2015. március 28. szombat

márc. 28
6:46
Pontosítás (Alternatív Energia)
2015. március 23-án a Népszavában megjelent " Idegesség" című cikkben pontatlanul fogalmaztak egy zárójeles mondatban.
márc. 28
6:48
Az újpesti választás tanulságai (Alternatív Energia)
A jobboldali pártok is indultak, de messze elmaradtak a győztes mögött.
márc. 28
6:48
Fonó: öt új lemez az országos táncháztalálkozóra (Infostart)
Öt új lemez jelent meg a Fonó Budai Zeneház gondozásában a pénteken kezdődő XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra időzítve. Új albumot készített a Góbé zenekar, Korpás Éva, ifj. Fodor Sándor "Neti", a Fokos zenekar, és egy Parasztünnep című anyag is elérhető.
márc. 28
6:48
Ennyi lehet a kismama ellátása a gyed után (Adózóna)
A gyed lejártát követően ismét szül a kismama. Milyen ellátásra számíthat? Olvasónk kérdésére Széles Imre tb-szakértőnk válaszolt.
márc. 28
6:48
Szakértő: ez történhetett a pilótafülkében (ATV)
Nem biztos, hogy öngyilkos akart lenni a repülő másodpilótája, ezt mondta az ATV által megkérdezett kriminálpszichológus. Bilkei Pál szerint a depresszió okozhatott olyan pánikrohamot, amely miatt elvesztette az önkontrollját. Más szakemberek szerint azonban ez nem törvényszerű. A pilótáknak egyébként 40 éves korig évente kell orvosi felülvizsgálatra járniuk, de itt már nem követelik meg a…
márc. 28
6:50
És a keményen dolgozó kisemberek? (Alternatív Energia)
Mindig azt hittük, hogy nincs lejjebb, aztán kiderül, hogy dehogynem. Van. Sőt!
márc. 28
6:52
Botrányos pályázat (Alternatív Energia)
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága "országos tűzjelzést fogadó központ létesítésére és üzemeltetésre" írt ki közbeszerzési eljárást.
márc. 28
7:06
Bankok, vége az arany éveknek - De itt a megoldás! (Portfolio)
A bankok számára vége az igazi arany éveknek a feltörekvő piacokon: a növekedési lehetőségek visszafogottabbak lettek, az itt elérhető brutális marzsoknak leáldozóban. De még így is háromszor...
márc. 28
7:06
Hol élnek a leggazdagabb magyar nyugdíjasok? (Pénzcentrum)
34 ezer forint különbség van az átlagnyugdíjaknál....
márc. 28
7:12
Programod van vasárnapra? Ne feledd, rövidebb a hétvége! (Privátbankár)
Vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk óráinkat, azaz 60 perccel rövidül meg a hétvégénk.
márc. 28
7:21
Leminősítette Görögországot a Fitch, valós lehetőségnek tartja a csődöt (ProfitLine)
Leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy megnőtt a görög szuverén törlesztési csőd kockázata.
márc. 28
7:24
Új falkavezért választottak a nyíregyházi oroszlánok (Infostart)
A tavaly húszévesen elpusztult hím helyére új falkavezért választott a Nyíregyházi Állatpark oroszláncsapata, az "uralkodó" egy másfél éves, a ritka krugeri oroszlán (Panthera leo krugeri) alfajhoz tartozó egyed lett.
márc. 28
7:30
Quaestor-ügy: Orbán tovább "maszatol" (Kripto Akadémia)
Nem sajnálja a brókerektől "a kőgazdag emberek világát", ha hasznot hajtanak.
márc. 28
7:32
Távozásra szorítanák a kormányt az "elárultak" (Kripto Akadémia)
A Quaestor-károsultak közül sokan javasolták, hogy szervezzenek tüntetést.
márc. 28
7:33
Viharos szombat áll előttünk (Infostart)
Szombaton erős, időnként viharos lesz az északnyugati szél. Vasárnapra jelentősen veszít erejéből a szél, és már keleten is lesznek hosszabb napos időszakok.
márc. 28
7:42
Fonó: öt új lemez az országos táncháztalálkozóra (Infostart)
Öt új lemez jelent meg a Fonó Budai Zeneház gondozásában a pénteken kezdődő XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra időzítve. Új albumot készített a Góbé zenekar, Korpás Éva, ifj. Fodor Sándor "Neti", a Fokos zenekar, és egy Parasztünnep című anyag is elérhető.
márc. 28
7:54
Orbán Viktor: hiányzik egy modern kincstár (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a brókerügy megmutatta, hogy hiányzik Magyarországon egy olyan kincstári rendszer, amely megfelelő kondíciókkal biztosítaná a közpénzek, benne az önkormányzati pénzek "parkoltatását".
márc. 28
8:00
Pick-up modellel bővít a Mercedes-Benz (Infostart)
A Mercedes-Benz luxuskivitelű pick-up modellel tervezi bővíteni termékpalettáját - számolt be pénteken a Wall Street Journal online kiadása.
márc. 28
8:00
Nagy dologra készül az Intel (Portfolio)
Legalább tízmilliárd dolláros felvásárlást fontolgat az Intel piaci pletykák szerint. Az amerikai chipgyártó az Altera nevű céget venné meg, ami története legnagyobb felvásárlása lehet. A hírre az...
márc. 28
8:00
A Wall Street farkasa által ellopott összeg háromszorosáról szól a Quaestor-ügy (ATV)
Nemzetközi mércével mérve is óriási skandalum a Quaestor, a Buda–Cash és a Hungária Értékpapír botránya. Ha igazak az MNB számai, akkor a világhírű amerikai csaló, a „Wall Street farkasa” piti tolvajnak tűnhet a magyar követőihez képest. Jordan Belfort, akiről a közismert hollywoodi filmet forgatták, 200 millió dollárral vágta át az ügyfeleit, míg a Quaestor-ügy nagyjából 600 millió dollárról…
márc. 28
8:06
Árokba borult járművében halt meg egy fiatal (Alternatív Energia)
márc. 28
8:08
Hangjátékpályázatot írt ki a médiatanács (Alternatív Energia)
A keret 50 millió forint.
márc. 28
8:10
Magyar és magyarkodó (Alternatív Energia)
Magyar vagyok reggel, magyar vagyok este.
márc. 28
8:12
Március 28 - Az endometriózis nemzetközi világnapja (WebBeteg)
Világszerte 70 millió, Magyarországon közel 200.000 érintett nő! A fájdalmas menstruációtól szenvedő nők közül minden másodiknak endometriózisa van! Lehet, hogy Te is érintett vagy? Vedd komolyan a tüneteket és kérdezz!
márc. 28
8:15
Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordul (444.hu)
A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely / Megannyi drága serleg, szinültig telt kehely / Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul. Aktív, intézkedős, boltbajárós szombatot kívánok mindenkinek, az idő nem lesz rossz, igyekszem szolgáltatni a … Folytatás
márc. 28
8:17
Megdőlt a nagy reggeli-mítosz (444.hu)
Müzlire gondolni se tud? A rántottának már a gondolatától rosszul van? Mégis, minden reggel izélgetik jóakaró szerettei, hogy egyen? Vágjon vissza nekik a legújabb tudományos kutatások eredményeivel, és éhezzen büszkén, ha az esik jól!
márc. 28
8:18
Csak a benzineseknek aggódhatnak (Portfolio)
A közel-keleti katonai konfliktus miatt drágult az olaj a héten, amit a tőzsdei finomított termékárak is követtek. A forint ezúttal látványosan erősödött a dollárral szemben, így a hazai autósok...
márc. 28
8:18
A másodpilóta volt barátnője is megszólalt (ATV)
A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája korábban arról beszélt, hogy egy napon valami olyat fog tenni, ami után mindenki emlékezni fog a nevére - mondta a férfi volt barátnője a Bild című német lap szombati cikke szerint.
márc. 28
8:19
A Puskás Intézet igazgatója nem kedveli Tarsoly Csabát (444.hu)
"Az egyetlen remény, ha Pinyő a szégyenletes mértékű végkielégítését QUAESTOR-papírokba fektette."
márc. 28
8:20
Görögország: a Fitch valós lehetőségnek tartja a csődöt (ATV)
Leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy megnőtt a görög szuverén törlesztési csőd kockázata.
márc. 28
8:22
Kiderült, mit fog csinálni Vitézy Dávid (ATV)
Az országos tömegközlekedési szoftver fejlesztését, a volánbuszok és a vonatok menetrendjének összehangolását, közös internetes felületen való megjelenítését, az egységes jegyárusítás létrehozását és az utastájékoztatás korszerűsítését tekinti fő feladatának Vitézy Dávid miniszteri biztos - írta a Magyar Hírlap.
márc. 28
8:24
Helyreállt a menetrend a dél-balatoni vasútvonalon (Kripto Akadémia)
márc. 28
8:26
Igor (Kripto Akadémia)
B. I.-nek.
márc. 28
8:27
Lázár: állami beavatkozásra lenne szükség az élelmiszer-kereskedelemben (ProfitLine)
Állami beavatkozásra lenne szükség az élelmiszer-kereskedelemben a kisebb mezőgazdasági termelők érdekében - jelentette ki Lázár János pénteken Földeákon.
márc. 28
8:28
Szakma és művészet (Kripto Akadémia)
Mindkettőjüknek igencsak markáns a főztje, éjt nappallá téve állnak a konyhában a vártán.
márc. 28
8:30
Megbírságolta az ATV-t a médiatanács (Kripto Akadémia)
Megsértették a reklámhangerősség törvényi rendelkezéseit.
márc. 28
8:32
Quo usque tandem (Kripto Akadémia)
Mintha recsegne-ropogna az államgépezet, legalábbis morálisan.
márc. 28
8:36
Kabarémaratonnal Rejtő Jenő emlékére (Infostart)
Kabarémaratonnal emlékezik meg a Bethlen Téri Színház Rejtő Jenő születésének 110. évfordulójáról szombaton és vasárnap.
márc. 28
8:36
A német gépeken mindig két ember lesz a pilótafülkében (Gondola)
A légitársaság úgy döntött, a gépeken folyamatosan két személynek kell a fülkében lennie
márc. 28
8:36
Szijjártó megnyitotta a magyar kereskedőházat Chilében (Blikk)
márc. 28
8:36
Csak a benzinesek aggódhatnak (Portfolio)
A közel-keleti katonai konfliktus miatt drágult az olaj a héten, amit a tőzsdei finomított termékárak is követtek. A forint ezúttal látványosan erősödött a dollárral szemben, így a hazai autósok...
márc. 28
8:36
Sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Szojuz űrhajó (ATV)
Sikeresen csatlakozott szombatra virradóra a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) a Szojuz űrhajó három - két orosz és egy amerikai - asztronautával a fedélzetén.
márc. 28
8:38
Ausztriában is módosították a pilótafülkék szabályozását (Gondola)
Ezentúl a személyzet két tagjának repülés közben folyamatosan a pilótafülkében kell tartózkodnia - jelentette be az osztrák közlekedési minisztérium
márc. 28
8:38
Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz (ATV)
Ma sokkal több információ érhető el egy átlagember számára, mint eddig bármikor a történelem során. Logikusan azt gondolhatnánk, hogy ez automatikusan több tudást, jobb döntéseket eredményez. Ehhez képest egyre többet hallani arról, hogy ma már olyan mértékű információs túlterhelés alatt élünk, amire nem vagyunk felkészülve. A Hetek cikke.
márc. 28
8:40
Egyiptomi és szaúdi hadihajók a jemeni partoknál (Gondola)
A művelet célja a stratégiai fontosságú szoros biztosítása - közölték egyiptomi védelmi tisztségviselők, egy nappal azután, hogy több arab ország katonai beavatkozást indított Jemenben a lázadók ellen
márc. 28
8:40
Szaúdi pilótákat mentettek ki a tengerből amerikai katonák (ATV)
Két szaúdi pilóta katapultált a Vörös-tenger felett, miután meghibásodott a gépük, amerikai katonák mentették ki őket a vízből - közölte pénteken a Pentagon.
márc. 28
8:42
Késsel rabolta ki a dohányboltot (Alternatív Energia)
márc. 28
8:42
Leminősítette Görögországot a Fitch (Gondola)
Görögország eddig is mélyen spekulatív - tehát nem befektetési ajánlású - államadósság-besorolása ezzel újabb mélységben van, a hitelminősítő azzal indokolta a "CCC" besorolást, hogy megnőtt a görög szuverén törlesztési csőd kockázata
márc. 28
8:42
Ebola: meghalt az utolsó ismert beteg Libériában (ATV)
Meghalt az ebolavírussal fertőzött utolsó ismert beteg Libériában - közölték egészségügyi források szombaton.
márc. 28
8:44
Hangjátékpályázat 50 milliós kerettel (Alternatív Energia)
A terveket április 21-éig lehet leadni.

Keresés