Kétmillió dollárért is hajlandó lenne eladni Munkácsy Golgotáját Pákh Imre az államnak, amennyiben az értékbecslést független szakemberek végeznék el - írja a Blikk. Pákh nyilatkozatában kiemeli,...
Dolgozónk cafeteria keretét lakáscélú felhasználásra felvett hitel törlesztésére szeretné felhasználni. Az adómentességi vizsgálatra benyújtott dokumentumok alapján jogosult lenne támogatásra. A tulajdoni lap alapján azonban megállapítható, hogy a lakás eladás alatt áll. A dolgozó elmondása szerint az átadásra novemberben kerül sor. Kérdés: ebben az esetben nyújtható-e adómentesen szeptemberben…
Egy hajszállal gyengült ugyan péntekhez képest a forint hétfő reggelre az euróval szemben, de így is kimondottan erős szinten, 308 alatt indult a kereskedés a magyar deviza piacán. Vagyis a jelek...
A szociális ágazatban dolgozom és arra lennék kíváncsi, hogy kaphatok-e diplomás bért úgy, hogy nem rendelkezem az ágazatnak megfelelő szakképesítéssel, hiszen nekem jogi végzettségem van ami nem szakirányú mivel ide szociálisra van szükség. Így én a közalkalmazotti bértábla C fizetési osztályba tartozom 02 fokozatba. Ehhez kapok még szociális ágazati bérkiegészítést, illetve az intézményvezetői…
Dolgozó nyilatkozata alapján az adómentesen nyújtott hiteltörlesztést a tőke csökkentésére használná, a jelenlegi törlesztő részlet fizetése mellett. Ebben az esetben adható-e az éves hiteltörlesztési kötelezettségénél nagyobb összeg, amely nem éri el 5 éven belül az 5 millió forintot, és nem több a lakás építési költségének 30 százalékánál?
Újra kinyit a görög tőzsde, egyes elemzők akár 20 százalékos esésre is számítanak a nyitás után, hiszen az elmúlt öt hét alatt rengeteg eladási megbízás felhalmozódhatótt. Öt hét után ma újra...
Nettó eredményét az egy évvel korábbi több mint duplájára, 280 millió euróra növelte hétfőn reggel közzétett gyorsjelentése szerint a Commerzbank a második negyedévben. Fontosabb részletek: az...
Immár hivatalos, hogy német autógyártók egy csoportja veszi meg a Nokia térkép-üzletágát - írja a Reuters. A Daimler, a BMW és az Audi összesen 2,5 milliárd eurót fizet majd a részlegért. Az...
Sokáig - évekig - nagyon visszafogott volt a Honda az új modellek bemutatását illetően, de idén belehúztak. Kezdték az évet a Civic és a CR-V fazonigazításával, majd érkezett a Civic Type R, követte...
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság a tavalyi, átmenetileg kiugróan gyors, 3,6%-os és az I. negyedévi 3,5%-os bővülés után idén lassul, 2,7% körüli ütem valószínű. Ennek fő oka a beruházások stagnálása. A fogyasztás növekedése azonban gyorsul. Az I. félévi 0,4%-os árcsökkenést a II. félévben 0,5% körüli emelkedés követi. A külső és belső egyensúly kedvezően alakul.…
A tavalyi kiugró 3,6 százalékos és az idei év első negyedévében tapasztalható 3,5 százalékos bővülés ellenére, a beruházások stagnálása miatt idén várhatóan 2,7 százalékra lassul a GDP növekedési üteme - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Még áldást kell adnia az ügyletre a versenyhatóságoknak. A Mercedes, a BMW és az Audi fogott össze a térkép és navigációs program megvételére. Korábban az Uber érdeklődött a szoftverért, de alulmaradt a tárgyalásokon, az autógyárak magasabb vételárat mondtak be a … Folytatás
Maffiaszerű eszközökkel és módszerekkel próbálta blokkolni a bűnüldöző szervek munkáját az a bűnszervezet, amelynek irányítóját, és annak két jobb kezét őrizetbe vették a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói.
