2015. augusztus 4. kedd

aug. 4
18:01
Illegálisan termelt borostyánt foglaltak le (Blikk)
aug. 4
18:03
Vizsgálják a budaörsi ipartelepen történt rosszullétek okát (Infostart)
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta több dolgozó rosszullétét azon a budaörsi ipartelepen, ahonnan húsz embert vittek kivizsgálásra kórházba kedd kora délután. Az ügyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a rendőrség is vizsgálódik, az illetékes kormányhivatal későbbre ígért információt az MTI-nek.
aug. 4
18:03
Ennyi fiatalt tudott hazacsábítani a kormány (ATV)
Összesen több mint kétezren regisztráltak a kormány által indított Gyere haza fiatal programra.
aug. 4
18:03
Frissített hajtásláncokkal bővült a Mercedes kompakt kínálata (Auto Pult)
A Mercedes-Benz nemrég frissített kompakt palettájának legkisebb tagját, az A-osztályt, de a többiekről sem feledkeztek meg a németek. Míg a B-osztály ráncfelvarrása már korábban megtörtént, addig a CLA és a GLA esetében még nem jött el az alaposabb megújulás ideje, ugyanakkor a csillagosok szeretnék frissen tartani a sikeres modelleket, így ezúttal a motorpaletta és az extralista esett át néhány…
aug. 4
18:15
Diplomáciai katasztrófa, amit a szomszéd országokkal művelünk (Privátbankár)
A külpolitikai kapcsolataink gyakorlatilag padlóra kerültek egy ideje, a szakadékot pedig továbbmélyítette a kormány unióellenes retorikája. Ráadásul a minket körbevevő nemzetek is egyre kevésbé szívlelik a szabadságharcot, pedig a jó szomszédi viszony kifizetődő lenne. A történelmiek mellett az aktuálpolitikai ellentétek is kiélesedtek: Káncz Csaba külpolitikai elemző szerint ez odáig vezetett,…
aug. 4
18:15
Menekültek a pokoli toronyból (Blikk)
London – Fejvesztve menekültek az emberek az egyik leghíresebb londoni felhőkarcolóból, a The Shardból, miután tűz ütött ki a kínai étteremben. Szerencsére nem sérült meg senki.
aug. 4
18:15
Kutyákkal tartják távol a menekülteket a déli határon (Blikk)
Ásotthalom — Nincs szükségük puskára azoknak, akik az ország azon részein laknak, ahol egyre-másra szöknek át a menekültek a határon, bár a szegedi vadászboltok forgalma a hírek szerint igencsak megnőtt, és sokan keresik az engedély nélkül tartható fegyvereket.
aug. 4
18:15
Hatalmas országos csúccsal bronzérmes Kapás Boglárka (Gondola)
Egészen elképesztő hajrát mutatott be a 22 éves versenyző, Ledecky világcsúccsal nyert
aug. 4
18:15
Újabb világcsúcs férfi 50 méter mellen (Blikk)
aug. 4
18:15
Babát vár az X-Faktor népszerű énekesnője (Alternatív Energia)
Veca nagyon boldog, gyerekkora óta arra készült, hogy egyszer anya lesz.
aug. 4
18:15
Elpattant a forint a fontos szinttől (Portfolio)
Kedden sem tudta áttörni a forint a 307-es szintet és fokozatos leértékelődéssel a 310-es szint közelébe gyengült a hazai fizetőeszköz.Tovább gyengül a forint 2015.08.04 20:41A kereskedés már inkább...
aug. 4
18:17
Brutális! Élve találták meg a babát, akit anyja lehúzott a vécén (Blikk)
Peking - A vécékagylóban arccal fekve találták meg a kislányt, akit csak sírása mentett meg - adta hírül a Buzzfeed.com.
aug. 4
18:18
Kapás Boglárka bronzérmet nyert 1500 méter gyorsúszásban (444.hu)
A kazányi úszóvébén. Kapás 15:47.09-es ideje 15 másodperccel jobb eddigi egyéni legjobbjánál. A győztes, amerikai Katie Ledecky világcsúcsot úszott. (MTI Fotó: Kovács Anikó)
aug. 4
18:20
Úristen! Létezik egy közérthetően fogalmazó magyar közhivatal (444.hu)
A 444 Világos?!? kampánya eddig inkább a szörnyű példákkal foglalkozott. Most viszont egy olvasónk segítségével találtunk egy üde színfoltot.
aug. 4
18:21
Fokozott készenlétet rendeltek el a fővárosban a hőség miatt (Infostart)
Az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriasztás nyomán Tarlós István főpolgármester utasítást adott, hogy a főváros cégei mindent tegyenek meg a lakosság hőségérzetének enyhítése érdekében - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
aug. 4
18:22
Édesvízi yachtkikötőbe tévedt Buenos Airesben egy bálna (444.hu)
Huge Whale Surfaces in Puerto Madero Like It’s No Big Deal http://t.co/WuiKF1fdLg pic.twitter.com/WDef9h8YlL — Adrian Bono (@AdrianBono) August 3, 2015 Fiatal simabálna tévedt el, és úszott be Argentína fővárosa, Buenos Aires modern negyedébe, Puerto Maderoba. A bálna gyorsan népszerű lett … Folytatás
aug. 4
18:23
Vízművek: a budaörsi vízhálózatba nem került szennyeződés (Infostart)
A közösségi vízhálózatot nem érinti a budaörsi ipartelepen történt rosszulléteket okozó vízhálózati szennyeződés - közölte a Fővárosi Vízművek Zrt. kedden délután az MTI-vel.
aug. 4
18:27
Fokozatos és lassúbb adócsökkentést javasol az IMF (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) fokozatos és lassúbb adócsökkentést javasol Romániának - derül ki a washingtoni pénzintézet képviselői által jegyzett egyik dokumentumból, amelyet kedden a Mediafax román hírügynökség ismertetett.
aug. 4
18:29
Tulajdonosváltás a MOM Parknál, a Westendnél és az EMKE-nél (ProfitLine)
Egy nemzetközi befektetési konzorcium szerezte meg a MOM Park Bevásárlóközpont és a hozzá tartozó MOM Park Irodák, valamint a Westend Business Center Irodaház és az EMKE Irodaház alkotta ingatlanportfóliót, a tranzakció július 31-ével lezárult - közölte a Wing Zrt. kedden az MTI-vel.
aug. 4
18:33
Majka: Kemény vagyok, mint Arnold Schwarzenegger! (Blikk)
Mikor a test örexik című új slágerében hetekkel ezelőtt megemlékezett 36. születésnapjáról, de most, hogy elérkezett az évforduló, már ünnepelni sincs ideje Majkának.
aug. 4
18:33
Cseh 200 méter pillangón, Hosszú 200 méter gyorson döntős (Infostart)
Cseh László 200 méter pillangón a legjobb, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson a negyedik idővel jutott a döntőbe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek keddi napján.
aug. 4
18:33
Tűz és robbanás volt Hamburgban egy bunkerben (Blikk)
aug. 4
18:33
Akár 35 fok is lehet holnap néhány helyen (Pénzcentrum)
Többfelé felhős idő lesz....
aug. 4
18:35
Nádas György fia pályázik a Ki Mit Tube zsűriszékére (Blikk)
Budapest — Mindenképpen internetes sztárságra vágyik Nádas Gábor (24), azaz Nádi. Az ismert humorista, Nádas György (53) fia úgy döntött: pályázik a Ki Mit Tube szabad zsűriszékére.
aug. 4
18:35
Vadvédelmi hálókat építenek az M7-es mellé (Blikk)
aug. 4
18:36
Újra jön a meleg: hőségriasztást rendelt el szerdától az országos tisztifőorvos (WebBeteg)
Újabb hőséghullám várható, ezért szerdától hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztás lesz érvényben - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-t.
aug. 4
18:37
VV Maci eltűnt pótapját keresi (Blikk)
Füzesgyarmat — A ValóVilág egykori játékosa a nagy szíve, és az emlékezetes viccei miatt közkedvelt Maci (34) teljesen összetört, szeretett pótpapáját ugyanis múlt csütörtök óta mintha a föld nyelte volna el; elindult otthonról, és azóta semmi hír nincs felőle.
aug. 4
18:37
Tulajdonosváltás a budapesti plázáknál (Blikk)
aug. 4
18:39
Matolcsyék megbírságolták a MagNet bankot (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata végén 10 millió forintra bírságolta a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.-t, egyúttal arra kötelezte a bankot, hogy a feltárt szabálytalanságokat szeptember végéig küszöbölje ki.
aug. 4
18:51
Adatainkat lopja a szuper jó Windows 10 (Blikk)
Washington – Minden adatunkat lehalássza, még emailjeinket is elolvashatja a Microsoft az új Windows 10 telepítése után-olvasható a Newsweek riportjában.
aug. 4
18:51
Döbbenet! Kisfiúkat erőszakolt az egykori miniszterelnök (Blikk)
London — Tovább gyűrűzik a brit pedofilbotrány, amit a BBC-s DJ, Jimmy Savile ügye indított el.
aug. 4
18:51
Horvát siker a montenegróiak ellen férfi vízilabdában (Infostart)
Az olimpiai bajnok, világbajnoki harmadik horvát válogatott hat góllal legyőzte a két éve vb-ezüstérmes montenegrói csapatot a kazanyi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának keddi negyeddöntőjében.
