2015. július 21. kedd

júl. 21
10:50
Szívszakadás: a topmodell szakított barátnőjével (hirado.hu)
Kapcsolatukat csupán júniusban jelentették be hivatalosan. Szakításukat pedig most.
júl. 21
10:51
A világ legstresszesebb munkájáért nem jár fizetés (HR Portál)
Ha aszerint kapnák az emberek a fizetésüket, hogy mely munka veszi őket legjobban igénybe, mi a legstresszesebb, akkor az anyaságnak az egyik legjobban fizető állásnak kellene lennie, írja az Index.
júl. 21
10:53
Magyarország nem fogad be menekültet (HR Portál)
Az EU-tagok belügyminiszterei hétfőn abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek - közölte a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós képviselete.
júl. 21
10:54
Kedden búcsúztatják el Szabad Györgyöt (BorsOnline)
A Fiumei úti temetőben helyezik végső nyugalomra a július harmadikán elhunyt politikust.
júl. 21
10:54
Vigyázat! Drágább lesz a görög nyaralás (Blikk)
Görögország – Pillanatokon belül jócskán megdrágulhatnak a görögországi nyaralások, mivel a helyi vendéglátósok máris bekalkulálják áraikba a csődveszély miatti megszorító csomag által előírt áfaemelkedést.
júl. 21
10:54
Áder: Szabad György a szabadságjogok érvényesüléséért dolgozott (Infostart)
Szabad György azt vallotta, a hazát csak a nemzet szabadsága, a polgári szabadságjogok érvényesülése teheti naggyá; ezért a szabadságért dolgozott és küzdött egész életében - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben Szabad György temetésén.
júl. 21
10:54
Tálas Péter: felkészületlenül érte Európát a migrációs nyomás (Infostart)
Az Európai Uniót felkészületlenül érte a megnövekedett migrációs nyomás, holott a kontinens országai képesek lettek volna felkészülni a jelenlegi helyzet kezelésére - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója.
júl. 21
10:54
Májusban 1,5 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek (ProfitLine)
Májusban 1,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban 3,6, illetve 2,6 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.
júl. 21
10:56
Miniszterelnöknek készül Miss International Hungary (BorsOnline)
Idén a kalocsai Szabó Csillag nyerte el a Miss International Hungary koronáját, aki miniszterelnök akar lenni.
júl. 21
10:56
Durva! Beszólt Orbánnak a távozó Vida Ildikó! (Blikk)
Budapest – Orbán Viktornak is üzent egy munkatársainak írt körlevélben a NAV leköszönő elnöke, az amerikai kitiltási botrány idején ismertté vált Vida Ildikó
júl. 21
10:56
Megduplázta e-kereskedelmi forgalmát a Prímagáz (ProfitLine)
Egy év alatt megduplázta forgalmát a PrimaNet.hu online szakáruház. A Prímagáz 2014 januárjában indította el webáruházát, azóta a látogatók száma 150 százalékkal, az értékesítés volumene 300 százalékkal nőtt. A nyári hónapokban is népszerűek a PB-gázzal működő készülékek, kiegészítők, ilyenkor jellemző, hogy a sütő, főzőkészülékek, grillek forgalma is erősödik. Miután a vásárlók 60 százaléka…
júl. 21
10:57
Ma bejelentést tesz Matolcsy György! (Portfolio)
Iránymutatás az MNB kamatdöntéseihez címmel tart ma délután sajtótájékoztatót Matolcsy György jegybankelnök. Ilyesmire eddig csak akkor került sor, amikor a jegybank valamilyen fontos irányváltást...
júl. 21
10:57
Hány nap van mág hátra a nyári szünetből? (Pénzcentrum)
A vakáció felénél bekapcsoltuk a visszaszámlálót....
júl. 21
10:58
Borosüveggel verte a gyerekeket a részeg német a Balatonon (Blikk)
Balatonlelle – Felfüggesztett börtönre ítélték az a német férfit, aki július 5-én borosüveggel támadt rá egy négyfős, részben kiskorúakból álló társaságra Fonyódon.
júl. 21
10:59
Jobb, mint a hitel? - Hódít a faktoring Magyarországon (Portfolio)
Szépen növekszik a faktoringpiac, vagyis a cégek nem lejárt követeléseinek finanszírozása Magyarországon. Tavaly 14%-kal nőtt a faktorált forgalom hazánkban, idén pedig még nagyobb növekedésre számít...
