2015. március 28. szombat

márc. 28
10:30
Rosbergé a harmadik szabadedzés (Alternatív Energia)
A malajziaia köridők alapján izgalmas időmérőre lehet számítani.
márc. 28
10:30
Máglya: időutazás Dragomán Györggyel (Kripto Akadémia)
A sikerszerző szerint a diktatúrák gyermekként kezelik az embert.
márc. 28
10:33
Végleg felmentették a nőstényördögöt és volt barátját (Blikk)
RÓMA – Az olasz semmítőszék felmentette pénteken a szobatársa megölésével vádolt, nőstényördögnek titulált amerikai Amanda Knoxot és volt olasz barátját, Raffaele Sollecitót, és ezzel véglegesen pont került a hosszú évek óta húzódó bírósági ügyre, amely nagy nyilvánosságot kapott Olaszországban és az Egyesült Államokban, illetve a világsajtóban.
márc. 28
10:39
Kényszertörléssel szűnik meg a cégek háromnegyede (ProfitLine)
Összesen 42 ezer céget töröltek Magyarországon tavaly, háromnegyedük kényszertörlés miatt volt kénytelen beszüntetni tevékenységét; ezzel az eljárással 31 ezer társaságot tiltottak ki a piacról, míg tavalyelőtt mintegy 15 ezret - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis az MTI-vel.
márc. 28
10:42
Akarjuk vagy nem: hajnalban kezdődik a nyári időszámítás (Infostart)
Vasárnap megkezdődik a nyári időszámítás: hajnali 2-kor 3 órára kell az órákat átállítani, emiatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is. Az átállás érinti a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több járatát is.
márc. 28
10:42
Briggs két perc alatt kiütötte Petrányit – videó! (Blikk)
PANAMAVÁROS – Mindössze két percig tartott Petrányi Zoltán (48) panamai kalandja: ennyi idő alatt ütötte ki a nehézsúlyú magyar bokszolót a korábbi világbajnoki kihívó amerikai fenegyerek, Shannon Briggs (43).
márc. 28
10:42
Nagy változás előtt a MÁV és Volán (Gondola)
Az országos tömegközlekedési szoftver fejlesztését, a volánbuszok és a vonatok menetrendjének összehangolását, közös internetes felületen való megjelenítését, az egységes jegyárusítás létrehozását és az utastájékoztatás korszerűsítését tekinti fő feladatának Vitézy Dávid miniszteri biztos - írta a Magyar Hírlap
márc. 28
10:42
Ukrán csempészcigarettát foglaltak le az M1-esen (Blikk)
márc. 28
10:43
Sportfogadás: Íme a négy legjobb tipp a hétvégére! (Agroinform)
Lássuk, ezen a hétvégén mely tippeket látják a legtutibbnak a hatharom.com szerkesztői és tippmesterei!
márc. 28
10:48
Ideje Polt Péter nemzetbiztonsági átvilágításának! (Alternatív Energia)
DK: tisztázódjon a legfőbb ügyész szerepe a Quaestor-ügyben.
márc. 28
10:57
Két perc után kiütötte Petrányit a nehézsúlyú exvilágbajnok (Sport365)
Csúnyán elbánt az utolsó amerikai nehézsúlyú világbajnok, Shannon Briggs a 48 éves Petrányi Zoltánnal egy péntek esti panamai bokszgálán. A magyar öklöző háromszor is padlót fogott az első menetben, igaz először egy lökés, majd egy csúszás következtében. Egy testütés aztán KO-val vetett véget a meccsnek. A 43 esztendős Briggs mindössze hatszor kapott ki pályafutása során, és szeretné összemérni az…
márc. 28
11:00
Egyre több kedvezmény jár a diákigazolvánnyal (Infostart)
Folyamatosan bővül a diákigazolvánnyal kedvezményes vásárlást kínáló üzletek köre, az okostelefonokon pedig mostantól egy továbbfejlesztett kereső is segít az elfogadóhelyek megtalálásában - közölte a Diákkedvezmény Nonprofit Kft. az MTI-vel.
márc. 28
11:00
Már minden második utazó online foglal szállást (Blikk)
márc. 28
11:00
Giró-Szász az ATV-ben mutatta meg Tarsoly Orbánnak írt levelét (ATV)
Az ATV Szabad Szemmel című műsorának felvételén mutatta meg Giró-Szász András Tarsoly Csaba levét, amelyet a miniszterelnöknek küldött. Az első oldalon az akkori Quaestor-vezér tájékoztatást ad a cég helyzetéről, a második oldalon pedig megoldást javasol. Giró-Szász András szerint világos, hogy ez volt az első tájékoztatás, amit a miniszterelnök kapott. Az államtitkár azt is mondta: a levél dátuma…
márc. 28
11:06
Több ezer cég tűnhet el nyomtalanul – veszélyes éve lesz az építőiparnak (Privátbankár)
A januári rekorddal szemben februárban meglepően kevés cég szűnt meg az építőiparban, de az év így is rosszabbul indult, mint bármikor korábban. Az ágazat megrendelésállománya sok jót nem vetít előre, a várakozások inkább stagnálást vagy csökkenést valószínűsítenek, mintsem növekedést, így tovább emelkedhet a megszűnési ráta.
márc. 28
11:12
100 milliárd forint feletti veszteség a CIB csoportnál (ProfitLine)
A CIB csoport adózás utáni vesztesége 104,14 milliárd forint volt 2014-ben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján, konszolidáltan számítva - közölte a bank az MTI-vel pénteken.
márc. 28
11:18
2024-ig működik az ISS űrállomás, és újat is építenek (Infostart)
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) működési idejének négy évre, 2024-ig történő meghosszabbításáról, és egy új űrbázis közös építéséről állapodtak meg szombaton Bajkonurban az orosz és az amerikai űrkutatási hivatal vezetői.
márc. 28
11:18
Egyre több a diákigazolvány-elfogadóhely (Gondola)
Folyamatosan bővül a diákigazolvánnyal kedvezményes vásárlást kínáló üzletek köre, az okostelefonokon pedig mostantól egy továbbfejlesztett kereső is segít az elfogadóhelyek megtalálásában - közölte a Diákkedvezmény Nonprofit Kft
márc. 28
11:18
A tömegközlekedés összehagonásán dolgozik Vitézy (Blikk)
márc. 28
11:18
Oroszország nem akar tárgyalni Ukrajna adósságáról (ATV)
Oroszország még csak nem is gondolkodik azon, hogy tárgyalást kezdjen Ukrajna 3 milliárd dolláros adósságának átütemezéséről - mondta az orosz pénzügyminiszter, aki hozzátette: Oroszország kormányhitelezőként folyósította a kölcsönt.
márc. 28
11:20
Új meseopera az Erkelben - ingyen a gyerekeknek (Gondola)
A Leánder és Lenszirom című családi meseoperát az Erkel Színházban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) támogatásával nézheti meg mintegy 1800 gyerek
márc. 28
11:33
Nigériában választanak (444.hu)
A 173 milliós Nigériában ma vonul el a közel hetvenmillió regisztált választópolgár a szavazóhelységekhez. Elnök- és parlamenti választásokat is tartanak, a tét, hogy marad-e a szuper nevű Goodluck Jonathan, vagy jön-e Muhammadu Buhari. A választást egyébként azért halasztották el néhány hete, … Folytatás
márc. 28
11:36
A másodpilóta azt akarta, hogy mindenki emlékezzen rá (Infostart)
A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája korábban arról beszélt, hogy egy napon valami olyat fog tenni, ami után mindenki emlékezni fog a nevére - mondta a férfi volt barátnője a Bild című német lap szombati cikke szerint.
márc. 28
11:36
Rosberg nyerte a harmadik szabadedzést (Infostart)
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Malajziai Nagydíj harmadik, szombati szabadedzésén.
márc. 28
11:36
Kiemelt szerepe lesz a műszaki értelmiségnek (Gondola)
A nemzetgazdasági miniszter szerint a műszaki értelmiségnek kiemelt szerepe van és lesz a magyar gazdaság fejlődésében és előrejutásában.
márc. 28
11:36
Rengeteg pénzt fektet be Kína külföldön (ATV)
Kína a következő öt évben legalább 500 milliárd dollárt fektet be külföldön - jelentette be az ázsiai ország államfője a dél-kínai Boaóban megnyílt Ázsiai Gazdasági Fórum éves ülésén.
márc. 28
11:42
Quaestor-ügy: újabb családokat lökött a Fidesz az "út szélére" (Kripto Akadémia)
MSZP: az elmúlt évtizedek legsúlyosabb pénzügyi botránya zajlik Magyarországon.
márc. 28
11:54
Szijjártó Péter megnyitotta a magyar kereskedőházat Santiago de Chilében (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta a Magyar Nemzeti Kereskedőház Santiago de Chile-i irodáját pénteken.
márc. 28
11:54
Hamilton rajtol az élről (Infostart)
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajtol majd az élről a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjon, mivel ő volt a leggyorsabb a szombati időmérő edzésen.
márc. 28
11:54
Bővülnek a diákigazolványhoz kötődő kedvezmények (Blikk)
márc. 28
12:00
Hamilton rajtol az élről (Alternatív Energia)
Romain Grosjean büntetést kapott.
márc. 28
12:02
Újabb családokat lökött a Fidesz az "út szélére" (Alternatív Energia)
MSZP: az elmúlt évtizedek legsúlyosabb pénzügyi botránya zajlik Magyarországon.
márc. 28
12:03
Schumi féltestvére megúszta a Germanwings-katasztrófát (Blikk)
NÉMETORSZÁG – Sebastian Stahl, Michael és Ralf Schumacher féltestvére egy nappal azelőtt utazott ugyanazzal a Germanwings-géppel, amely kedden lezuhant a Francia Alpok felett – írja a Formula.hu. A katasztrófa részleteiről itt olvashatsz bővebben.