aug. 4
18:51
Eltévedt bálna tűnt fel Buenos Aires egyik kikötőjében (Blikk)
aug. 4
18:51
Bírságot kapott a MagNet Bank - Túl sok volt a kézi munka (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata végén 10 millió forintra bírságolta a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.-t, egyúttal arra kötelezte a bankot, hogy a feltárt szabálytalanságokat...
aug. 4
18:51
Valami rejtélyes, de annál aggasztóbb dolog történt Budaörsön (444.hu)
Húsz embert kórházba vittek egy ipartelepről mérgezés miatt. Még nem tudják, hogy mi történhetett, de a hatóság nyugtat, hogy a közösségi vízhálózatba nem jutott mérgező anyag.
aug. 4
18:53
Szörnyű! A halálba ugró nagynéni szándékosan gyújtotta fel a lakást (Blikk)
Nyíregyháza – Szándékosan gyújtotta fel a lakást az az asszony, aki három héttel ezelőtt úgy mentette meg unokaöccse életét, hogy vele együtt kiugrott a lángoló lakásból Nyíregyházán.
aug. 4
18:53
Visszavonták a gázszolgáltató engedélyét (Portfolio)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016. október 1-jei határidővel a vállalat kérésére visszavonta a Tigáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatási engedélyét. A Tigáz ügyfeleit a...
aug. 4
18:53
Hölgyeim és Uraim: Bemutatásra Került Magyarország Tortája, Magyarország Cukormentes Tortája, a Honvédség Tortája és a Nemzet Kenyere (444.hu)
A torta felvágására családi program első mozzanataként fog sor kerülni. Fontos rendezvényt tartottak a parlamentben.
aug. 4
18:57
NASA-küldetésre indul a Star Trek sztárja (ATV)
A Star Trek tévésorozatból ismerős Uhura hadnagy, Nichelle Nichols is részt vesz a világ legnagyobb repülő űrteleszkópja, a SOFIA egy szeptemberi küldetésén - írta a The Hollywood Reporter.
aug. 4
19:00
Visszavonásra került a Tigáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatói engedélye (ProfitLine)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2016. október 1-jei határidővel a vállalat kérésére visszavonta a Tigáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatási engedélyét. A Tigáz ügyfeleit a Főgáz veszi át.
aug. 4
19:00
Elbuktuk a vb-negyeddöntőt az olaszok ellen (Sport365)
Nem jutott a legjobb négy közé a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a kazanyi vizes világbajnokságon. A kedd esti negyeddöntőben 8-7-re maradtunk alul az olaszokkal szemben a legutóbbi két vb-győztes csatáján.
aug. 4
19:02
Cseh a legjobb idővel finalista, Hosszú izgalmas döntőre számít (Sport365)
Cseh László 200 méter pillangón a legjobb, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson a negyedik idővel jutott a döntőbe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek keddi napján.
aug. 4
19:09
10 megdöbbentő titok, amit nem tudsz Robbie Williamsről (Blikk)
Budapest — A rajongók már vágják a centit: hat nap múlva negyedszerre lép a magyar fővárosban színpadra a mostani idők talán legnagyobb férfi sztárja, Robbie Williams (41).
aug. 4
19:09
Vizes vb - Újabb világcsúcs férfi 50 méter mellen (Infostart)
Nagyjából hét órát élt Cameron van der Burgh 50 méter mellen felállított világcsúcsa a kazanyi világbajnokságon, ugyanis a brit Adam Peaty az elődöntőben tovább faragott az időből.
aug. 4
19:09
Fontos a mindennapi éneklés az iskolákban? (Blikk)
Budapest — Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.
aug. 4
19:09
Róma főpolgármestere aggódik a migránsok miatt (Gondola)
Aggodalmát fejezte ki a Rómába eddig érkezett migránsok nagy száma miatt Ignazio Marino, az olasz főváros főpolgármestere egy parlamenti bizottság előtti keddi felszólalásában
aug. 4
19:09
Uhura hadnagy valódi NASA-küldetésre indul (Blikk)
aug. 4
19:09
Nem fogott ki az új adó a Zwackon (Portfolio)
A Zwack a második negyedéves gyorsjelentésében a népegészségügyi termékadó bevezetése miatt csökkenő árbevételről számolt be. A működési költségek ugyanakkor szintén csökkentek, így a fontosabb...
aug. 4
19:11
Fegyverbe! (Blikk)
Az ember igenis védje meg magát!
aug. 4
19:11
A királynőnek esze ágában sincs ünnepelni (Gondola)
Pedig szeptember 9-e igenis II. Erzsébet napja lesz, hiába, hogy nem kíván tudomást venni róla

Keresés