Mégsem engedik ki pénteken a börtönből házi őrizetbe Oscar Pistorius paralimpikont, mert büntetésének enyhítését újra meg akarják vizsgáltatni az illetékes jogi testülettel - adta hírül szerdán a Dél-afrikai Köztársaság igazságügy-minisztériuma.
Klasszikus kedvencek következnek az elmúlt évek tévésorozatainak terméséből. 1. Változatosság romantikusoknak Csajok Kicsit felemás, kicsit egyéni módon értelmez szépséget és érzelmeket, egész picit még nyomasztó is bizonyos pillanatokban. Újra és újra magunkra ismerünk benne; hiába, nem kell New York-i huszonévesnek lenni ahhoz, hogy a Csajok szereplőjének tudjuk magunkat. Itt olvashattok…
Török katonai járőrök mellett robbantottak pokolgépet kurd lázadók szerdán a délkelet-törökországi Siirt tartományban, a merényletben legkevesebb nyolc katona életét vesztette - közölte a hadsereg.
A szervezők tájékoztatása alapján a paraversenyzőkkel együtt 101 ország mintegy 1700 sportolója nevezett a kajak-kenu világbajnokságra, amelynek küzdelmei a parafutamokkal már szerdán megkezdődtek Milánóban.
A Leicester City három évre leigazolta a svájci válogatott 31 éves csapatkapitányát, Gökhan Inlert a Napolitól - tudatta a Rókák honlapja szerda délután.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya kijelölte bő, 33 fős keretét a románok elleni, szeptember 4-i hazai, és az északírek elleni, szeptember 7-i idegenbeli Eb-selejtezőkre.
Újabb lezárások lesznek a fővárosban a Budaörsi úton, a közműépítés és útfelújítás várhatóan 90 napig tart - közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A vakációszezon ellenére cseppet sem unalmasak a tőkepiacok, főleg, ha valaki sokfelé tekintget. Budapesten szerény mínuszban kezdett a BUX index, a Mol kis nyereséggel, az OTP kis veszteséggel forgott a nap elején. Azután megtáltosodott egy bejelentés nyomán. Zuhant a török líra, az olaj.
Véget értek a hosszú hetek óta tartó találgatások, a Ferrari ugyanis bejelentette, változatlan pilótapárossal vág neki a 2016-os versenyévadnak, azaz meghosszabbítja Kimi Räikkönen szerződését, aki így jövőre hatodik ferraris szezonjának vághat neki.
A román kormány szigorúbb megfigyelés alá helyezi a külföldön tartózkodó román vendégmunkások otthon maradt gyermekeit - derült ki a bukaresti kormány egyik közleményéből szerdán.
Ismét a kínai gazdaság növekedése miatt aggódnak a befektetők, a vezető amerikai részvényindexek jelentős mértékben gyengülnek. A kínai hírek mellett a Fed előző ülésének jegyzőkönyvére figyelnek a...
Harminchárom fős bő kerettel kezdi meg a felkészülést a románok elleni szeptember 4-i, valamint a három nappal később sorra kerülő északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőre Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az autóhitelek forintosításához meghatározott árfolyam elfogadható a lízingcégek számára - kommentálta a forintosításról szóló szerdai megállapodást Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.
Lezárult a Samsonite Hungária Bőrönd Kft. közel 2,4 milliárd forint értékű bővítési projektje, amelynek keretében 4400 négyzetméteres üzemcsarnok épült és új technológiát telepítettek az utazóbőröndöket gyártó szekszárdi cég telephelyén.
Az elmúlt napok nagy visszhangot kiváltó híre volt, hogy több száz atlétával kapcsolatban vizsgálódnak: nem doppingoltak-e. Milyen adatok kerültek nyilvánosságra, mit és ki vizsgál és ki vizsgálhat? Tiszeker Ágnessel, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjével beszélgettünk
Az OK! Magazine címlapon hozta, hogy a sztárpár, Ben Affleck és Jennifer Garner tűzszünetet köt egymással, és inkább a házasságuk megmentésére koncentrál.
A migráció nem egy-egy EU-tagország, hanem Európa közös ügye - hangsúlyozta szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság szóvivője, elutasítóan reagálva arra az újságírói felvetésre, hogy Ausztria jelezte: az Európai Bírósághoz kíván fordulni, ha az uniós hatóságok két hónapon belül nem kezdeményezik a menekültek regisztrálására vonatkozó jelenlegi szabályok módosítását.
Online pszichológiai tanácsadó rovatunkban most egy nagyon összetett problémára válaszol Habis Melinda pszichológus. Neked van mit kérdezned tőle? Tedd fel! Új rovatot indítottunk, amelyben Habis Melinda pszichológus válaszol online (és anonim) feltett kérdésekre. A levelekben a neveket megváltoztattuk. Neked is van ilyen kérdésed? Tedd fel a pszichológus oldalán: onlinetanacsadas.com…
A Szent István-i életmű folytatását és a határok védelmét nevezte a politikusok, városvezetők és közéleti szereplők elsődleges feladatának a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Csongrád megyei Kiszomboron szerdán elmondott ünnepi beszédében.
Sok családban kiürül a gyerekszoba szeptembertől. Az álmatlan éjszakák, a megfoghatatlan üresség leküzdése nem egyszerű, de könnyebben feldolgozható az elválás, ha a szülők és a gyerekek is időben felkészülnek az új életre.
A holland parlamentben is sikerült biztosítani a görög pénzügyi mentőcsomag elfogadását, azzal, hogy a szerdai rendkívüli vita végén megtartott szavazáson - szoros eredménnyel - elvetették a kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Mindenki szeme láttára kezdett dugásba egy fiatal pár egy strandfürdőben. Azt gondolták a naiv kis lelkek, hogy senki nem fogja levenni félreérthetetlen mozdulataikról, mit csinálnak.
2 EK margarin (vagy olaj) 1 póréhagyma ½ zeller 3 db zellerszár 3 db krumpli 2 gerezd fokhagyma 2 EK paradicsompüré 1 TK örült édes nemes paprika 1 db közepes cukkini 400 gr tengeri halfilé
Törökország gyorsan halad az új választások felé, és csak "a nép akaratával" lehet kijutni a politikai zsákutcából, miután a legnagyobb, jelenleg is kormányzó párt nem tudott kormánykoalíciót alkotni - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán a televízióban.