Ismét a teljes vonalán közlekedik a kisföldalatti Budapesten hétfő délután, de a menetrend helyreállásáig pótlóbuszok is segítik a közlekedést - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Öt ajánlattevő közül, mint a legolcsóbb ajánlatot tevő, az eredetileg becsült nettó 1 milliárd 354 millió forint helyett nettó 987 millió forinttal a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Gvadányi úti épületének felújítására kiírt tendert - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Júliusban a befektetők 6,7 milliárd forintos napi átlagforgalmat bonyolítottak le a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali piacán; ez mintegy 30 százalékkal haladta meg a tavaly júliusi értéket - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.
Hosszú sírt a 200 vegyesen aratott győzelme után. Kazanyban 2:06.12 perces új világcsúccsal nyert. Ezzel 50 ezer dollárt, azaz 14 millió forintot kasszírozott.
A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) Bürójának ülésén, amelyet a FINA-vezérkar a kazanyi világbajnokság helyszínén tartott, magyar szakembereket is jelöltek a riói játékok bírói kereteibe a különféle sportágakban.
Vádat emeltek Romániában a Lukoil egyik kőolaj-finomító vállalata, a ploiesti-i Petrotel és az orosz olajcég európai főrészvényese, a Hollandiában bejegyzett Lukoil Europe Holdings, illetve a cégcsoport több romániai vezetője ellen, akiket pénzmosással és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak - közölte hétfőn a ploiesti-i ügyészség.
Varsó — Nikolics Nemanja (27) bomba formába lendült, a bajnokságban ötször talált kapuba, utolsó hét meccsén hét gólt szerzett – vasárnapi duplájával meccset nyert a Legia Varsónak a lengyel bajnokságban a Gornik Leczna ellen idegenben.
Az Egyesült Államok felgyorsítja a Perzsa-öböl menti arab monarchiákba irányuló fegyverszállításait - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Dohában.
2016. október 1-jéig a teljes magyar lakosság földgázszolgáltatójává válik az állami Főgáz - közölte a társaság. Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt....
A Lexus csendben, bármiféle csinnadratta nélkül jelentette be vadonatúj típusának érkezését, ami bizonyára nem lesz a márka húzómodellje, azonban az is biztos, hogy rengetegen örülnek a friss jövevénynek, amelynek becsületes neve RC 200t. Aki ismeri a japánok nomenklatúráját, bizonyára kitalálja, hogy mit takar a jelzés: az RC a prémium középkategóriás IS alapjaira épített kupé kialakítást, a 200t…
Nairo Quintana, a Tour de France idei második helyezettje is rajthoz áll az augusztus 22-én kezdődő Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körversenyen.
Az Európai Uniótól közvetlenül elnyerhető támogatásokról múlt kedden indított magyar nyelvű honlapról alig egy hét alatt 105 ezren töltöttek le információkat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
Manchester — Memphis Depay (21) egyvalamiben már Cristiano Ronaldo (30) nyomdokaiba lépett Manchesterben, a nyáron igazolt holland szélső legalább annyira divatmániás, mint a portugál aranylabdás, akit 2009-es Real Madridba igazolása óta próbál megfelelően pótolni az angol labdarúgó-Premier League sztárcsapata, mérsékelt sikerrel.
A magyar küldöttség 9 arany-, 3 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett Tbilisziben a 13. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, ezzel az összesített éremtáblázat negyedik helyén végzett. Az úszó Késely Ajna négy arany- és egy ezüstérmével a magyar csapat és az egész rendezvény egyik legeredményesebb sportolója volt.
A magyar Erste közölte, hogy 100%-os tulajdoni részesedés mellett, egyedüli alapítóként egy szakosított hitelintézet, jelzálogbank alapszabályát írta alá július 31-én. A jelzálogbank megalapítására...
Évi több mint kétszáz millió dollár haszonra tesz szert a szélsőséges szervezet az irányítása alatt lévő területeken megtermelt gabonafélék értékesítéséből.
Évente több mint kétszáz millió dollár haszonra tesz szert az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet az irányítása alatt lévő területeken megtermelt gabonafélék értékesítéséből - jelentette hétfőn az al-Arabíja pánarab hírtelevízió.
Magyarország — Sosem látott mélységbe zuhant az alapkamat: a Magyar Nemzeti Bank 1,35 százalékban határozta meg, ami annyit jelent, hogy a banki betétek hozamai is padlót fogtak.
Az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nél új befektetői kapcsolattartó dolgozik mostantól. A jelzálogbank ugyanis közölte, hogy befektetői kapcsolattartója 2015. augusztus 1-jétől Bozzai Rita Zsuzsanna....