A négyszeres világbajnok Hosszú Katinka nem, Szilágyi Liliána azonban – összesítésben a harmadik helyen – bejutott a 200 méteres pillangóúszás fináléjába a Kazanyban zajló vizes világbajnokságon.
Kazany — Szinte megnyert mérkőzéseket veszített el a vizes világbajnokságon a magyar női, valamint férfivízilabda-válogatott is, és már eldőlt, egyik csapatunk sem szerezhet érmet.
A legutóbbi gazdasági mutatók, a kiskereskedelmi forgalom, a munkanélküliség és a foglalkoztatottság adatai is megerősítik, hogy a magyar reformok működnek, amiről néhány hete tájékoztató kampányt is indított a kormány - mondta Kovács Zoltán.
KwaZulu-Natal — Eszeveszett dühvel esett egymásnak két zebramén a dél-afrikai KwaZulu-Natal vadasparkban; a harcot megörökítő fotós, Don Charles szerint legalább négy órán át folyt az ádáz küzdelem.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,90 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 22 781,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Richter árfolyama nem változott.
Ma vételi őrület száguldott végig a világ tőzsdéin, csak a görögök esnek, de őket is csak a bankpapírok húzzák le, melyek megint majdnem limittel esnek.
Madrid - Itt a lehetőség, ki-ki szimpátiája szerint adhat tanácsot Ronaldónak a futballista Facebook-oldalán, hogy fodrász barátai hogyan lőjék be a haját.
Abby Sutherland mindössze 20 éves volt, az autóbalesetnél vétlen volt, nem is ő vezetett. Mégis ő halt meg. “Egy angyallal több van a mennyországban” - így emlékeznek rá szerettei.
Cseh Lászlónál senki sem volt jobb 200 m pillangón a kazanyi vizes vb-n. Igazi sportemberként az ezüstérmes Chad le Clos már a vízben gratulált neki, amint az a képgalériánkban is látható.
Minden, a falu nyugalmának megőrzéséhez szükséges fejlesztést megkap a Baranya megyei Martonfa, amelynek közelében hozzák létre az ideiglenes befogadóállomást - mondta az államtitkár.
Idén eddig 107 ezer illegális határátlépő érkezett Magyarországra - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő, hozzátéve: az ideiglenes határzár építése az augusztus 31-ei határidőnek megfelelően zajlik. Azt is jelezte, Magyarország kormánya nem szeretne arra berendezkedni, hogy emberek százai életvitelszerűen tartózkodnak közterületen. Ezért elkerülhetetlen az átmeneti szállások bővítése.
Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója az amigeleken.hu-nak adott hosszabb interjúban elmondta, melyik az a hét játékos, akit akartak, de nem tudtak megszerezni.
A MOL a mai nap folyamán tette közzé, hogy most péntektől, vagyis augusztus 7-től tovább mérsékli az üzemanyagok árát: ezúttal a benzin 3, a gázolaj pedig 2 forinttal lesz olcsóbb. A héten a gázolaj literára már mérséklődött egyszer (épp a mai naptól) négy forinttal, vagyis az olcsóbbik üzemanyagtípus ára összesen 6 forinttal esett.
Németországban a szövetségi rendőrség rekordszámú határsértőt tartóztatott fel egy vonaton: a német-osztrák határnál fekvő Rosenheimben végzett ellenőrzés során az olaszországi Veronából érkezett EuroCity járaton 147 embert regisztráltak, akik nem rendelkeztek a beutazáshoz és a németországi tartózkodáshoz szükséges dokumentumokkal - közölte a rendvédelmi szervezet szerdán.
Szünetel az e-matrica értékesítés augusztus 10-én hétfőn hajnali 1 és 5 óra között, a rendszer tervezett karbantartása miatt – tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szerdán az MTI-t. Ebben az időszakban egyik értékesítési csatornán sem lesz lehetőség az e-matrica megváltására, ezért a NÚSZ azt ajánlja, hogy elővételben vegyék meg azt mindazok, akik ebben az ...
Egy trélert vontató személyautó balesete miatt torlódik a forgalom az M3-as autópálya Hatvan felé vezető oldalán, Mogyoród térségében - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője szerda délután az MTI-t.
Németországban a szövetségi rendőrség rekordszámú határsértőt tartóztatott fel egy vonaton: a német-osztrák határnál fekvő Rosenheimben végzett ellenőrzés során az olaszországi Veronából érkezett EuroCity járaton 147 embert regisztráltak, akik nem rendelkeztek a beutazáshoz és a németországi tartózkodáshoz szükséges dokumentumokkal - közölte a rendvédelmi szervezet szerdán.
Egy 93. percben szerzett góllal az FK Asztana 4–3-ra nyert hazai pályán a finn HJK ellen, ezzel továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből – 4–3-as összesítéssel.
Ma piaczárást követően tette közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom. A várakozásokat minden fontosabb eredménysoron verte a vállalat.Minden soron jobb a vártnál 2015.08.05 18:13Minden...
Fiola Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia védője büszke rá, hogy már 150 NB I-es meccse van, de nem szeretne még egyszer ennyit – inkább külföldre menne. A Dárdai Pálnál jobbhátvédként számításba vett labdarúgó nagyon várja a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőt.