A Raiffeisen Bank 114,7 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárt tavaly, 2013-ban 31,2 milliárd forint volt a bank hasonlóan számított vesztesége.
Megpróbáltuk összerakni a Quaestor-csőd kronológiáját. A történéseket időrendileg összerakva nagyon sok kérdést vet fel a Quaestor-csőd. Az összeállítás után mindenki döntse el, mely állítások milyen valóságtartalmúak. Ami érdekes: a jelek szerint Magyarországon még ilyen súlyos visszaélés esetén is bárki csődöt hazudhat...
Az Erste Banknál csütörtökön, a reggeli órákban már sem megemelkedett ügyfélérdeklődés, sem betétkivonás nem volt - mondta Harmati László, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese a bank csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A pénzbehajtó cégek mintegy a felét vásárolták meg az idén az az OTP oroszországi leányvállalata - 32 milliárd rubelt (mintegy 154 milliárd forint) kitevő - lejárt hiteleinek - írta csütörtökön a Vedomosztyi című orosz napilap.
„Bálint-napon” lelkesen csúszdázik vagy ugrál az ugrálóvárban Boros Krisztina, aki egyedül neveli négyéves kisfiát. A Házon kívül műsorvezető-riporterének a logisztika jelenti a legnehezebb feladatot a hétköznapokban, de határozottsága nagy segítségére van.
Legyen természetes része az életnek az anyatejes táplálás, a csecsemők fél évig tartó kizárólagos szoptatása, ezért a kormány azt szorgalmazza, hogy alakítsanak ki minél több olyan bababarát helyet, ahol az édesanyák nyugodt körülmények között tudják etetni gyermeküket - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt egy csütörtöki budapesti, a…
Rendkívül jól szerepelt a magyar részvénypiac az elmúlt hetekben, számos vezető részvényünk árfolyama több éves csúcsokat döntött. Mostanra a legtöbb papír, így az MTelekom is meghatározó...
A Tesco új üzleti egységet hoz létre Tesco Európa néven; a jövőben Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország egységes vezetéssel működik tovább - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztálya az MTI érdeklődésére.
Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak (AH) nem voltak olyan információi, amelyek előrevetítették volna a Buda-Cash Zrt.-nél, illetve a Quaestornál történteket. Erről tájékoztatta az AH képviselője csütörtöki zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjait.
A Tesco új üzleti egységet hoz létre Tesco Európa néven; a jövőben Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország egységes vezetéssel működik tovább - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztálya az MTI érdeklődésére.
Kalifornia - Ötödik házassági évfordulóját ünnepelte a napokban Annalisa Hackleman és férje, akiknek örömét a fiatalasszony betegsége sem tudja elrontani.
Orbán, Szijjártó és Matolcsy azonnali lemondását követeli az MSZP-Együtt-PM-LMP-DK-MLP-koalíció, akik ma együt egyeztettek. A Jobbikot nem vették be, cserébe a Jobbik nemcsak a Fideszt, de őket is "elszámoltatná" a brókerbotrány miatt.
Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak (AH) nem voltak olyan információi, amelyek előrevetítették volna a Buda-Cash Zrt.-nél, illetve a Quaestornál történteket. Erről tájékoztatta az AH képviselője csütörtöki zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjait.
Csoportos öngyilkosságot követett el a Germanwings pilótája, aki 150 emberrel a fedélzeten Dél-Franciaországban a hegyeknek vezette a repülőgépet - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakpszichológus. Horváth László szerint ennek általában nincsenek külső jelei az érintetten, ugyanis pont az a célja, hogy ne vegyék észre rajta és ne hiúsítsák meg az akcióját.
Olaszországban alapított leányvállalatot a Waberer's International Zrt. Az olasz feladású, illetve ottani célállomásokra irányuló fuvarmegbízások csaknem ötödét adják a nemzetközi közúti fuvarozó társaság mintegy 500 millió eurós éves árbevételének - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Toyota New Global Architecture (TNGA) néven kevésbé fondorlatos elnevezéssel, ám annál több előnyt ígérve mutatkozott be a Toyota új fejlesztésű moduláris platformja, amely a jövőben modellek széles választékának szolgál majd alapjául.
Nagy Márton, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara, és mások mellett a Magyar Közgazdasági Társaság által kilencedik alkalommal szervezett Pécsi Pénzügyi Napokon tartott előadást.
Vikas Swarupot, a többszörös Oscar-díjas Gettómilliós című mozi alapjául szolgáló bestsellerregény szerzőjét nevezték ki az indiai külügyminisztérium új szóvivőjének.