Újabb luxusingatlanok került a jegybank tulajdonába - derítette ki a Magyar Nemzet. A svábhegyi Mátyás király út 44. szám alatt található villát még februárban vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank...
Matt Brammeier (30) őrületes sebességgel száguldott a Tour of Utah kerékpáros versenyen, s beleszállt egy kanyarodó autóba, de ha az nincs, akkor könnyen a szakadékban végezhette volna.
Elemzők egyelőre csak találgatják, mi indíthatta a kínai központi bankot arra, hogy kedden váratlanul jelentősen leértékelje a jüant; a lépés elsősorban a gyenge makrogazdasági adatokra adott válasz...
Várható volt, hogy júliusban lassul az infláció, a friss adat - miszerint a fogyasztói árak 0,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - alapján azonban nem változtak az alapfolyamatok - vélekedett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett inflációs adatairól az Erste, a K&H, a Takarékbank és az ING makroelemzője.
Az etikai vizsgálat nyomán kiszabható büntetési tételek széles skálán mozognak, súlyosabb esetben Sándor Mária hivatásának gyakorlását is megakadályozhatják.
Az elmúlt hónapok a dollárerőről szóltak a devizapiacon, ám egyre több jel sugallja, hogy a következő hetek változást hozhatnak. Mai videónkban a GBPUSD és EURUSD devizapárokat tekintjük át, vételi...
Budapest – Több mint egymilliárd forintért vásárolt meg egy XII. kerületi villát a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványa egy olyan cégtől, amely egy virgin-szigeteki vállalkozás tulajdonában áll – írja a Magyar Nemzet keddi száma.
A munkaidő megszervezése nyáron nem mindig egyszerű, mert bár egyes területeken kevesebb a munka, de az azt ellátó dolgozók is kevesebben vannak a szabadságolások miatt. A szabályokat tekinti át Dr. Kártyás Gábor a munkajog.hu-n.
Budapest – Halkó Gabriella és Kálomista Gábor cégei kaszálhattak az idén a legtöbbet, mert ők a közmédia legnagyobb beszállítói, de Fábry Sándor cégétől is sok műsort rendelt a közmédia-tudta meg a Népszabadság.
Nyugtalan Anghel Iordanescu, a román futball-válogatott szövetségi kapitánya a szeptemberi, budapesti magyar–román foci Eb-selejtező előtt. Jenei Imre nem tud ezen segíteni.
A kiszámíthatóságot erősíti a mérsékelt infláció, a családok és a vállalkozások is könnyebben tudnak tervezni a hosszú ideje stabil áraknak köszönhetően - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva kedden az MTI-vel. A tárca szerint 2015 egészében nulla százalék körül alakulhat az infláció.
A piskótához: 8 db tojás 300 g darált dió 250 g cukor 1/2 citrom reszelt héja 5 evőkanál rum A töltelékhez: 400 ml tej 160 ml tejszín 2 evőkanál cukor 1 csomag mogyorós pudingpor 1 csomag habfixáló 50 g darált dió A mázhoz: fehércsokoládé-máz A díszítéshez: csokoládéfigurák
A várakozásokkal ellentétben 9 hónapos mélypontra csökkent augusztusban is Németországban a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe - közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
Toulouse – Brutális módon ölte meg három francia egyetemista iskolatársnőjüket azért, mert nem tudta megadni a kábítószervételből összegyűlt tartozást.
Óvatos gyengüléssel indult a keddi kereskedés annak ellenére, hogy egy újabb lépést tettek hétfő éjjel a nemzetközi hitelezők és a görög tárgyaló felek a végleges megállapodás felé. Az autógyártók...
Szándéknyilatkozatot írt alá a Jaguar Land Rover és a pozsonyi kormány arról, hogy a vállalat új autógyára Szlovákiában épülhet meg - ezt Robert Fico szlovák miniszterelnök jelentette be kabinetje rendkívüli keddi ülése után.
Noha Németország nagy részén kedden is tombol a hőség és a Duna egyik bajorországi szakaszán már a hajóközlekedés is leállt a súlyos aszály miatt, a nyugati régiókban több helyen heves esőzés okoz gondokat.
Egy újabb nemzetközileg is sikeres, hazai vállalatot mutatunk be a Visszapillantóban: a Codie a lehető legkorábban próbálja megszerettetni a programozást a kicsikkel. A srácoknál még az év elején jártunk, azóta pedig közel 100 ezer dollárt gyűjtöttek közösségi finanszírozással a projektre, amely a világ figyelmét is felkeltette.
Indianapolis – Szponzorvita miatt nem indul a 800 méteren legutóbb ezüstérmes amerikai Nick Symmonds a jövő szombaton kezdődő pekingi atlétikai világbajnokságon.
Noha Németország nagy részén kedden is tombol a hőség és a Duna egyik bajorországi szakaszán már a hajóközlekedés is leállt a súlyos aszály miatt, a nyugati régiókban több helyen heves esőzés okoz gondokat.
Kedvező inflációs folyamatnak lehetünk tanúi, júliusban alig emelkedtek, tavaly júliushoz képest 0,4 százalékkal, a fogyasztói árak - hangsúlyozta Balogh László, az NGM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornának kedden a KSH legfrissebb adatairól nyilatkozva
A várt emelkedés helyett tovább csökkent a német ZEW hangulatindex. A kínai gazdaság lassulását sugalló hírek mellett ez egy újabb olyan adat, ami azt jelzi, hűlőben lehet a világgazdasági...
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan nem változtak - jelentette a KSH.
A mianmari hatóságok visszaszállítottak hazájába 159 olyan bangladesi menekültet, akit embercsempészek vettek hajójukra, majd irányíthatatlanná tették a bárkát, és magukra hagyták a menekülteket a mianmari partok közelében - jelentették be kedden.
Több tízezer fiatal brit eleshet a szociális ellátások egy részétől és az adókedvezményektől a brit kormány azon tervei miatt, hogy visszaszorítsák az Európai Unió többi országából érkező bevándorlók számát.
Mától Magyarországon is elérhető az Egyesült Királyságban már sikeresen működő toborzási alkalmazás, a GigPlug, melynek segítségével az aktív LinkedIn és Facebook felhasználók összekapcsolhatják ismerőseiket a portálon meghirdetett pozíciókkal, és – ami a valódi újdonságot jelenti – sikeres elhelyezés esetén a toborzási díj a felhasználót illeti.