júl. 21
11:00
Arányaiban Magyarországra érkezik a legtöbb migráns (Gondola)
Terület- és lakosságarányosan Magyarországra érkezik a legtöbb bevándorló, ezért kényszerül a kormány intézkedésekre a migránsáradat megfékezésére
júl. 21
11:00
Átlagosan indult ez a nap a két család számára (Kreatív Online)
Majd akkorát ütköztek, hogy nem bírunk a székből felállni. Elképesztő reklám.
júl. 21
11:00
Két nap alatt elítéltek egy embercsempészt Komáromban (Blikk)
júl. 21
11:00
Újabb videó a maláj gép lezuhanása utáni pillanatokról (Metropol)
Szakértők szerint a korábbi videó nagyon életszerű, és az addigi feltevéseket igazolja. Az új videón sírva fakad a felvétel készítője.
júl. 21
11:00
Egy ember holttestét megtalálták a délegyházi tóban (Metropol)
Speciális búvárkészülékekkel keresték.
júl. 21
11:00
100 évesen elhunyt Van Alexander (Kripto Akadémia)
A világhírű zeneszerző számos televíziós sorozathoz és filmhez komponált.
júl. 21
11:01
Az NGM cáfolja Lázár és a Fidesz szavait (Portfolio)
A kormány és a Fidesz már el is költötte a dohányipari különadóból származó tízmilliárd forintos bevételt, egy papíron még nem létező projektre. Kérdésünkre azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium...
júl. 21
11:02
Obama segítséget ígért Nigériának a Boko Haram ellen (Gondola)
Segítséget ígért a Boko Haram elnevezésű iszlamista terrorcsoport elleni harcban Muhammadu Buhari nigériai államfőnek hétfőn a washingtoni Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök
júl. 21
11:02
Rabságban tartotta dolgozóit egy drogtermesztő Zemplénben (Kripto Akadémia)
A fogvatartottakat ütlegelte, megöléssel fenyegette a kanabiszültetvény tulajdonosa.
júl. 21
11:03
Ilyen Edvard Munch Sikolya animációs filmen, Pink Floyddal (444.hu)
Na jó, ez elég furcsa, de közben tök jó!
júl. 21
11:04
Északír labdarúgó váltott ki felháborodást Angliában (Gondola)
James McClean a West Bromwich Albion játékosaként hátat fordított az angol zászlónak és a nemzeti himnusznak, amikor azt pénteken egy barátságos mérkőzés alkalmából lejátszották
júl. 21
11:05
Eltemették Szabad Györgyöt (444.hu)
Többek között Áder János államfő, Lovász László MTA-elnök és az egykori MDF-es Kónya Imre is beszédet mondott az Orszűggyűlés első szabadon választott elnökének temetésen. Ott volt Orbán Viktor, Kövér László, Boross Péter, Schmitt Pál és Szili Katalin is.
júl. 21
11:06
Aláírhatják a szerződést a metrókocsik felújításáról (Gondola)
A 35-40 éves szerelvények minden kétséget kizáróan megértek a korszerűsítésre.
júl. 21
11:06
Áder János a Fiumei úti sírkertben búcsúzott Szabad Györgytől (hirado.hu)
Szabad György azt vallotta, a hazát csak a nemzet szabadsága, a polgári szabadságjogok érvényesülése teheti naggyá; ezért a szabadságért dolgozott és küzdött egész életében.
júl. 21
11:06
77 új botlatókő lesz hazánkban (ATV)
"Csak azokat felejtik el, akiknek a nevét is elfelejtik" – mondta az a német képzőművész, aki az elmúlt 17 év alatt 55 ezer európai helyszínen helyezte el a holokauszt áldozataira emlékező köveket az egykori áldozatok lakóhelye előtt. A művész most ismét Magyarországra érkezett, ezúttal 77 darab botlatókővel.
júl. 21
11:12
Nézd meg Kapócs Zsókát smink nélkül! (Blikk)
Divat lett smink nélküli szelfit készíteni. Ezúttal a gyönyörű Kapócs Zsóka készített egyet magáról és rögtön postolta is a Facebook oldalán.
júl. 21
11:12
Játszani hív a dögös, bikinis Görög Zita - fotó (BorsOnline)
Úgy tűnik, a gyönyörű modell igencsak játékos hangulatba került a kánikulának köszönhetően.
júl. 21
11:12
Kozák Danuta és Kárász Anna nem pótválogatózik (Blikk)
Budapest – Női K-1 200 méteren nem rendeznek szétlövést az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon való indulás jogáért, négy számban azonban pótválogatóra kerül sor kedden, Szolnokon.
