Csúnya ügy- így jellemezte az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az LMP antikorrupciós szakszóvivője az ezer roma nő képzésére indított „Nő az esély” nevű program megvalósítását.
Mára a vállalatok jelentős része felismerte, hogy nem elég csupán kiváló minőségű terméket előállítani. A jó termék önmagában kevés, ha nincs mellette sztori, amely a termékhasználaton túl élményhez juttatja a fogyasztót. Az elmúlt években trendként jelent meg, hogy a cégek a vásárlókon kívül az alkalmazottak számára is élményt akarnak nyújtani a munkahelyeken.
Az 55 éves, Magyarországon büntetlen előéletű, egy Nagykanizsához közeli településen ingatlannal rendelkező német állampolgár a faluban élő fiatal lányoknak többször adott cukrot, csokoládét, és előfordult, hogy ruhákat vásárolt nekik, majd a lányokat azokban le is fényképezte.
Már ma megállapodást köthet a görög kormány a hitelezőivel, Kína leértékelte a devizáját, a nyersanyagok ára pedig tovább esik. Jön a görög megállapodás: az végső egyeztetéseket követően akár már ma...
Miután a hétvégi adat szerint hatalmasat esett a kínai export éves alapon, kedd hajnalban váratlanul 2%-kal lényegében leértékelte a jüant a kínai jegybank, hogy áttételesen így is segítse a kiviteli...
Legalább két évet csúszik a jogerős ítélet, mert nem tudták eldönteni a bíróságok, hol kellene eljárni a volt MSZP-s honvédelmi miniszter és államtitkára vélelmezett lakásügyében - írta keddi számában a Népszabadság Fapál Lászlóra és az ügyben született kúriai végzésre hivatkozva.
Kedd reggel 311,42-nél állt a forint az euróval szemben, ez gyakorlatilag megegyezett a hétfő délutáni szinttel. A dollárral szemben 283,64-nél állt a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 288,28...
Alapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik – jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn reggel.
Egyszeri beavatkozással jelentősen leértékelte a jüant kedden a kínai központi bank, 1,9 százalékkal leszállította a kínai devizának az amerikai dollárral szembeni középárfolyamát.
Első körben, augusztus végéig csak a műszaki zárrendszert telepítik a teljes határszakaszra, a kerítést csak 50 kilométer hosszan készítik el. A többi majd később jön.
Egy közúti ellenőrzéskor 1200 doboz cigaretta került elő egy autóból. Illegális cigarettakereskedelem miatt az autóban utazó külföldi állampolgárok már többször megbuktak.
A Google internetes óriáscég hétfőn bejelentette, hogy Alphabet néven új holding vállalatot hozott létre, amely egyfelől továbbra is Google néven foglalja magába a cég eddigi tevékenységének alapját jelentő keresőmotor-, reklám- és térképegységet, valamint az Androidot és a YouTube-ot, másfelől pedig a többi leányvállalatot.
Megállapodás született hétfő éjjel a görög kormány és hitelezői, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között a görög államháztartás 2016-os célszámairól.
Majosháza — „Úristen, a lányom! Kicsikém, térj magadhoz!" – szólongatta az apa az aszfalton elterült gyerekét, és közben szinte könyörgött nekünk, hogy segítsünk rajta.
A külkereskedelmi többlet első félévi jelentős emelkedése is azt mutatja, hogy a magyar gazdasági növekedés fenntartható - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Katasztrófahelyzetet hirdetett ki hétfőn John Hickenlooper coloradói kormányzó, miután Silverton környékén 113 ezer hektoliter mérgező szennyvíz folyt a környékbeli folyóvizekbe egy használaton kívüli aranybányából
Miután a hétvégi adat szerint hatalmasat esett a kínai export éves alapon, kedd hajnalban váratlanul 2%-kal lényegében leértékelte a jüant a kínai jegybank, hogy áttételesen így is segítse a kiviteli...
Hátrébb lépnek a Google alapítók, legalábbis ez derül ki a cég által tervezett szervezeti struktúra átalakításból. A Google működése ezt követően nagyjából úgy nézne ki, mint a General Electric-é,...
Gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy német állampolgárságú férfi ellen, aki egy zalai faluban 12-13 éves, félmeztelen lányokat fotózott - közölte a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Balog Zoltán szerint megmutatkozik a magyar intézményrendszerben, a magyar kulturális és tudományos életben, és a magyar polgárok szintjén is tetten érhető.
Megállapodás született hétfő éjjel a görög kormány és hitelezői, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között a görög államháztartás 2016-os célszámairól. Egy görög kormányzati...
30 éves története során nem látott lépésre szánta el magát a Ryanair, mely tárgyalásokat folytat az IAG-vel és az Aer Lingus-szal, hogy transzfer kapcsolatot nyújtson azok hosszú távú járataihoz. ...
Zentán vásárolna komoly földterülettel bíró gazdaságot valamelyik nagy hazai mezőgazdasági cég - írja a Világgazdaság. A lap szerint Budai Gyula miniszteri biztos is lobbizott Belgrádban.
Piaci várakozásoknak megfelelően júliusban lassult az infláció. A júniusi 0,6 százalék után júliusban 0,4 százalék lett a fogyasztói árak éves növekedési üteme. Júniushoz képest pedig nem változtak az árak. A legjobban a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szlovákia elvben kész arra, hogy az eddig megállapodott 500 főn túlmenően még több menekültet fogadjon be Ausztriából – közölte az ORF osztrák tévé. Ezt az szlovák miniszterelnök, Robert Fico jelentette ki a Der Standard című bécsi lapnak nyilatkozva.
A külkereskedelmi többlet első félévi jelentős emelkedése is azt mutatja, hogy a magyar gazdasági növekedés fenntartható - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában