Gevgyelija — Könnygázzal és riasztógránátokkal tartott vissza a görög–macedón határon egy több ezer fős menekültekből álló csoportot pénteken a macedón rendőrség.
Hiába futotta meg ismét a leggyorsabb kört, Nico Rosberg mégis keserű szájízzel vonulhat pihenőre a belgiumi edzésnap után. A délelőtt technikai hibával bajlódó németet ezúttal defekt hátráltatta. Rosberget Hamilton és a két Red Bull követte a 2. tréningen.
Szakértői szinten a román parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-től alkalmaznak.
Nem vészelte át gond nélkül az ünnep miatti hosszú hétvégét a forint sem, a nemzetközi piacokon tapasztalható eladói nyomás a magyar devizát is megviselte. Csütörtökön és pénteken összesen több mint...
Arras – Lövöldözés volt péntek délután egy francia szuperexpresszen, amely Párizs és Amszterdam között közlekedik óránkénti több száz kilométeres sebességgel.
Amerikai pilóták idén eddig csaknem 700 alkalommal jelentették, hogy távirányítású repülő szerkezetek repültek el a közvetlen közelükben, ami mintegy a háromszorosa a tavaly egész évben történt ilyen eseteknek - írta pénteki számában a amerikai repülésügyi hatóság (FAA) adataira hivatkozva a The Washington Post
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint sok olyan közfoglalkoztatott van, aki munkája elismeréseként később közalkalmazott, vagy köztisztviselő lesz
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az illegális bevándorlók védőoltását is megfontolandónak ajánlotta a kormánynak készített jelentésében - közölte Paller Judit országos tisztifőorvos az m1 aktuális csatornának nyilatkozva
Több mint 719 ezer dollárt gyűjtött össze a Smithsonian Nemzeti Légi és Űrmúzeum Összegyűlt Neil Armstrong Holdra szálláskor viselt űrruhájának megmentésére.
A Barcelona egy évre kölcsönadta nagy reménységét, a 19 éves, horvát válogatott támadó középpályás, Alen Halilovicot a spanyol élvonalbeli újonc Sporting Gijónnak - olvasható a katalán egyesület péntek esti közleményében.
Az idei július az elmúlt 135 év legmelegebb hónapja volt a Földön, és csaknem bizonyos, hogy a forróság szempontjából 2015 megdönti majd a tavaly felállított rekordot - közölte csütörtökön az időjárás adatait 1880 óta megfigyelő Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal (NOAA).
A válság mélypontja, 2008 novembere óta nem esett akkorát két nap alatt a Dow Jones index, mint csütörtökön és pénteken. A befektetők félelmeit továbbra is a kínai gazdaság lassulásáról és a Fed...
Nem vészelte át gond nélkül az ünnep miatti hosszú hétvégét a forint sem, a nemzetközi piacokon tapasztalható eladói nyomás a magyar devizát is megviselte. Csütörtökön és pénteken összesen több mint...
Egy új brit tanulmány szerint az e-cigaretta megközelítőleg sem olyan káros, mint azt korábban gondolták. Az angol Közegészségügyi Intézet jelentése megállapította, hogy az e-cigaretta mintegy 95 százalékkal kevesebb kárt okoz az egészségre nézve, mint a dohányzás.
Elsősorban az innováció és a vállalkozói készség ösztönzése, a Duna régió természeti és kulturális kincseinek megóvása, az összekapcsoltság fejlesztése és a karbonszegény gazdaság irányába történő...