júl. 21
11:12
Czomba: 29 hónapja nőnek a reálkeresetek (Infostart)
Reálértékben is folyamatosan nőnek a keresetek 29 hónapja Magyarországon - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adataira reagálva sajtótájékoztatón Budapesten.
júl. 21
11:14
Ezeket a pasikat nem szereti Magyarország Szépe (Blikk)
júl. 21
11:15
Megrántották a forintot! (Portfolio)
Kedden hirtelen erősödött a forint, miután kiderült, hogy a mai jegybanki kamatdöntést követően Matolcsy György is színre lép. A reakció hátterében az állhat, hogy egyes kereskedők a kamatcsökkentési...
júl. 21
11:15
Hány nap van még hátra a nyári szünetből? (Pénzcentrum)
A vakáció felénél bekapcsoltuk a visszaszámlálót....
júl. 21
11:18
Százéves korában elhunyt Van Alexander filmzeneszerző (Blikk)
júl. 21
11:18
Indul az utcazene – Tessék szavazni! (Kripto Akadémia)
4 napon át, 7 helyszínen, 140 koncert: Veszprémi Utcazene Fesztivál július 22-25.
júl. 21
11:20
Lemond a Toshiba elnök-vezérigazgatója (Blikk)
júl. 21
11:24
Lecsapnak a gyanús pénzmozgásokra (Adózóna)
Az Európai Parlament megszavazta a pénzmosással, az adóbűncselekményekkel és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékonyabb fellépést szorgalmazó legújabb irányelvet. Erről írt az RSM DTM blogjában Fajcsák Gábor adómenedzser.
júl. 21
11:24
Magyarország bekapcsolódik a nyugat-balkáni humanitárius akcióba (hirado.hu)
Mikola István elmondta: az 1998 óta működő szervezet fő profilja a nyugat-balkáni aknamentesítés.
júl. 21
11:24
Segíts önzetlenül, nyerj váratlanul! (HR Portál)
A legtöbb vállalkozó nem szokott annyit segíteni másoknak, amennyit tudna, hiszen a személyes célok és a saját munka a nap minden percét lefoglalja. Pedig egy korábban adott ajánlás vagy egy szerzett kapcsolat bármikor, akár váratlanul okozhat pozitív eredményt.
júl. 21
11:24
"Érdemem kevés, ezt a feladatot nem kerestem, de vállalom" Eltemették Szabad Györgyöt (ATV)
Szabad György azt vallotta, a hazát csak a nemzet szabadsága, a polgári szabadságjogok érvényesülése teheti naggyá; ezért a szabadságért dolgozott és küzdött egész életében - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben Szabad György temetésén.
júl. 21
11:26
Meghamisított mérlegeredmény: lemond a Toshiba elnöke (ATV)
Lemond a japán Toshiba Corp. elnök-vezérigazgatója a meghamisított mérlegeredmények miatt.
júl. 21
11:27
Vártnak megfelelő az SAP operatív eredménye (ProfitLine)
Váratlanul már reggel kihozta a gyorsjelentését az SAP, pedig eredetileg délutánra volt ütemezve. Árbevétel oldalról enyhén felülmúlja a várakozást, de az operatív eredmény a vártnak megfelelő lett.
júl. 21
11:28
Szenzációs bibliai felfedezésre került sor Izraelben (ATV)
A kumráni tekercsek után a legrégebbi fennmaradt bibliai részletet rejtette az izraeli Ejn Gediben talált ezerötszáz éves, égett tekercsmaradvány, melyet CT-vizsgálattal fejtettek meg - írta kedden a Háárec izraeli újság.
júl. 21
11:29
Rohamosan csökken az elektromos autók ára (ProfitLine)
Egy év alatt csaknem negyedével esett vissza az elektromos autók ára Németországban – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felméréséből.
júl. 21
11:30
Egyszerű gombás fasírt (Mindmegette)
júl. 21
11:30
Rendőr verte az idős egri férfit - felakasztotta magát (Blikk)
Eger - Végzetes tragédiába torkollt egy szóváltás - tudta meg az ATV.hu. A 73 éves csípőprotézises férfi szóváltásba keveredett egy apukával, mert féltette a virágait a szaladgáló gyerekektől. Erre lett figyelmes egy szabadnapos rendőr, aki bekapcsolódott a vitába. Innentől fajultak el a dolgok.

Keresés