2015. augusztus 13. csütörtök

aug. 13
13:45
Megszólalt a Budapest Bank! Így nyúltak le pénzt a kártyákról (Pénzcentrum)
A pénzintézet vizsgálata szerint is ATM-eknél történhetett a lenyúlás....
aug. 13
13:47
Perre mennek a hollókat etető kislány szomszédai (Blikk)
aug. 13
13:48
A Qoros nem adja fel: igényes városi crossover van készülőben (Auto Pult)
Törzsolvasóink, illetve az autós világ iránt érdeklődők biztosan hallottak már a Qoros névre keresztelt márkáról, amelynek érdekessége, hogy kínai, de mégsem gagyi – éppen ellenkezőleg, a híres márkáktól elhódított mérnökökből és gazdasági emberekből álló csapat egészen igényes autókat tervez, mindennemű 'másolatillat' nélkül. A Quoros európai premierjét 3 éve, a Genfi Autószalonon ünnepelhettük,…
aug. 13
13:50
Újabb jövőbemutató tanulmánnyal érkezik a Citroën Frankfurtba (Auto Pult)
A Citroën a napokban bejelentette, hogy ők is gőzerővel készülnek a Frankfurti Autószalonra, és bár a franciák számára egyértelműen a jövőre megrendezésre kerülő (a frankfurti kiállítással évi váltásban szervezett), hazai Párizsi Autószalon a legfontosabb, a márka rajongóinak Németországban is meglepetéssel készülnek.
aug. 13
13:52
Nem az autó teszi – Renault Mégane üldözi a Ferrari 458-at a Nordschleifén (videó) (Auto Pult)
Amikor szerkesztőségünknél vendégeskedik egy-egy sportosabb, vagy netalántán valódi sportautó, barátaink, ismerőseink, rokonaink rendszerint kifaggatnak minket, hogy mit tud, hány másodperc alatt gyorsul százra, mennyit fogyaszt, esetleg milyen köridőre képes mondjuk a Nürburgring híres, 20 kilométeres Nordschleife-i aszfaltcsíkján.
aug. 13
14:00
Magyar lány szenzációs alkotásain ámul a világ! (Blikk)
Fábián Bogi festményei a sötétben teljesednek ki, korábban ezt tudta róla mindenki. Falfestményeit világító festékkel készítette. Most azonban valami másba kezdett.
aug. 13
14:02
Az eltűnt maláj gép újabb roncsaira bukkantak? (Blikk)
Fremantle – Nem kizárt, hogy a tavaly márciusban eltűnt maláj repülőgép roncsaira bukkantak az Indiai-óceán déli részén, ott, ahol korábban is keresték, eredménytelenül.
aug. 13
14:03
Kong az ürességtől a Déli Pályaudvar tranzitzónája (Infostart)
Megnyílt Budapesten a második úgynevezett tranzitzóna. A Keleti után a Déli Pályaudvaron jelöltek ki egy területet - a Vérmező felé vezető aluljárót - a továbbutazásukra váró menekülteknek.
aug. 13
14:03
Vegyifegyver-támadást hajtott végre az Iszlám Állam Erbílnél (Infostart)
Vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erői az észak-iraki Erbíl közelében - közölte csütörtökön Berlinben a német védelmi minisztérium szóvivője.
aug. 13
14:03
Megint egy őrült választási reklám (Kreatív Online)
Ezúttal Kanadából érkezett.
aug. 13
14:03
Semmelweis Ignácra emlékeztek Budapesten (Blikk)
aug. 13
14:03
Tuzson a bankokat hibáztatja a Quaestor-botrányért (Alternatív Energia)
A Beva szerint eddig 79 milliárd forint értékben 29 ezer károsultnak fizettek.
aug. 13
14:03
50 év alatt ért ide - Ford Mustang (Portfolio)
Szinte a világ összes autógyártójára jellemző, hogy bizonyos típusaikat, modelljeiket csak egy adott földrajzi lokáción belül forgalmaznak, az ottani igények szerint tervezik, gyártják azokat. Kisebb...
aug. 13
14:04
Ben Affleckék volt dadája őrült költekezésbe fogott (Blikk)
Többmilliós luxusautót vezet és magánrepülőgépen utazik Christine Ouzounian (28).
aug. 13
14:05
Könyörtelen csapásokkal fenyeget Észak-Korea! (Blikk)
aug. 13
14:05
„Önöket a kormány átverte!" - Tiltakoztak a Quaestor-károsultak (Alternatív Energia)
A kifizetések felfüggesztése ellen demonstráltak és a törvény végrehajtását követelték.
