Pákh Imre újabb, feltételekhez kötött ajánlata nem befolyásolja a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjának korábban a megvásárlásra tett ajánlatát - mondta az InfoRádiónak a program vezetője. Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke ugyanakkor elfogadhatónak tartja Tiziano "Mária gyermekével és Szent Pállal" című festményéért kifizetett, 4,5 milliárd forintos összeget.
Leáldozóban a hitelkiváltás: bár az ügyfelek döntő része csak a korábbi hitelének felmondásánál tart, több bank már visszavonta a más bankok ügyfeleinek átcsábítására életbe léptetett akcióit. A hitelek kamatai ugyanakkor még mindig lefelé tartanak - hála a jegybank múlt havi kamatcsökkentésének.
Calais - Boltokat, elektronikai szervízt és egy rögtönzött mecsetet is találhatunk a calaisi "dzsungelben" persze ezek területeit egyelőre még csak műanyag üvegek jelzik.
Sydneyben és Aucklandben jelent meg a felhasználóknak az Adásvétel gomb. Így is rengeteg csoport alakult már adok-veszek felhasználásra, a közösségi oldal ezt az igényt szeretné kiszolgálni. A Facebook szóvivője a Mashable-nek elmondta, hogy még elég korai szakaszában vannak a tesztelésnek, … Folytatás
500 g mirelit leveles tészta 500 g mirelit málna kb. 400 g tejszínes krémsajt 200 ml habtejszín 1 tasak expressz zselatinfix 1 ek porcukor szárazbab a vaksütéshez vaj liszt
Az MTI helyszínen lévő munkatársa szerint a katonák megkezdték a gyors telepítésű drótakadály kifeszítését az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében. Az eddig leszúrt acélkarókra tűzött vezetődrótra feszítik ki a pengékkel ellátott dróthengereket. A kerítésen három ilyen hengeres-pengés szekció lesz egymás fölött. A munkákban a … Folytatás
A szószhoz: 1 kg paradicsom 1 közepes nagyságú hagyma 2 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál paradicsompüré só őrölt bors oregánó 1 evőkanál aprított petrezselyem A töltelékhez: 1 zsemle 2 közepes nagyságú hagyma 500 g darált hús (fele marha, fele sertés) 1 evőkanál aprított petrezselyem 16 cannelloni (előfőzés nélkül) A megszóráshoz: 20 g vaj 75 g sajt
A katonák szerda délelőtt elkezdték a gyors telepítésű drótakadály kifeszítését a magyar-szerb határon az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében - tapasztalta az MTI munkatársa a helyszínen.
A migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki Budapesten, ezeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat - közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője szerdán Budapesten.
A tésztához: 200 g liszt 1 db tojás 250 ml tejföl csipet só A töltelékhez: 2 db póréhagyma 200 ml tejszín 100 ml tej 2 db tojás 65 g ementáli sajt só bors szerecsendió
Három hónap után bukkantak földrengés áldozatainak maradványaira Nepálban: a 17 ember testrészeit tartós esőzés mosta ki a romok alól - adták hírül szerdán a nepáli hatóságok.
A Budapest Film olyan mértékben emelné meg az Örökmozgónak helyet adó ingatlan bérleti díját, amit a mozit üzemeltető MaNDA nem tud kigazdálkodni. Ez a filmmúzeum végét jelentené. A Budapest Film pénteken dönt az ingatlan sorsáról, közben az Emberminisztérium alá tartozó … Folytatás
Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten – közölte Takács Péter projektvezető szerdán a megyeszékhely rendkívüli közgyűlésén. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.
A termést megdézsmáló, ápolatlan menekültektől tartanak Martonfán, akik még a helyi lányokra is ráijesztenek. A baranyai kis faluba ezerfős sátortábort tervez építeni a kormány.
A gyerekek szemének veleszületett rendellenességei már nagyon korán látszanak. A kancsalság például a legtöbb betegnél már hároméves korig kialakul. Utóbbinál gyakran csak a szemműtét segít megoldani a problémát.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatná, hogy két lépcsőben csökkentsék az általános forgalmi adót Romániában - jelezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán az RFI román adásának adott interjújában.
Eladják a Fornettit, a pékárugyártó céget egy svájci versenytárs, az Aryzta veszi meg, az ügyvezető igazgató szerint ugyanis a magyar cég elérte növekedésének határát. - írja az MTI. A svájci...
A férfit jogellenes tartózkodás elősegítése vétségével vádolja. A vádirat szerint a taxis július 21-én 6 óra körül Szegeden, a Maty-éri evezőspálya közelében vett fel négy szír állampolgárt, majd megegyezett velük abban, hogy 200 euróért Budapestre szállítja őket. A rendőrök már akkor … Folytatás
A fagyasztott pékárut gyártó és forgalmazó Fornetti Kft.-t értékesítették a svájci Aryzta AG-nak – jelentette be Szabó József, a Fornetti Kft. korábbi ügyvezetője, Sebastian Goodinggal, a Fornetti új ügyvezető igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón, Kecskeméten.
Két év letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon az az ötvenéves férfi, aki 2009-ben szamurájkarddal támadt a jogszerűen intézkedő rendőrökre - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyészhelyettes szerdán.