2015. augusztus 7. péntek

aug. 7
12:36
Championship: A Kosok, a Tigrisek és a Boro a nagy esélyesek - beharangozó (Agroinform)
A szakértők szerint a tavalyi nyolcadik helyezett Derby County nyerheti a világ legerősebb másodosztályát.
aug. 7
12:37
Bokros színaranyból (Gondola)
aug. 7
12:37
A főzősműsor menő - Ramsay tovább kavar (Kripto Akadémia)
Már úgy értem, a fakanállal - További két évig főz.
aug. 7
12:38
Új kompakttal lep meg minket a Suzuki Frankfurtban – jön az új Baleno (Auto Pult)
A kompakt kategóriában a Suzuki több vasat is tart a tűzben, gondoljunk csak az SX4 S-Cross-ra vagy akár az új Vitarára, amelyekre egyrészt azért is büszkék vagyunk, mert mindkét modell hazánkban készül, másrészt pedig mindkettő szépen megállja helyét a kategóriában. Azonban mindkét típus egyértelműen a crossover szegmens képviselője, így a Swift felett a márka nem rendelkezik jelenleg…
aug. 7
12:39
Azonnal kirúgták a közalkalmazottat, helybenhagyta a Kúria (Adózóna)
A hazai egészségügyi intézményekben tapasztalható állapotok sok esetben kiábrándítóak, ugyanakkor – a Kúrián végződött munkaügyi per tanulsága szerint – az emberi jogok tiszteletben tartása a zord körülmények között is elemi követelmény.
aug. 7
12:39
Az ózonterhelés több településen meghaladta az egészségügyi határértéket (Gondola)
Az ózonterhelés miatt 18 város kapott kifogásolt minősítést az elmúlt 24 órában.
aug. 7
12:39
Áll az M7-es, több kilométeren torlódik a forgalom (Kripto Akadémia)
A Balaton felé haladó pályán 3 autó ütközött.
aug. 7
12:40
Egy kategória határai – Mazda CX-3 vs. Opel Mokka teszt (Auto Pult)
Hiába bizonygattuk, egyszerűen nem hitte el. Az közös fotózás során hozzánk csapódott érdeklődőnek hiába bizonygattuk, hogy a Mazda CX-3 és az Opel Mokka egy kategória. Ha nekünk nem is, a centinek érdemes hinni: mindkét modell a manapság egyre népszerűbb kis crossover kategória képviselője, abból is nem akármilyen. De melyik a jobb?
aug. 7
12:45
Japánban is hódít a matolcsyzmus (444.hu)
A jegybank elnöke az 1,9 százalékos visszaesés ellenére is töretlenül derűlátó. De csak ő az.
aug. 7
12:47
Borjúfókaborjú született Szegeden (444.hu)
Borjú a négyzeten!
aug. 7
12:51
Ilyet vettél? Ne idd meg! Ásványvizeket vetettek le a boltok polcairól (Privátbankár)
Az Aquarius-Aqua kétliteres szénsavmentes vizeivel van gond.
aug. 7
12:51
Bódi Margó agykárosodást szenvedett (Blikk)
Budapest – Élete végéig gyógyszereket kell szednie! – Az volt a szerencsém, hogy vérrög átment az érben. Ha megakad, akkor most nem beszélnék, hanem jobb esetben némán ülnék egy kerekes székben – mondta Bódi Margó (53) a Hot magazin riportjában, ahol az énekesnő nyíltan beszélt tavalyi szélütéséről.
aug. 7
12:51
Több kilométeres a torlódás az M7-esen (Gondola)
Három autó ütközött össze, többen könnyebben megsérültek az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Érd térségében
aug. 7
12:51
Újabb bundázás: örökre eltiltottak két olasz teniszezőt (Blikk)
aug. 7
12:53
Gőzerővel épül a határzár (Gondola)
A déli biztonsági határzár az új határidőnek és kijelölésnek megfelelően gőzerővel épül - közölte a témában megjelent sajtóinformációkra reagálva Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken az MTI kérdésére
aug. 7
12:53
Csökkeni tudott a horvát államháztartás hiánya (Blikk)
aug. 7
12:54
ÁNTSZ: ezeket a településeket ózonszennyezettség sújtja (ATV)
Az ózonterhelés miatt 18 város kapott kifogásolt minősítést az elmúlt 24 órában a mérőállomással megfigyelt települések közül - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-t.
