Elsősorban az idegenforgalomból származó bevételek növekedése miatt. A görög jegybank szerint a májusi aktívum 407,2 millió euró volt. Áprilisban 955 millió euró, tavaly májusban 1,151 milliárd euró passzívumot jegyeztek fel. Az idegenforgalmi bevétel 1,21 milliárd euró volt májusban, ami éves összevetésben 17 százalék … Folytatás
A londoni székhelyű Capital Economics elkerülhetetlennek tartja Görögország kiválását az euróövezetből. A Capital Economics vezető közgazdásza, Julian Jessop az Alapblognak adott interjúban kijelenti: a kilépés fogja stabilizálni mind Görögország, mind az euróövezet helyzetét. A tanácsadó műhely számára evidens a dollár további erősödése. Közép-Európa számára pedig komoly és tartós gazdasági…
III. Kallixtusz pápa 1456. június 29-én rendelte el, hogy a nyugati keresztény világ minden harangja Magyarországért zúgjon. Hóvári János külügyi szakértő írása.
A kormányhivatalok szervezetébe integrálják az adóhatóságot – állította a szocialista Gőgös Zoltán az ATV Start című műsorában a rendelkezésére álló információk alapján. Vida Ildikó leköszönt NAV elnök felmondólevele is arra utal, hogy a kormány teljesen átalakítja az adóhatóság struktúráját, ahogyan Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter is beszédes részletekkel szolgált a témában két…
A héten a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összes jegyautomatáján szoftverfrissítést végeznek a visszaélések csökkentése érdekében. Az eddigi esetek miatt a társaság feljelentést tett.
Budapest – Hosszú Katinka (26) szeretné megdönteni az ötszörös olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina (40) közel 24 éves országos csúcsát 200 méteres hátúszásban a kazanyi világbajnokságon.
2 kg uborka 1,5 kg lecsópaprika 1,5 kg paradicsom 1 csomó új lilahagyma vagy 1 kg újhagyma 8 gerezd fokhagyma 1 kisebb csokor friss kapor 1 kanál só 2 kanál almaecet 1 csapott kanál szorbit vagy cukor 3 kanál extra szűz olívaolaj
Jelentősen enyhíthetnék a munkáltatók a munkavállalók által okozott káraikat, ha szélesebb körben élnének a pénzt kifizető, átadó, vagy más értéket (például értékpapírt, értéktárgyat) átvevő dolgozóik esetében a munkavállalói biztosíték lehetőségével.
A Honda önmagához való visszatérésének újabb példája - a Civic Type R és az NSX után - a HR-V szabadidő-autó. Ez a név egykor egy szögletes fazonú, korát messze megelőző járművet takart, mely...
Kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy 60 éves helyi férfi ellen, mert a tanyáján indiaikender-ültetvényt alakított ki, amelyen személyi szabadságukban korlátozott munkásokat dolgoztatott.
Szülővárosában, Nizzában kedd délelőtt eltemették a péntek éjjel elhunyt, francia Formula 1-es pilótát, Jules Bianchit. A szertartáson az autósport világának számos képviselője megjelent - írja a telesport.hu.
A képek azt az érzetet erősítik, hogy az oroszbarát szeparatisták egy ukrán katonai gép helyett véletlenül lőtték le a malajziai légitársaság MH17-es járatát - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatornán.
London - Régimódinak és műveletlennek nevezte egy oxfordi professzor Katalin hercegnőt, aki nem sértődött meg túlságosan, főként azért, mert nem olvas újságot.
A görög kormány kedden a parlament elé terjesztette a problémás bankokról szóló törvénytervezetet, aminek az elfogadása az egyik feltétele annak, hogy Athén megkezdhesse a tárgyalásokat az újabb hitelcsomagról a nemzetközi hitelezőkkel.
Meglehet, ragaszkodik tavalyi, unortodox ötletéhez a Monetáris Tanács és még egyszer, egy nagyobbat vág az kamaton - erre utal, hogy sajtótájékoztatót tartanak. Persze akkor már ortodox zárása lenne ez az unortodox kamatcsökkentésnek.
A Jobboldali Szektor (PSZ) kárpátaljai szervezetének harcosai kitörtek a (Munkács környéki) bekerítésből, és biztonságos helyre tartanak, hogy ne ölhessék meg őket – nyilatkozott Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) a parancsnoka a Znaj.ua ukrán hírportálnak.
Magyarország - Ki emlékszik még, hogy milyen volt a Buci baba, a sárvári termálkristály, vagy kinek mond még valamit a kétségbeesett kiáltás: cascót akarok kötni?
Egy eddig nem ismert áldozata is van a borzalmas szegedi éjszakának, amikor ismeretlenek brutálisan összeverték a félvér barátja védelmére kelő Tímeát: B. Pétert félholtra verték, majd letaszították a Tisza Gyöngye hídjáról.
A kisgyermekek, csecsemők folyadék-fogyasztására, bőrük védelmére és higiéniájukra fokozott figyelmet kell fordítani kánikula idején - mondta az InfoRádiónak Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Központ főorvosa.
Pumped Gabo népszerűsége a Balaton Sound óta töretlen. Elmondása szerint annyi helyre hívják, hogy edzeni sem tud rendesen. Fogyott is vagy három kilót.
A kormányzat a Magyar Közlönyben tette közzé a bürokráciacsökkentés többlépcsős menetét, amelyet azonban legkésőbb szeptember 1-ig le is zavarnának, írja a VS.hu.
Májusban tovább apadt a kiskereskedelemben dolgozók létszáma, noha a csökkenés mértéke jóval kisebb, mint amit áprilisban, a vasárnapi boltbezárás utáni első teljes hónapban tapasztalhattunk....
A pénteken közzétett, a maláj utasszállító egy évvel ezelőtti lezuhanásával kapcsolatos új videofelvétel nagyon életszerű, és azt az érzetet erősíti, hogy az oroszbarát szeparatisták egy ukrán katonai gép helyett, véletlenül lőtték le a malajziai légitársaság MH17-es járatát - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatornán
Peking - Szíriából visszatért ujgur férfiakat tartóztattak le Kínában azzal a gyanúval, hogy külföldi kiképzésüket követően terrorcselekmények elkövetésére készültek - jelentette a Global Times című angol nyelvű kínai napilap kedden.