Talán a lelkiismerete szólalt meg annak a tolvajnak, aki Tatabányán elemelt egy több százezer forintot tartalmazó pénztárcát. A pénzt a tárca tulajdonosa gyermeke műtétjére tette félre.
Belehalt sebesülésébe szombaton egy 18 éves palesztin fiatal, akit izraeli katonák lőttek meg előző nap, amikor többedmagával tüntetett amiatt, hogy feltehetően izraeli szélsőségesek okozta gyújtogatásban meghalt egy másfél éves palesztin gyerek.
Nem kellett sokáig várni Rickie Lambert első góljára új csapatában, a West Bromwich Albionban. A Liverpoolból átigazolt 33 éves labdarúgó szerződésének aláírása után két órával már ott volt a pályán a Bristol Rovers elleni felkészülési mérkőzésen, amelyen ráadásul kétszer is betalált a kapuba. Kell ennél jobb bemutatkozás?
KAZANY - Edzője szerint Olasz Anna tökéletes taktikát választott a kazanyi vizes világbajnokságon a nyíltvízi úszók zárószámában, a szombati 25 kilométeres viadalon. A fiatal úszónő ezüstérmet nyert, majd a szintén úszó, litván barátjával ünnepelhetett. A 21 éves sportoló ezzel a magyar küldöttség első érmét szerezte az oroszországi viadalon.
Mindenki kíváncsi, hogy mi az igazán sikeres emberek titka és hogy mitől lesz valaki saját erőből a világ egyik leggazdagabb embere. Az biztos, hogy kell hozzá szenvedély, önbizalom és céltudatosság....
Hatalmas összeggel, összesen 2400 milliárd forintttal tartozik az államnak összesen 1,662 millió adózó. A magánszemélyek részesedése az adótortából csak 195 milliárd forint, rájuk fejenként 162,5 ezer forint jut.
Rövid időre lezárták pénteken a washingtoni Fehér Ház környékét, miután egy nő sikertelen kísérletet tett arra, hogy átmásszon a kerítésen. A nő, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a CBS televízió szerint átugrott egy torlaszon az amerikai elnöki hivatal és rezidencia kerítésénél. A nőt az elnök biztonságáért felelős szolgálat, a Secret Service emberei őrizetbe vették. ...
Huszonnégy szír állampolgárt szállított kistehergépkocsijával egy montenegrói férfi, akit a határrendészek a magyar-szerb határ közelében állítottak meg - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.
Az arab országokon keresztül és nem ezekből az államokból jönnek a menekültek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. N. Rózsa Erzsébet szerint az arab migránsok a környező országokba vándorolnak és visszamennének a hazájukba, ha rendeződne a helyzet.
Edzője szerint Olasz Anna tökéletes taktikát választott a kazanyi vizes világbajnokságon a nyílt vízi úszók zárószámában, a szombati 25 kilométeres viadalon.
Nem mindennapi hőstettet hajtott végre két gyulakeszi tini: a 16 éves Béci és a 14 éves Dennis egy ájult embert húzott ki a Balatonból. A felnőttek csak nézték…
Mintegy háromszázszor fordult elő szombatra virradóra, hogy migránsok próbáltak bejutni a francia Calais kikötővárosban a Csatorna-alagút területére, hogy eljussanak Nagy-Britanniába - közölték francia rendőrségi források.
Memphis Depay, a Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgója szemmel láthatóan nagyon fontosnak tartja a megfelelő eleganciát, és nem is spórol a pénzzel, ha kiegészítőkről van szó. A 21 éves holland legutóbb egészen érdekes összeállítást választott, a The Mail pedig kiszámolta a szett hozzávetőleges értékét is.
A hónap végére dől el, hogy melyik amerikai város léphet Los Angeles, San Francisco és Washington közül jelöltként a 2024-es olimpiai pályázattól hétfőn visszalépő Boston helyébe.
Arsene Wenger és José Mourinho a sajtóban már üzengetett egymásnak, vasárnap a Community Shielden pedig a pálya mellett is összecsapnak egymással. Az előző évek Chelsea–Arsenal párharcainak képei.
Azok a hallgatók, akiket a felsőoktatási intézmények átalakítása érint, változatlan feltételek mellett, de adott esetben egy másik intézményben fejezhetik be tanulmányaikat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
Manu Ginóbili, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurs sztárja figyelmeztette nemzetét, ha nem fejezik be a futballválogatott kiválóságának, Lionel Messinek a kritizálását, könnyen lehet, hogy honfitársa egy nap hátat fordít a fehér-kékeknek.
A szerdán elfogott, cigarettacsempészet támogatásával gyanúsított pénzügyőrök közül kilencet előzetes letartóztatásba helyezett, nyolcnak pedig a házi őrizetét rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság.
Spanyol sajtóértesülések szerint pont kerülhet a Manchester United labdarúgócsapatát erősítő David de Gea régóta húzódó ügyének végére, miután Louis van Gaal menedzser közölte a vezetőséggel, engedjék el a kapust.
Magyarország – Hiába a megannyi divatos frissítő, a felüdülés örök forrása, a fröccs máig kitart a kedvencek dobogóján – a közkedvelt alkoholos italt már palackozzák is. A szódavizes bor mára levetkőzte azt a korábban ráragasztott rosszalló jelentést is, ami miatt egy időben a pancsolt lőrével tartották egyenlőnek.
Iker Casillas, a Real Madridot 25 év után elhagyó és a portugál FC Portóhoz igazoló kapus elárulta, hogy döntését nagyban meghatározta új klubja edzőjének személye.