Cseh László világbajnoki aranyérmet nyert a kazanyi vizes világbajnokság szerdai versenynapján. A 30 éves olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó a 200 méteres pillangóúszásban nyerte meg a magyar küldöttség második aranyérmét. Hosszú Katinka 200 méter gyorson ötödik lett.
Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a Rosenborg elleni Európa-liga-mérkőzés előtt mondta el a véleményét. Az első találkozót a norvégok 3–2-re megnyerték Debrecenben.
Róma - Már a Vatikán vezető csillagásza szerint is lehetséges, hogy van élet a Földön kívül az univerzumban, de Jézus ezeknél a civilizációknál nem tett látogatást.
A megújult Családi Otthonteremtési Kedvezményt (csok) még kóstolgatják a bankok és az igénylők is, így egyelőre sok múlik azon is, melyik pénzintézethez fordulunk támogatásért.
Ma piaczárást követően teszi közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom. A Portfolio konszenzusa alapján emelkedő árbevételről és EBITDA-ról, viszont valamelyest csökkenő adózott eredményről...
A Román Televízió (TVR) igazgatótanácsa szerdán felülvizsgálta egy héttel korábbi döntését, miszerint augusztustól 20 százalékkal csökkentik a közszolgálati televízió alkalmazottainak bérét – közölte szerdán az intézmény vezetősége. A TVR igazgatótanácsa szerdán ismét ülésezett, és úgy döntött, hogy visszavonja a múlt kedden hozott döntést, miszerint öt napról négy napra csökkentik a…
Európában a menekülthelyzet tarthatatlan, ez tény. Embertelen körülmények közé szorítja az ide érkezőket, és hasonlóan súlyos terhet ró a nemzetállamokra is. Ennek egyik ékes bizonyítéka most Calais, és az a több ezer menekült, akik megpróbálnak átjutni a csalagúton. Káncz Csaba külpolitikai elemzővel az elmúlt napok eseményeinek fényében vizsgáljuk a válság menetét.
London - A kilencvenes években már kis híján lebukott a pedofíliával gyanúsított volt brit miniszterelnök, de egy vádalkuval végül sikerült elhallgattatni az akkori koronatanút.
Ma is a tegnapihoz hasonló hangulatban telt a kereskedés a görög tőzsdén, az athéni index nap végére több mint 2 százalékkal került lejjebb, a befektetők ma is főleg a bankpapírokat adták. Az európai...
Az "űrhajósokkal" együtt a Puli holdjáró is sikeresen landolt a tiroli Kaunertal sziklagleccserén a marsi viszonyokat szimuláló Amadee-15 elnevezésű, hétfőn kezdődött expedíció keretében.
Az olasz parti őrség információi szerint eddig mintegy négyszáz embert sikerült kimenteni a Földközi-tengerből, miután Líbia partjainál felborult egy bevándorlókkal teli bárka, amelyen egyes információk szerint akár hétszázan is utazhattak.
A BÉT adatsoraiból kiderül, hogy a tavalyi júliusi adatokhoz képest jelentős előrelépés történt forgalom fronton, majdnem 30 százalékkal nagyobb volt a forgalom. Az idei júniushoz mérten azért történt egy kis lassulás, de elvégre nyár van. Megint a Concorde a forgalom-lista élén Forrás: GazdaságTV.hu
Változtatásokat készül bevezetni a brit kormány az üzletek vasárnapi nyitva tartásában: a helyi önkormányzatok belátására bízná, hogy engedélyezik-e a központban lévő üzletek mostaninál hosszabb nyitva tartást, míg a városon kívüli hipermarketek esetében érvényben hagyná az 1994 óta érvényben lévő korlátozást.
Kedvezőnek értékelte az egységes agrártámogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, aki egyben jelezte: az előleg kifizetések az ellenőrzéseket követően, októberben kezdődhetnek.
Budapest – Újabb drogbotrány a magyar kajak-kenu sportban. Ezúttal a kétszeres világbajnok Kucsera Gábor (32) bukott meg kokainnal, akárcsak tavasszal Csipes Tamara (25) és Dombvári Bence (22).
Magyarország – 364 katona és 112 közfoglalkoztatott gőzerővel dolgozik azon, hogy a lehető leghamarabb álljon a szerb határon a kerítés – mondta Kovács Zoltán a szerda délutáni kormányszóvivői tájékoztatón.
Minden, a falu nyugalmának megőrzéséhez szükséges fejlesztést megkap a Baranya megyei Martonfa, amelynek közelében hozzák létre az ideiglenes befogadóállomást - mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján Martonfán.