márc. 28
12:03
Jól van a rakétával fejbedobott orosz kapus (Sport365)
Karcolásokkal, kisebb égési sérülésekkel megúszta Igor Akinfejev, az orosz futballválogatott kapusa, akit a Montenegró elleni, péntek esti Eb-selejtező első másodperceiben találták tarkón egy, a lelátóról behajított rakétával. A játékost azonnal kórházba szállították, de már a csapattal utazhatott vissza Oroszországba.
márc. 28
12:06
Ma lesz egyébként az a béna éjszaka, amikor egy órával kevesebbet lehet aludni (444.hu)
Vagy egy órával hamarabb pirkad a hajnal a buli végén, kinek hogy. Mert ma keződik a nyári időszámítás, hajnali kettőkor rögtön három lesz.
márc. 28
12:08
Ki nem találnád, melyik jeles történelmi személyiségünk beszélt még előszeretettel a “dolgozó kisemberekről” (444.hu)
R.-rel kezdődik, és ákosi Mátyásra végződik!
márc. 28
12:12
Hamilton rajtol az élről Malajziában (Blikk)
KUALA LUMPUR – A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajtol majd az élről a vasárnapi Forma–1-es Malajziai Nagydíjon, mivel ő volt a leggyorsabb a szombati időmérő edzésen.
márc. 28
12:12
Polt átvilágítását követeli a DK (Gondola)
Tisztáznák a legfőbb ügyész szerepét a Quaestor-ügyben, az ellenzéki párt szerint ugyanis a vádhatóság elfogult lehet a vizsgálat során a gyanúsított "fideszes bróker" javára
márc. 28
12:12
Miami tenisztorna: Fókuszban Djokovics és az orosz tehetségek (Agroinform)
Ha az égiek is úgy akarják, akkor szombaton kialakul a legjobb 32 mezőnye a férfiaknál.
márc. 28
12:14
Az eltévedt faros (Gondola)
A típus akkora sztár volt, hogy mégis megpróbálták, ebből született az Ikarus 66, amit a 12-es vonalán, a Nagykörúton próbáltak ki először.
márc. 28
12:18
Czomba Sándor: a versenyszféra volt a foglalkoztatás bővülésének motorja (ProfitLine)
Tavaly december és idén február között 111 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest, és ezen belül 100 ezren a versenyszférában tudtak elhelyezkedni, vagyis a foglalkoztatás növekedésének motorja egyértelműen a versenyszféra, nem pedig a közfoglalkoztatás vagy a migráció volt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és…
márc. 28
12:21
Tudja, milyen a jó húsvéti sonka? (Infostart)
Sonka, főtt tojás, újhagyma és torma a húsvéti terített asztal hagyományos ételei. Az InfoRádió által megkérdezett szakértők segítenek a minőségi hozzávalók gazdaságos beszerzésében.
márc. 28
12:21
Szex miatt halt meg az utolsó ismert libériai ebolás (Blikk)
LIBÉRIA – Meghalt az ebolavírussal fertőzött utolsó ismert beteg Libériában – közölték egészségügyi források szombaton. Az ebolás beteg egy monroviai járványügyi központban vesztette életét pénteken. A hatóságok szerint a nő nagy valószínűséggel úgy betegedett meg, hogy szexuális kapcsolatot létesített egy volt ebolafertőzöttel.
márc. 28
12:30
Ingyen nézhetik meg a gyerekek az új meseoperát az Erkel Színházban (Infostart)
Mintegy 1800 gyerek tekintheti meg ingyen a Leánder és Lenszirom című családi meseoperát az Erkel Színházban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) támogatásával.
márc. 28
12:30
Kiszabadultak a Pakisztánban elrabolt cseh diáklányok (Blikk)
márc. 28
12:30
Havas Henrik lelépett, Beleznay ült a helyére (ATV)
A műsor vendégei úgy érezték, végre elmondhatták, amit akartak.
márc. 28
12:32
Pakisztán: kiszabadultak a két éve elrabolt cseh diáklányok (ATV)
Kiszabadult a fogságból az a két cseh diáklány, akit két éve raboltak el Pakisztánban fegyveresek - jelentette be Bohuslav Sobotka cseh kormányfő szombaton.
márc. 28
12:34
Quaestor-ügy: Tarsoly kapott még egy napot (ATV)
Vasárnapra halasztották a döntést arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék-e a Quaestor-ügyben őrizetbe vetteket.
márc. 28
12:36
Szepangban is Hamilton indul az élről (Sport365)
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajtol majd az élről a vasárnapi Formula-1-es Malajziai Nagydíjon, miután 74 ezreddel maga mögé utasította Sebastian Vettelt. Két év után először indul az első sorból ferraris!
márc. 28
12:39
Vida Ildikót beáldozzák? (Spa Trend Online)
Az is lehet, hogy az elnök nem egyedül távozik majd a felső vezetésből.

Keresés