aug. 13
14:06
Elindult az első hazai online mikroadományozási rendszer (Metropol)
Elindult augusztus elején az első hazai mikroadományozási rendszer a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint hazai internetes kereskedők összefogásával.
aug. 13
14:06
Vincze Ottó nem boldogul az anyatejes táplálással (Blikk)
Már két hónapos a sportolópár kisbabája, és úgy tűnik, hogy jól veszik a megpróbáltatásokat.
aug. 13
14:06
Itt az évtized tőzsdebotránya - semmi és senki sincs biztonságban? (Privátbankár)
Ukrán adattolvajok vállalati rendszerekbe behatolva loptak el több ezer fontos közleményt és negyedéves jelentéseket még publikálás előtt, majd ezeket kereskedőknek adták el, akik az illegálisan szerzett információnak köszönhetően óriási pénzeket harácsolhattak össze. Fellegi Tamást, a Privátbankár.hu szakértőjét a Napi Kommentárban kérdeztük arról, hogy mennyire biztonságos manapság tőzsdézni.
aug. 13
14:06
Nem az autó teszi – Renault Mégane üldözi a Ferrari 458-at a Nordschleifén (videó) (Auto Pult)
Amikor szerkesztőségünknél vendégeskedik egy-egy sportosabb, vagy netalántán valódi sportautó, barátaink, ismerőseink, rokonaink rendszerint kifaggatnak minket, hogy mit tud, hány másodperc alatt gyorsul százra, mennyit fogyaszt, esetleg milyen köridőre képes mondjuk a Nürburgring híres, 20 kilométeres Nordschleife-i aszfaltcsíkján.
aug. 13
14:06
Bundesliga: Ki, ha nem Lewandowski? (Agroinform)
Igaz, hogy kicsi az odds, de kockázatot sem nagyon látunk a tippben, mely szerint a lengyel lesz a gólkirály.
aug. 13
14:07
Gwen Stefaniéknál is a bébiszitter a hunyó (Blikk)
aug. 13
14:07
Tállai lebuktatta Andy Vajnát? (Alternatív Energia)
Az LMP szerint valószínűleg nem a valós bevételt vallják be a kaszinók.
aug. 13
14:08
Háromszoros apa lehet Robbie Williams (Blikk)
Az újabban szőkére festett frizkóval hódító nagy macsó Robbie Williams úgy tűnik tényleg révbe ért. Persze a rajongóit sem felejti el, hiszen már fél éve turnézik, ennek egyik állomása volt a Sziget Fesztiválon adott koncertje.
aug. 13
14:09
Szerény pénzügyi eredményt becsülnek a hazai nagyvállalatok (ProfitLine)
A hazai nagyvállalati szektor visszafogottan látja pénzügyei jövőbeni alakulását, az árbevétel várakozások több mint felére, az eredményvárakozások pedig harmadára estek vissza egy év alatt. A vállalatok átlagosan 1,6%-os árbevétel és 1,1%-os profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben, és inkább az exportból várnak árbevétel növekedést, mint a belföldi értékesítésből – derül ki a…
aug. 13
14:09
Iszonyatos pusztítás: leomlott épületek, kigyulladt autók - Fotók! (Alternatív Energia)
A robbanássorozatban legalább 44 ember meghalt, 520-at kellett kórházba szállítani.
aug. 13
14:15
Kemény bírságot róttak ki magyarokra Londonban (Adózóna)
Több millió font megfizetésére kötelezett a brit bíróság három magyart a londoni tőzsde manipulálásáért.
aug. 13
14:18
Felgyújtotta sportautóját, hogy apucitól újat kapjon (BorsOnline)
A 20 éves milliárdoscsemete úgy vélte, hogy Ferrarija már túl régi és ciki a haverok előtt. Ezért szándékosan felgyújtotta a kocsit, hogy kaphasson egy újat.
aug. 13
14:18
A legfinomabb gofri (Mindmegette)
aug. 13
14:18
Az eltűnt maláj gép újabb roncsaira bukkantak? (Blikk)
Fremantle – Nem kizárt, hogy a tavaly márciusban eltűnt maláj repülőgép roncsaira bukkantak az Indiai-óceán déli részén, ott, ahol korábban is keresték, eredménytelenül.