aug. 7
12:54
Már hazánkban is kapható a sokkal vonzóbb, új BMW X1 (Auto Pult)
A BMW gyakorlatilag megállíthatatlan, a német prémium gyártók egymást ösztönözve növesztik egyre szélesebbre és egyre magabiztosabbra a palettájukat. A BMW kis crossovere, az X1 első generációja még nem volt tökéletes, azonban az utód érkezésével a szemnek szebb és technikai szempontból jobb autót ismerhettünk meg, amely ráadásul immáron már hazánkban is kapható.
aug. 7
12:56
18 bevándorló átvágta a határkerítést Ásotthalomnál (ATV)
Még készen sincs a kerítés a teljes déli határszakaszon, már át is vágták a migránsok péntekre virradóra.
aug. 7
13:00
Több kilométeres a torlódás az M7-es autópályán (ProfitLine)
Három autó ütközött össze, többen könnyebben megsérültek az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Érd térségében. Nagy a dugó, érdemes kerülni – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem és az Útinform péntek délben.
aug. 7
13:00
Cseh országos csúccsal, Hosszú a legjobb idővel elődöntős! (Sport365)
Cseh László fantasztikus, 50.91 másodperces új országos csúccsal az első helyen jutott a 100 méter pillangó délutáni elődöntőjébe a kazanyi vizes világbajnokságon.
aug. 7
13:02
Elemzők: jelentőset ugrott az ipari termelés (ProfitLine)
Jelentőset ugrott az ipar júniusban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, a kedvező kilátások folytatódó növekedést jeleznek előre. Az idén a Takarékbank szerint 7,5 százalék felett maradhat a növekedés, az ING 7 százalékos, a K&H 6 százalékos, az Erste Bank pedig 5-6 százalékos bővülést vár.
aug. 7
13:02
Az MU elégedett lehet a BL-sorsolással (Sport365)
Megvan a BL-playoff-sorsolás végeredménye Nyonból, az UEFA-székházból. Lazio-Leverkusen, Valencia-Monaco következik a csoportkörbe jutásért. Az MU a tavasszal Európa-liga-elődöntős Bruges-zsel csap össze. A Vidi legyőzője, a BATE a belgrádi Partizant kapta.
aug. 7
13:06
Angelina Jolie és Brad Pitt házaspárt játszanak következő filmjükben – nézd meg az előzetest! (Éva Magazin)
A filmet Angelina rendezte körülbelül az esküvőjükkel egyidőben. Minden bizonnyal a vak véletlennek köszönhetjük, hogy pont aznap jött ki Angelina Jolie Pitt (bizony, ezen a néven szerepel) új filmjének első teasere, amikor szárnyra kaptak a Jennifer Aniston és Justin Theroux esküvőjéről szóló hírek. A By The Sea című filmdrámában maga Angelina és férje, Brad Pitt játsszák a főszerepet, méghozzá…
aug. 7
13:09
Egészséges jégkrém? Mi elkészítettük! (Blikk)
aug. 7
13:09
Kiderült, mit rejt a Ponyvaregény táskája (Blikk)
Los Angeles - 1994 óta foglalkoztatja a kérdés az elvetemült Tarantino-híveket, vajon mi lehet abban a táskában, amit a Ponyvaregény című film egyik jelenetében a Vincent-t alakító John Travolta kinyit?
aug. 7
13:09
Aggódik a hazája és Washington közötti viszonyért az izraeli államfő (Infostart)
Az izraeli államfő aggódik hazája és az Egyesült Államok viszonyáért a két ország között az iráni atomalku ügyében támadt nyílt vita miatt.
aug. 7
13:09
Több kilométeres a torlódás az M7-esen (Blikk)
aug. 7
13:09
Elhallgatja az adatokat a KSH? (Spa Trend Online)
Az statisztika "megválogatásával" a valósnál kedvezőbb színben tüntethető fel a gazdaság.
aug. 7
13:11
15 milliárd frankkal nőtt a svájci jegybank devizatartaléka (Blikk)
aug. 7
13:11
Biztos, hogy a kerítés biztos? - Máris átvágták a menekültek (Spa Trend Online)
Rogán: bűncselekménnyé válhat a határzár megrongálása.
aug. 7
13:12
Tombol a hőség (Infostart)
Harmadfokú hőségriasztás lépett életbe ma nulla órától kedd éjfélig. A kánikula miatt nem lesz kamionstop a hétvégén. A szakemberek mindenkit figyelmeztetnek a nagy meleg veszélyeire és felhívják a figyelmet a fokozott folyadékbevitel fontosságára.
aug. 7
13:13
Szerződéses és önkéntes katonák tettek esküt (Blikk)
aug. 7
13:15
Átvágták az épülő határzárat a migránsok (Blikk)
Magyarország - Miközben gőzerővel épül a magyar-szerb határ menti kerítés, addig migránsok maroknyi csapata már át is vágta azt Ásotthalomnál.
aug. 7
13:18
Még fel se épült, de már át is vágták a nagy magyar határfalat (444.hu)
Ásotthalom térségében próbált így átjutni a kerítésen 18 menekült, elfogták őket.
aug. 7
13:20
60 keresztényt rabolt el az ISIS Szíriában (444.hu)
Régóta keresték őket, mint az Iszlám Állam ellenségeit.
aug. 7
13:27
Tényleg kivonul a Sberbank Magyarországról? Megjött a válasz (Privátbankár)
A hitelintézet cáfol: nem akarják itthagyni a magyarországi piacról.
aug. 7
13:27
Szemfényvesztés: itt az év krimije! (Blikk)
Faye Kellerman legendás sorozatának  – a Peter Decker-Rina Lazarus regényfolyam – 18. része a Szemfényvesztés – amely a Harlequin Kiadó gondozásában jelent meg – egy igazán fordulatos, sodró lendületű regény, amit lehetetlen letenni.
aug. 7
13:27
Örökös eltiltás bundázás miatt két olasz teniszezőnek (Infostart)
Az Olasz Tenisz Szövetség bundázás miatt örökös eltiltással sújtotta Potito Staracét és Daniele Braccialit.
aug. 7
13:27
Keresztényeket és civileket raboltak el a dzsihadisták (Blikk)
aug. 7
13:27
Bajba kerülhetnek a czestochowai zarándoklatok résztvevői (Spa Trend Online)
Afrikai hőség árasztotta el Lengyelországot is.
aug. 7
13:27
Sérülhet az alkotmányos adósságszabály, ha nem lép az ÁKK (Portfolio)
A jelenlegi államadósság- és árfolyamkilátások alapján nem csökkenne, hanem 0,7%-ponttal nőne 2015 végére tavaly év végéhez képest a GDP-arányos magyar adósságráta, így megsérülne az alkotmányos...
aug. 7
13:29
Ezért ilyen drága a Sziget - nézőcsúcs kell Robbie gázsijához (Privátbankár)
Legalább 430 ezres nézőcsúcs kellene ahhoz, hogy pluszban zárjon az idei Sziget. Döntően a fellépők miatt ugrik negyedével, 4,7 milliárdra a költségvetés, ezek között is nagy falat lehet a nyitónapon fellépő Robbie Williams gázsija - nyilatkozta Gerendai Károly főszervező.
aug. 7
13:29
Megint késés a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon (Spa Trend Online)
Akár egy órás, a hőségben idegtépő várakozásra is készülni kell.
aug. 7
13:30
Élő adásban lőttek fejbe egy rádióst Brazíliában (ATV)
Gleydson Carvalho-t, a brazil Radio Liberdade FM műsorvezetőjét élő adás közben végezték ki - adta hírül a helyi média pénteken.
aug. 7
13:30
Európa Liga: Magyar sereg áll a Videoton csoportkörének újtában (Agroinform)
A Vidi a Lech Poznan ellen játszik az EL-ben, míg a Manchester Unitednek belga ellenfél jutott a Bajnokok Ligájában.
aug. 7
13:31
Csak "kinyírják" az Uber-eseket - 600 ezres bírságot is kaphatnak (Spa Trend Online)
A BKK ellenőrei a nap 24 órájában vizsgálódnak. A sima "vegzálás" is elérheti célját.
aug. 7
13:33
Az Immofinanz ingatlantársaság eladja logisztikai portfolióját (ProfitLine)
A Magyarországon is érdekelt Immofinanz ingatlantársaság eladja egymillió négyzetméter kiadható területű, állandó logisztikai befektetésből és több logisztikai fejlesztési projektből álló portfolióját - közölte a társaság az MTI-vel.
aug. 7
13:33
Feloldották az útzárat a 4-es főóton (Spa Trend Online)
Debrecen és Ebes között hat személygépkocsi ütközött össze.
aug. 7
13:42
FruitVeB: a nagy meleg hatása már minden növényfajt érint (Infostart)
A nagy meleg hatása gyakorlatilag most már minden növényfajt és fajtát érint - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke.

Keresés