2015. augusztus 13. csütörtök

aug. 13
8:59
Trump vezet a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között (Gondola)
Iowában 2016. február 1-jén tartják majd a jelöltállító gyűléseket, az amerikai elnökválasztás a jövő év november 8-án lesz
aug. 13
8:59
Rendőrnek öltözve gyilkoltak a tálib fegyveresek (Alternatív Energia)
A merényletben a kormányzati biztonsági erők 15 tagja vesztette életét.
aug. 13
8:59
Kína nyugtat, a tőzsdék erősödnek (Portfolio)
Bár csütörtökön a héten már harmadszor értékelte le a kínai jegybank a jüant, azonban ma jelezték, hogy a jüan további leértékelése nem indokolt. Ez úgy tűnik, egyelőre megnyugtatta a befektetőket,...
aug. 13
9:00
Szél: pokoliak a körülmények az egészségügyben (ATV)
Tarthatatlan a helyzet az egész egészségügyben, folyamatosan hűlnek ki a kórházak a finanszírozást tekintve – ezt Szél Bernadett mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 13
9:01
Rákos az egykori amerikai elnök (Gondola)
Jimmy Carter volt amerikai elnök szerdán közölte, hogy rákja van, amely a májáról átterjedt szervezetének más részeire is
aug. 13
9:01
Szegény gazdagok, meggyűlik a bajuk az adóhatósággal (Portfolio)
Az OECD legfrissebb tanulmányában arra hívja fel az adóhatóságok figyelmét, hogy a jövőben sokkal szigorúbban kell bánniuk a gazdag adófizetőkkel. A vizsgált 56 ország adóhatóságának csak kevesebb...
aug. 13
9:02
Deportálás és halálbüntetés várja a Jobb Szektor fehérorosz tagjait (ATV)
Fehéroroszország egy oroszpárti államként ismert, ezért nehéz is elhinni, hogy állampolgárai közül a Jobb Szektorhoz csatlakoznak – írja a Rusvesna. Rusztam Dok, aki a neve alapján lehet, hogy nem igazi Majdan-hívő, a Jobb Szektor tagja, és utálja az orosz “vatnyikokat” (fanatikus orosz nacionalisták – a szerk.), Putyint pedig mindennél jobban gyűlöli.
aug. 13
9:03
Mélyen a zsebébe nyúl a kormány: pluszpénzt kapnak a cégek (Privátbankár)
Hogy ne legyen forrásvesztés, az előző ciklus uniós keretét alaposan meghaladó összegben hirdettek nyertes pályázatokat - a kormánynak ezért 800 milliárd forint értékű pályázati támogatást saját zsebből kell majd kifizetnie. A mostani ciklusban jóval kevesebb papírmunkával és utánajárással is lehet pénzt szerezni.
aug. 13
9:03
Többféle kórt is kimutattak a migránsoknál (Gondola)
Többüknél szifiliszt és hepatitis B-t és C-t, HIV-et, hastífusz- és paratífusz-hordozót is azonosítottak már.
aug. 13
9:03
Matolcsyék is besegítenek az ÁKK-nak (Portfolio)
Júliusban 82,6 milliárd forint értékben magyar állami devizakötvényeket vásárolt az MNB a másodpiacon - tudta meg az mfor.hu. A jegybank indoklásából kiderül, hogy valószínűleg a korábban jelzett 900...
aug. 13
9:06
MBE: évi 6-7 milliárdba kerülne az igazságügyi életpályamodell (Infostart)
Évente 6-7 milliárd forintba kerülne az igazságügyi életpályamodell többlépcsős bevezetése - ismertette a Magyar Bírói Egyesület (MBE) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
aug. 13
9:06
Magánnyomozók a vádlottak padján, avagy a munkahelyi megfigyelés rejtélyei (HR Portál)
A munkáltatói ellenőrzés akkor jogszerű, ha a munkáltató betartja az erre vonatkozó törvényeket. A munkavállaló magánélete nem ellenőrizhető, előzetesen tájékoztatni kell őt a megfigyelésről és be kell tartani a tisztességes adatkezelés elvét. Általában az alacsonyabb képzési szinten, tömegtermelés, gyártás során foglalkoztatottak esetében történik a dolgozók megfigyelése, leginkább…
aug. 13
9:08
Csepreghy: az uniós támogatások kifizetése 100 százalék felett lesz (Infostart)
Magyarország az első olyan tagállam az Európai Unióban, ahol az uniós támogatások kifizetése át fogja lépni a 100 százalékot - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
aug. 13
9:12
Megdöbbentő fotók! - Apokaliptikus állapotok a vegyi robbanás helyszínén (Blikk)
Összesen legalább 44 halott és 520 sebesült a mérlege eddig annak a nagy erejű robbanássorozatnak, amely az észak-kínai Tiencsin városban történt nem sokkal szerda éjfél előtt -€“ írta friss jelentésében a Hszinhua hírügynökség.