aug. 13
14:20
Cseh Laci: Meglepetésesküvőm lesz! (Blikk)
Meglepetésesküvője lesz az aranyos Cseh Laci úszónak.
aug. 13
14:21
Diaconescu: Kapjanak román igazolványt a határon túli románok! (Infostart)
Cristian Diaconescu volt román külügyminiszter szerint Bukarestnek Magyarország példájára első lépésként román igazolványt kellene adnia a határon túli románoknak, majd állampolgárságot - jelentette a Mediafax román hírügynökség.
aug. 13
14:21
150 milliós Lamborghinit vesz Ronaldo a fiának (Blikk)
Mardid – A háromszoros aranylabdás futballsztár kisfiával és az egyik luxusautójával pózol azon a képen, amelyet megosztott közösségi oldalán.
aug. 13
14:21
Kurd harcosok támadtak török katonai állásokra (Blikk)
aug. 13
14:21
Magyarok manipulálták a londoni tőzsdét (Metropol)
Több millió font megfizetésére kötelezték őket.
aug. 13
14:21
Hosszú Katinka máris a pontverseny élén (Metropol)
négy számban győzött, egyben második, egyben pedig harmadik lett az úszók világkupájának nyitóállomásán.
aug. 13
14:21
Kábítószerárus akart megvesztegetni rendőröket (Metropol)
A Hajógyári szigeten fogták el a rendőrök 30 éves férfit, aki a szabadon bocsátásáért cserébe pénzt ajánlott fel.
aug. 13
14:21
Újabb részvényeket bocsát ki a Tesla (Portfolio)
Újabb részvényeket bocsátana ki a Tesla a növekedés finanszírozása érdekében. A részvények árfolyam a hígítási hatás ellenére emelkedik. Nettó 492,6 millió dollár értékben bocsátana ki a Tesla 2,1...
aug. 13
14:22
Viperával verték agyon a nyugdíjast (Blikk)
Tápióbicske – Vádat emelt az ügyészség négy férfival szemben, akik egy idős férfit vertek halálra és raboltak ki Tápióbicskén.
aug. 13
14:23
Észak-Korea megfenyegette az Egyesült Államokat (Infostart)
Észak-Korea könyörtelen csapásokkal fenyegette meg csütörtökön szomszédját, Dél-Koreát és az Egyesült Államokat a két ország közös hadgyakorlatának közeledtével.
aug. 13
14:23
Elsodorta a rendőrt, majd elhajtott (Blikk)
aug. 13
14:23
Assange ellen már csak nemi erőszak miatt nyomoznak (Metropol)
Az első három vád esetében az ügyészség az arra fennálló határidőn belül nem tudta őt kihallgatni, ezért lezárták a nyomozást.
aug. 13
14:24
Bedühödtek az oroszok: újabb országokat tettek a tiltólistára (Privátbankár)
Moszkva további négy országot vett fel az embargó-listára.
aug. 13
14:24
"Könyörtelen csapás": Észak-Korea fenyeget (ATV)
Észak-Korea könyörtelen csapásokkal fenyegette meg csütörtökön szomszédját, Dél-Koreát és az Egyesült Államokat a két ország közös hadgyakorlatának közeledtével.
aug. 13
14:24
Végre! Ruhamárka, csak nagymellű csajoknak (Blikk)
A nőies vonalakat ünneplő kollekció óriási sikernek örvend.
aug. 13
14:25
Hagi 16 éves fia lett a legfiatalabb román csapatkapitány (Blikk)
aug. 13
14:26
Tovább romlik a helyzet Törökországban (ATV)
Kurd harcosok török katonai állásokra támadtak csütörtökre virradóra Törökország keleti részén.
aug. 13
14:26
A semmiből tört ki jókora vihar Budapesten! (Blikk)
hirtelen csapott le Budapest egyes kerületeire a szinte a semmiből kialakult zivatar. A Szél és az eső Zugló, Kőbánya és a XVII. kerület egyes részein enyhítette nagyon rövid időre a kánikulát.
aug. 13
14:28
Meg akarta vesztegetni a rendőröket a Szigeten elfogott díler (ATV)
Rendőröket akart megvesztegetni egy algériai férfi, akit Budapesten fogtak el, miután kábítószergyanús tablettákat próbált eladni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
aug. 13
14:28
Pistorius szabadul a börtönből (Blikk)
Pretoria – A barátnőjét megölő dél-afrikai paralimpiai bajnokot 10 hónap után feltételesen szabadlábra helyezik.

Keresés