volt a posztra.
Ha lejár a csomagoláson szereplő minőségmegőrzési időpont, a joghurtot, teát, rizst vagy a konzervet sokan kukába dobjuk. Pedig ezeknek az élelmiszereknek jó része továbbra is fogyasztható lenne!
Egyik legnagyobb sztárja, Kevin Durant nélkül győzött az Oklahoma City Thunder a keleti éllovas Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Ferenc pápa szombaton arra szólította fel a lakókat Nápoly hírhedt negyedében, Scampiában, amely az egymilliós délolasz város legsúlyosabb társadalmi problémáinak jelképe: ne hagyják, hogy a szervezett bűnözés és a korrupt politikusok megfosszák őket a reménytől
Idén közel tíz év után ismét új villamosok állnak forgalomba Budapesten. Az első CAF Urbos3 típusú jármű már meg is érkezett a fővárosba, az elkövetkezendő bő egy évben pedig további 46 darab követi....
Kerékpárossal ütközött egy motoros szombaton Füzesabony közelében, a balesetben mindkét ember a helyszínen meghalt - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
A mérhető támogatással nem nagyon rendelkező radikális törpepárt vezetéséért más nem indult. Alelnök lett Bagdy Gábor, Hargitai János, Harrach Péter, Rétvári Bence, Seszták Miklós, Simicskó István és Soltész Miklós.
Ismét Semjén Zsoltot választotta elnökévé a Kereszténydemokrata Néppárt szombati tisztújító országos választmányi ülésén Budapesten. Surján László tiszteletbeli elnök lett.
A ligaelső Anaheim Ducks hosszabbítás után 3-2-re győzött a vendég Colorado Avalanche ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
A bebörtönzött lázadóvezér ismét arra kérte fegyvereseit, hogy a török állammal folyó béketárgyalások részeként szüntessék be az 1984 óta tartó lázadást, és rendezzenek kongresszust, amelyen meghoznák a "történelmi jelentőségű döntést" a fegyveres harc befejezéséről