Ma újra kinyit a görög tőzsde, akár 20 százalékos esésre is számíthatunk a nyitás után, hiszen az elmúlt öt hét alatt rengeteg eladási megbízás felhalmozódhatótt. Továbbra sem lehet görög...
Az MSZP szerint a kormány reformjai csak a plakátokon működnek és azonnali béremelésre, áfacsökkentésre van szükség. A KSH adataiból is látszik, hogy többen hagyják el az országot, mint ahányan érkeznek. A Fidesz közleménye szerint Magyarország ma jó úton jár.
Az egykori legnagyobb Bitcoin-tőzsde, a japán Mt. Gox korábbi vezérigazgatóját letartóztatták, mivel a vád szerint 1 millió dollárnyi Bitcoint lophatott el. Nem tett jót a Bitcoin hírnevének,...
2013. decemberében született meg a kisfiam. A szülés előtt 3 hónapig táppénzen voltam, illetve a táppénz előtt kivettem a szabadságaimat. (Most 35 éves vagyok). Idén, 2015 novemberében tervezek visszamenni a munkahelyemre. Az alap- és pótszabadságok, valamint a gyermek után járó pótszabadság figyelembevételével hány nap szabadsággal számolhatok (2014-2015. nov)? A táppénz alatt is keletkezett…
Felmondani készülök jelenlegi munkahelyemen, megváltoztatott feltételek miatt nem tudok tovább ott maradni. Egyik kérdésem ehhez kapcsolódik, mégpedig mindegy-e, hogy én mondok fel, vagy inkább a közös megegyezést szorgalmazzam? Munkanélküli járadékot kaphatok mindenképp? Azonban hamarosan ki akarják osztani az újabb munka- ill. formaruhát, az a kérdés, ha a felmondásom után kötelez felmondási…
Németországban a kancelláriaminiszter szerint "alábecsülték" az utóbbi hónapokban felerősödött menekülthullám dinamikáját, ezért most sürgősen cselekedni kell.
Namíbia - A preparálógyár kifejezetten a trófeavadászok igényeire specializálódott. Több mint 10 millió forintba kerül, ha elefántfejet szeretnénk a nappalinkba.
A nigériai hadsereg vasárnap bejelentette, hogy sikerült kiszabadítania a Boko Haram nevű iszlamista terrorcsoport 178 túszát, köztük 101 gyereket, illetve 67 nőt, és eközben elfogta a csoport egyik parancsnokát.
Bár sokan számítanak az arany árfolyamának további esésére, a híre aranypiaci befektető, John Paulson szerint megfelelően van árazva az arany. Sokan temetik az aranyat, és egyre többen számítanak...
Több lépést is tett az elmúlt hetekben a kínai vezetés, hogy a hatalmas zuhanás után stabilizálja a belső kínai részvénypiacokat, eddig sikertelenül. Nincs megállás Ma reggel újabb közel 3...
Budapest sajátos közlekedési térszerkezete és nagy beépítettsége miatt óriási beruházást igényelne egy központi pályaudvar, ezért a MÁV a Keleti és a Nyugati pályaudvar fejlesztésére helyezi a...
Az előző havi 54,9 pontról 50 pontra esett a magyar beszerzésimenedzser-index (BMI) júliusi értéke - közölte hétfő reggel a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Az ennél...
Nettó eredményét az egy évvel korábbi több mint duplájára, 280 millió euróra növelte hétfőn reggel közzétett gyorsjelentése szerint a Commerzbank a második negyedévben. Fontosabb részletek: az...
Peter Altmeier gyakorlatilag beismerte, hogy Németország nincs felkészülve ennyi menekült fogadására. Azt mondta, „teljes erővel” dolgoznak egy „gyakorlatias koncepción”, ami a „menekültáradat feltartóztatását” célozza.
A legtöbb friss tőkét bevonzó európai alapkezelő top 10-es listájáról a Goldman Sachs és a Natixis is lekerült, a Morningstar adatai szerint ez főként a görög válságnak tudható be. A legnagyobb...