Magyarország bekapcsolódik az International Trust Fund (ITF) nyugat-balkáni humanitárius akciójába - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.
Nizza — Megrendülten kísérték a Forma–1-es pilóták utolsó útjára Jules Bianchit (†25). A Marussia-istálló egykori francia versenyzője július 17-én hunyt el, kedden helyezték örök nyugalomra szülővárosában.
Egységes, integrált informatikai üzleti rendszert vezet be a MARK (Magyar Reorganizációs és Eszközkezelő Zrt.), ebben az SAP Hungary megoldásszállítóként és tanácsadó partnerként segíti a társaságot...
Görögország nemzetközi hitelezői azzal számolnak, hogy augusztus 17-én utalják át Athénnak az új, hároméves segélycsomag első részletét. Ennek feltétele, hogy augusztus 6-áig lezáruljanak a...
Noha Európa vezetői a kezdetektől fogva vonakodtak attól, hogy - 2011-2012 után - ismét hozzányúljanak Görögország államadósságához, az elmúlt egy év görög kormányzati politikának köszönhetően ismét...
A hét elején földbe döngölték az arany árfolyamát, míg a vezető tőzsdeindexek korábbi csúcsaik közelébe kerültek. Az arany esetében akár egy erőteljes visszaugrás is benne van a pakliban, míg ezzel...
A NAV második negyedéves, Stabilitás Megtakarítási Számlákra (SMSZ) vonatkozó statisztikái szerint áprilistól júniusig 96 új számlán összesen 4,75 milliárd forintot helyeztek el a magyarok, ami az...
A finanszírozási területen irigylésre méltó bővülést mutat a faktoring, ennek ellenére a faktoring-piac szűkül, mert a kis, bankfüggetlen faktorok nem bírják a versenyt. Ennek oka az is lehet, hogy a mikrocégek helyett Magyarországon speciálisan a nagyvállalatok lettek a faktorcégek fő partnerei.
Két és fél éve, amikor Kemény Dénest a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökévé választották, kilencven körül volt a klubok száma, most 139-et jegyeznek, ami mutatja, óriási az igény országszerte a sportágra.
Fegyházat kért az ügyészség arra a mátraderecskei férfire, aki szíven szúrta az önkormányzat egyik dolgozóját, mert nem kapta meg a télire való tüzelőt.
A befektetők egyre inkább a gyorsjelentésekre koncentrálnak, így a görög sztori kezd háttérbe szorulni. Egységes irány viszont nem látható, a vezető részvényindexek a tegnapi záróértékeik közelében...
A terveinek megfelelően 35 milliárd forintnyi forrást vont be ma délelőtt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) háromhavi diszkontkincstárjegyek értékesítéséből. Az aukciós hozam nem süllyedt tovább,...
Vádat emeltek a Balmazújváros polgármesteri hivatalát érintő ügyben vesztegetés miatt egy vállalkozó és a volt jegyző ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden.
A felvételizők száma összesen 12 százalékkal, 5518 főre, nőtt a tavalyi évhez képest, a BKF ezzel továbbra is a legnépszerűbb magánintézmény. A slágerszak idén a Turizmus és vendéglátás, de ha első körben valaki nem jutott volna be a BKF-re, annak még augusztus 10-ig lesz lehetősége jelentkezni.
A héten a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összes jegyautomatáján szoftverfrissítést végeznek a visszaélések csökkentése érdekében. Az eddigi esetek miatt a társaság feljelentést tett.
Korcula szigetén 500 hektárnyi fenyőerdőt emésztett fel a tűz, a szomszédos Peljesac-félszigeten pedig körbezártak egy falut a lángok, több tucat lakót kitelepítettek.
Vádat emeltek a Balmazújváros polgármesteri hivatalát érintő ügyben vesztegetés miatt egy vállalkozó és a volt jegyző ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Főként higiéniai szabálytalanságok miatt napokra felfüggesztették egy fővárosi cukrászüzem működését - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Izraelben egy kormányzati bizottság elkészítette a hadsereg átfogó reformjának vázát, de a katonai vezetők elutasítják a javasolt változtatásokat, és nyugdíjkiváltságaikat védő ellentervekkel álltak elő.
Októbertől fizetni kell majd a közérdekű adatok megismeréséért, de ez csak az egyik fontos eleme az öt ponton módosuló szabályzásnak. És még csak nem is a legbrutálisabb.