Budapest — Bár Janicsák Veca (25) énekesnő pocakja egyre jobban gömbölyödik, a babaszobát egyelőre nem rendezték be, sőt a kisbaba nevét sem tudják még.
Visszafogott optimizmus uralkodott szinte az egész kereskedés nap folyamán az amerikai parketteken, végül azonban vegyesen zártak a vezető amerikai indexek.Vegyes lett a vége 2015.08.13 22:04Zárásra...
Augusztus 18–19-én ismét a városligeti Királydombon csendülnek fel az István, a király legendás dallamai, ahol annak idején, 1983-ban először mutatták be Szörényi Levente, Bródy János és Boldizsár Miklós rockoperáját.
Az Audi új elektromos hajtású SUV modellt mutat be 2018-ban, melynek 500 kilométeres hatótávját az LG Chem és a Samsung SDI Magyarországon és Lengyelországban gyártott akkumulátorai biztosítják majd - jelentette be csütörtökön az Audi.
Az idén már kevesebb mint nyolc hónap alatt elhasználta az emberiség a Föld egész éves megújuló erőforrás mennyiségét, az év hátralévő napjaiban olyan energiákat használunk világunk működtetésére, amelyek nem termelődnek újra és olyan szennyeződéseket bocsátunk ki, amelyeket a természet nem tud semlegesíteni. 2015-ben augusztus 13-a a túlfogyasztás napja. A WWF éghajlatváltozás és energia…
A csehek és a lengyelek előbb tudnak új lakást venni, mint a magyarok, ugyanis míg Csehországban átlagosan 7,1 év bruttó átlagjövedelmére van szükség egy új, 70 négyzetméteres lakás vásárlásához, addig Lengyelországban 7,2, Magyarországon pedig 7,8 év – derül ki a Deloitte negyedik alkalommal publikált 17 országra vonatkozó lakáspiaci tanulmányából.
A terrorizmus elleni közös harcra szólította fel a Nyugatot és a szíriai ellenzéki erőket Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója vezetőjével való csütörtöki találkozóján Moszkvában, Haled al-Hodzsa ugyanakkor leszögezte, hogy Bassár el-Aszad elnöknek nincs helye a szíriai rendezés folyamatában.
Budapest — Elsőre úgy tűnik, hogy a Szigeten csak hamburgert és a gíroszt kapni, és valóban ez a két étel abszolút sláger a fesztiválon, de a Hajógyári-szigeten kapható ételek között azért megtalálható sok minden más is, ami szem-szájnak ingere.
A Külügyminisztérium előtt tüntettek a Quaestor-károsultak. Tíz százalékra szorítaná le a devizatartozás arányát az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója.
Romániában csaknem 40 százalékkal, 1,659 milliárd euróra nőttek a közvetlen külföldi tőkebefektetések az első fél évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte a román nemzeti bank csütörtökön.
Megjelent a 2014. évi Magyar statisztikai évkönyv, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendszeres, az ország életének egy egész évét számokba foglaló kiadványa - közölte a KSH csütörtökön az MTI-vel.
Budapest — Elsőre úgy tűnik, hogy a Szigeten csak hamburgert és a gíroszt kapni, és valóban ez a két étel abszolút sláger a fesztiválon, de a Hajógyári-szigeten kapható ételek között azért megtalálható sok minden más is, ami szem-szájnak ingere.
Az energiagazdálkodásra specializálódott Eaton (NYSE: ETN) a mai napon bejelentette, hogy az Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régióban folytatott tevékenységének működését támogató üzleti szolgáltató központot nyit Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban tett ünnepélyes bejelentésen Magyar Levente, gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár és Kurt McMaken, az Eaton EMEA-régióért…
A belvíz elleni hatékony védekezés érdekében 27 899 kilométer állami tulajdonú csatornahálózatot térképeztek fel országszerte, és adatbázis is készült a káros vizek elvezetését végző csatornahálózatról - közölték az augusztusban záruló, uniós társfinanszírozású projektet megvalósító szervezetek csütörtökön az MTI-vel.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja a kormánynak, hogy 2017. június 30-ig írják ki a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát.
J.J. Abrams rendező valószínűleg átérzi a Star Wars-rajongók szomorúságát, hogy nem készült friss trailer a Disney-rajongóknak szervezett hétvégi kaliforniai bemutatóra, ezért megosztott néhány újabb képet és részletet az Entertainment Weeklyvel a karácsony előtt a mozikba kerülő Star Wars: Az ébredő erő című filmről.
Megérkezett az orvosi vizsgálatra a Villarrealnál a Tottenham 30 éves, korábbi spanyol válogatott csatára, Roberto Soldado - jelentette az Onda Cero rádió csütörtök este.
Talán nem mindenki emlékszik rá, de annak ellenére, hogy oldalunkon ritkán foglalkozunk különböző tuningcégek munkáival, a kifejezetten Mazda MX-5-re specializálódott brit BBR-ről már mi is ejtettünk néhány szót. Akkor a legújabb, ND szériával kapcsolatban említettük a nevüket, de a szigetországiak méltó búcsút szeretnének venni a sokáig piacon lévő NC-től is, méghozzá egy minden eddiginél vadabb,…
Az autózás világa, és ezzel hőn szeretett négykerekűink formái rohamosan fejlődnek, és az ezredforduló óta ez a fejlődés egyre csak gyorsul. Éppen ezért talán egyre ritkábban tekintünk vissza a múltba, és időnk nagy részét a jövő kifürkészésével töltjük – az egyensúlyt azért igyekezzük megőrizni veterán rovatunkkal. Egy török formatervező, Oguz Spiahioglu azonban egy pillanatra megállt, és…
Az autótervezés minden kétséget kizáróan legfontosabb eleme a padlólemez, vagy más néven platform, amely alapjaiban határozza meg egy gyártó modellpalettájának felépítését, s túlzás nélkül elmondható, hogy gyakorlatilag mindenre kihatással van. Manapság már trend, hogy a konstruktőrök globális, moduláris alapokkal igyekeznek minél több modellt fejleszteni és gyártani, miközben a tervezési folyamat…
A tavaly befolyt élelmiszerlánc-felügyeleti díj összege 10,979 milliárd forint volt; ebből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által koordinált fejlesztésre fordítandó összeg 1,097 milliárd forintot tett ki; a Nébih működési kiadásokra fordítható bevétele 3,952 milliárd forint volt.