A januári 75 igénylés után februárban 68 külföldi jegyzett letelepedési magyar államkötvényt az adósságkezelőnél - írta keddi számában a Napi Gazdaság az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közlésére hivatkozva.
Golyófogónak mondta magát Portik Tamás az Átlátszónak adott interjújában. A börtönben ülő milliárdos vállalkozó, azt mondta, a politikának azért volt szüksége rá, hogy legyen, aki elviszi a balhét, és legyen, akit szitává lőnek, ha nagy a baj. A 11 éves börtönbüntetését töltő férfi szerint az illegális olajpénzek nagyját politikusok tették el. Portik Tamás szerint Pápa Marianne, akivel korábban…
Gének árulkodnak a kőkori Európa bevándorlási hullámairól: a mai közép-európaiak jelentős része olyan csoportoktól származik, amelyek mintegy 4500 éve a mai Oroszország déli részéről vándoroltak be - állapította meg 69 hajdan élt ember genomjának elemzésével egy nemzetközi kutatócsoport.
Néhány ponton módosítják a pedagógus-előmeneteli rendszerről szóló kormányrendeletet - számolt be a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint már sztrájkra is hajlandóak az orvosok.
Bemutatták hétfőn Rómában a Shades of Truth (Az igazság árnyalatai) című filmet, amely védelmébe veszi XII. Piusz római zsidók megvédelmezése iránti elkötelezettségét, így kívánva rehabilitálni a holokauszttal szembeni passzivitással vádolt pápát.
Egy rossz megállapodás Iránnal rosszabb volna, mint ha egyáltalán nem születne megállapodás – jelentette ki az Iszlám Köztársaság nukleáris programjáról folytatott tárgyalásokról Susan Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az Egyesült Államok legnagyobb Izrael-párti lobbicsoportjának, az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottságának (AIPAC) az éves washingtoni konferenciáján hétfőn. Rice a 16 ezer…
Egy év alatt közel nyolcvan dolgozó mondott fel egy Pest megyei szociális otthonban, az ott uralkodó embertelen körülmények miatt. Hárman úgy döntöttek, hogy a nyilvánosság előtt is beszélnek az intézményben átélt borzalmakról.
A nemzetgazdasági miniszter abban bízik, hogy néhány héten belül elkészül a kormányelőterjesztés a pénzügyi szervezetek ellenőrzésének a szigorításáról.
A foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a résztvevők kétszer annyian tudnak elhelyezkedni a versenyszférában, mint a többi programban részt vevő társaik.
Húsz ember, egy kínai operatársulat csaknem kétharmada életét vesztette, amikor kedden reggel autóbuszuk szakadékba zuhant Közép-Kínában - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
Sokáig megemlegetik még a bankoknál 2014-et, hiszen minden idők legnagyobb veszteségébe, összesen 447 milliárd forintos mínuszba taszította őket a Kúria és a kormány. A veszteség elviseléséhez...
Az Iszlám Állam (IÁ) kuvaiti születésű londoni fiatalemberként azonosított gyilkosa 21 éves korában sztárüzletkötőként „nyugodt és tisztességes” fiatalember volt. 2010 áprilisában tűnt el, miután visszatért az Egyesült Királyságba.
A Liget Budapest Projekt részeként 2017-re épül meg a Szabolcs utcai egykori kórház területén az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK). A mintegy 37 000 négyzetméteres,...
Elutazott Moszkvából Kijevbe hétfő este Anna Duricka, Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikus ukrán barátnője, nem várva meg a keddi temetést - közölte az ukrán külügyminisztérium.
A japán megszállók elleni háborúban aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából rendkívüli katonai díszszemlét tartanak a kínai fővárosban - jelentette az állami média kedden, a külügyminisztérium szóvivőjének bejelentésére hivatkozva.
Sportszerűtlen jelenetek sorával és három kiállítással fűszerezett összecsapáson győzte le a Miami Heat 115–98-ra a Phoenix Sunst az NBA legutóbbi játéknapján. A Toronto ötmeccses vereségsorozatnak vetett véget a Philadelphia legyőzésével.
a miniszterelnökségen kvázi kötelező olvasmányként nézik a House of Cardsot, pedig az új évadból még csak három részt láttam. No, sebaj. Gyönyörű reggel van, ragyogva süt a nap! Ha hihetünk a meteorológiának, akkor ma szorványosan felhős idő és akár 9-10 … Folytatás
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt botrányos körülmények között hívták meg Washingtonba, ő mégis megragadta a lehetőséget, és annak ellenére is felszólal a Kongresszusban az iráni atomprogram ellen, hogy ezzel engesztelhetetlenül megsérti Obama elnököt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 200,53 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 18 009,66 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a magyar börze jelentős esésével kilógott a nemzetközi piacok közül. A ...
A nemzetgazdasági miniszter abban bízik, hogy néhány héten belül elkészül a kormányelőterjesztés a pénzügyi szervezetek ellenőrzésének a szigorításáról.
A brókerbotrány miatt egymás felelősségét vetette fel a parlamentben a Fidesz és az MSZP. Az LMP lemondásra szólította fel a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a szocialisták pedig bocsánatkérést követeltek a jegybanktól. Az MNB közleményében felelőtlennek nevezte az ellenzéki politikusok nyilatkozatait.
A Keleti és a Nyugati főcsoport listavezetője is vereséget szenvedett Észak-Amerika másik felén, a keleti éllovas Montreal Canadiens 4–0-ra kikapott San Joséban, míg a nyugati első Nashville 4–1-es vereséget szenvedett a New York Rangerstől.