aug. 13
9:12
A Kerepesi úton késeltek Buffalo Bill indiánjai (BorsOnline)
Buffalo Bill, a vadnyugat egyik legendás figurája Budapesten is járt. A westernhős egy cirkusz vezetőjeként jött hozzánk.
aug. 13
9:12
Ma is gyengítette a jüant a kínai jegybank (ProfitLine)
Tovább gyengült csütörtökön a kínai nemzeti valuta, miután a kínai jegybank - az árfolyam-megállapítás kedden bevezetett új rendje alapján - az előző naphoz képest 1,11 százalékkal csökkentette a referencia árfolyamot.
aug. 13
9:15
Volt, akinek a számlájáról 300 ezer forintot emeltek le (Gondola)
A Budapest Bank több ügyfelének számláiról is pénzt loptak ismeretlenek, akik külföldi bankterminálokon keresztül jutottak hozzá több százezer forintos összegekhez - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság
aug. 13
9:15
Magatehetetlenül feküdt a lakásban (Blikk)
aug. 13
9:15
Venni vagy eladni? Részvénypiaci szeminárium MA (Portfolio)
Érdekli a részvénypiac varázslatos világa? Kíváncsi arra,meddig tarthat a bika piac, és milyen folyamatok várhatóak 2015 hátralévő részében az Apple, Google, OTP, MOL és egyéb izgalmas részvények...
aug. 13
9:15
Egységes menetrend és tarifarendszer jön a MÁV és Volán járatain? (Pénzcentrum)
A cél az lenne, hogy az állami közlekedési cégek ne legyenek versenytársai egymásnak....
aug. 13
9:15
Szerdára is jutott két Hosszú-arany (Sport365)
Hosszú Katinka két arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett a moszkvai úszó világkupaverseny második napján.
aug. 13
9:17
Egyre sötétebbek a felhők, de még mindig süt a nap (Portfolio)
Júniusban az építőipari termelés volumene 0,5%-kal meghaladta az előző havi szintet, így két gyengébb hónap után nem csökkent tovább a teljesítménye. Ezzel a növekvő trend sem tört meg, ám a...
aug. 13
9:18
Hatalmas robbanás rázta meg Bagdadot, legalább 50 halott (ATV)
Az RT információi szerint felrobbant egy járműbe rejtett bomba az iraki fővárosban. Az első adatok szerint több mint hetven ember meghalt, és további 200 megsérült.
aug. 13
9:19
Kilőtt a német tőzsde (Portfolio)
Bár csütörtökön a héten már harmadszor értékelte le a kínai jegybank a jüant, azonban ma jelezték, hogy a jüan további leértékelése nem indokolt. Ez úgy tűnik, egyelőre megnyugtatta a befektetőket,...
aug. 13
9:20
Terrorveszély? Bevonnák a TEK-et a repülők körüli intézkedésekbe (ATV)
Erősíti hazánk védelmét a kormány, ami feltehetőleg összefügg a mélyülő migrációs válsággal – írja a Magyar Nemzet egy kormányrendelet tervezetére hivatkozva.
aug. 13
9:21
Nagyot drágult a gyümölcs és a krumpli - és mi lett olcsóbb? (Privátbankár)
Ismét csökkentek a mezőgazdasági termelői árak.
aug. 13
9:23
Ebből még óriási pofáraesés lesz az építőiparban (Privátbankár)
Az építőipari termelés ugyan nőtt az előző hónaphoz és tavalyhoz képest is, de a cégek szerződésállománya drasztikusan visszaesett.
aug. 13
9:24
KSH: júniusban 6,2 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak (Infostart)
Júniusban a növényi termékek 3,6, az élő állatok és állati termékek 10,4 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 6,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 13
9:30
Van még csapat, amivel nem hozták szóba Dzsudzsákot? (BorsOnline)
Dzsudzsák Balázst elméletben már többször is eladta a Dinamo Moszkva, a gyakorlatban egyelőre senki sem vitte el, mert túl drága. Mivel Oroszországban nem fogadta el a szerződéshosszabbítást, kiszorult a csapatból, így egyre sürgetőbb számára a klubcsere. Most összegyűjtöttük, eddig mely csapatokkal hozták már hírbe.
aug. 13
9:33
Eritreai menekült volt a késes támadó a svédországi IKEA-ban (Infostart)
Magával is végezni próbált az a férfi, aki a gyanú szerint halálra késelt két vásárlót az egyik svédországi IKEA áruházban - jelentette az Aftonbladet című svéd napilap.
aug. 13
9:33
Merénylet robbanószerkezetes hűtőkamionnal (Gondola)
Robbanószerrel megrakott hűtőkamionnal követtek el többtucatnyi halálos áldozatot követelő merényletet csütörtök reggel egy bagdadi piacon - közölték rendőrségi és egészségügyi források
aug. 13
9:33
Terrorizmus támogatásának gyanújával tartóztattak le egy családot Londonban (Blikk)
aug. 13
9:33
Durva! Botokkal és sokkolóval raboltak ki menekülteket Mórahalmon (Blikk)
Szeged - Botokkal  és sokkolóval raboltak ki szíreket Mórahalmon, a rendőrök elfogták a  feltételezett elkövetőket -  tájékoztatta a Csongrád Megyei  Rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 13
9:33
Lángokban állt egy lakás a IV. kerületben - Fotók! (Alternatív Energia)
A tűzben két lakó megsérült, őket a mentők kórházba vitték.
aug. 13
9:33
Digitálisan is elérhetővé válnak a társasházak alaprajzai és ügyiratai (Portfolio)
Digitálisan is elérhetővé válnak novembertől az ügyfélkapun keresztül a társasházak és szövetkezeti házak alaprajzai és ügyiratai, a fejlesztés az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP)...
aug. 13
9:33
Pár év, és jön az elektronikus buszjegy (Pénzcentrum)
Jön az egységes, valós idejű utastájékoztatási rendszer is....
aug. 13
9:35
Szerdán 1616 illegális határátlépő (Gondola)
A legnagyobb csoportot kora délután Ásotthalom külterületén fogták el. Negyvenöt csoportban 1495 határsértőt - köztük 248 gyermeket - tartóztattak fel a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szerdán - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön
aug. 13
9:35
Szennyezett víz a riói olimpián? (Blikk)
aug. 13
9:35
Sokkolóval rabolták ki a migránsokat Mórahalmon (Alternatív Energia)
Az elkövetők Budapest helyett egy lakatlan tanyára vitték a menekülteket.
aug. 13
9:35
Tényleg megépülhet Lázár János álomvillamosa (Portfolio)
A villamos és a nagyvasúti pályát is használó tram-train kiépítésével húsz percre rövidülhet a menetidő Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között - közölte Almási István hódmezővásárhelyi...
aug. 13
9:36
Közel ezerötszáz határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében (ATV)
Negyvenöt csoportban 1495 határsértőt - köztük 248 gyermeket - tartóztattak fel a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szerdán – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
aug. 13
9:36
Bundesliga: Borítékolható a Bayern München bajnoki címe (Agroinform)
Nagy az esély rá, hogy idén is utcahosszal nyeri a Bayern München a Bundesligát.
aug. 13
9:37
A román néppártiak is bírálják a magyar nagykövet nyilatkozatát (Alternatív Energia)
"A kártékony nacionalista retorika méltatlan a betöltött magas tisztséghez a jelenlegi képlékeny helyzetben."
aug. 13
9:38
Botokkal és sokkolóval raboltak ki szíreket Mórahalmon (ATV)
Botokkal és sokkolóval raboltak ki szíreket Mórahalmon, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
aug. 13
9:45
Erősen nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Két napnyi masszív esés után határozott emelkedéssel indultak csütörtökön a vezető nyugat-európai részvénypiacok. A német DAX index 1,6%-kal 11.098,80 pontra, a francia CAC-40 index 1,7%-kal 5008,81 pontra, míg a brit FTSE-100 index 0,8%-kal 6.619,20 pontra erősödött nyitásban. Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,24 pontos, 0,24%-os emelkedéssel, 22 255,25 ponton nyitott.
aug. 13
9:47
Évi 6-7 milliárdba kerülne az igazságügyi életpályamodell bevezetése (ProfitLine)
Évente 6-7 milliárd forintba kerülne az igazságügyi életpályamodell többlépcsős bevezetése - ismertette a Magyar Bírói Egyesület (MBE) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
aug. 13
9:48
Így bújkált párjával a Szigeten Osvárt Andrea - fotó (BorsOnline)
Kedvesével együtt bulizott a Sziget Fesztiválon Osvárt Andrea. A színésznő ugyan nem említette kísérőjét, amikor a társaságáról kérdeztük, ám a fotók mindent elárultak.
aug. 13
9:48
A világ legcikibb helyzete: nadrágjába csinált a férfi a táncparketten - videó! (Blikk)
Cardiff - Nadrágjába csinált a férfi a táncparketten, miközben a vele szemben táncoló hölgyet szerette volna lenyűgözni.
aug. 13
9:48
Újabb jelentkező akadt a FIFA elnöki posztjára (Sport365)
A trinidadi David Nakhid is indul a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáért.
aug. 13
9:51
Rio 2016: elégedett a szemlebizottság vezetője (Infostart)
Elégedett a jövő évi riói olimpia tesztviadalainak rendezésével és hangulatával Naval el-Mutavakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságának vezetője, ugyanakkor kiemelte: a szabadtéri vizes versenyek helyszínén a környezetszennyezést fel kell számolni.

Keresés