2015. szeptember 22. kedd

szept. 22
21:12
Több ezer egyiptomi vált földönfutóvá (ATV)
Az egyiptomi hadsereg tömegével rombolta le civilek házait a Sínai-félsziget északi részén, és mintegy 3200 családot kényszerített otthona elhagyására az elmúlt két évben.
szept. 22
21:15
1,24 milliárdért lökte a nejét a szakadékba (BorsOnline)
Kedélyes séta közben kedélyesen a szakadékba lökte feleségét egy férfi. Ő volt ugyanis a kedvezményezettje az asszony életbiztosításának.
szept. 22
21:18
120 ezer menekültet osztanak el az EU-ban - a nap hírei (Infostart)
Elfogadták az Európai Unió belügyminiszterei a 120 ezer menekült szétosztásáról szóló tervet Brüsszelben. A Letenye-Muracsány között is megkezdték a határkerítés építésének előkészítését a magyar hatóságok. Tiltakozó jegyzéket adott át a horvát külügyminisztériumban Magyarország zágrábi nagykövete.
szept. 22
21:18
Radikalizálódástól tart a német alkotmányvédelem (Infostart)
Németországban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) szerint sok menekült könnyű préda lehet a radikális iszlamizmus legerősebb helyi irányzata, a szalafizmus híveinek, és a menekültválság miatt növekedhet a szélsőjobboldali zavargások, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok közti összecsapások veszélye is.
szept. 22
21:20
Hat hónap után visszatért Ádenbe a jemeni elnök (Infostart)
Közel hat hónap után visszatért Ádenbe a síita húszi lázadók elől külföldre menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök - közölték kedden kormányzati források.
szept. 22
21:21
KKM: a magyar nagykövet tiltakozó jegyzéket adott át a horvát külügyminisztériumban (ProfitLine)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítására Magyarország zágrábi nagykövete tiltakozó jegyzéket adott át a horvát külügyminisztériumban - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel.
szept. 22
21:23
Szlovén-magyar fejlesztési programot hagyott jóvá az Európai Bizottság (ProfitLine)
Jóváhagyta a szlovén-magyar kistérségek fejlődését előmozdító, határon átívelő fejlesztésekre irányuló programot az Európai Bizottság - közölte a bizottság a honlapján hétfőn.
szept. 22
21:24
Megfricskázta a Heinekent a Csíki Sör Manufaktúra (Gondola)
Idén júliusban az Igazi Csíki Sör gyártója javára döntött a Heinekennel szemben az európai védjegyhivatal, a Hargita megyei törvényszék azonban első fokon helyt adott a Heineken keresetének
szept. 22
21:24
Fa Nándorék elhagyták Gibraltárt (Blikk)
szept. 22
21:24
Hihetetlen! ISIS-es tangabugyit rendelhetsz a neten! (Blikk)
Ezzel akarják bosszantani a terroristacsoportot.
szept. 22
21:24
Kerekesszékes vívó-vb: ezüstérmes a magyar női tőrcsapat (Metropol)
A férfi párbajtőrözők csapatversenyében a magyarok a 11. helyen zártak.
szept. 22
21:24
Kötelező kvóták - Sobotka: rossz döntés született (Alternatív Energia)
"Ez a döntés a józan ész vereségét jelenti" - mondta Milan Chovanec cseh belügyminiszter.
szept. 22
21:26
A természetvédelem fontosságáról beszéltek Aggteleken (Gondola)
A környezetvédelem és a természetvédelem fontosságáról beszélt Aggteleken Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök.
szept. 22
21:26
Jelentősen romlottak a Volkswagen adóskockázati mutatói (Blikk)
szept. 22
21:26
Tiltakoznak a sofőrök a horvát-szerb határon (Alternatív Energia)
A horvát hatóságok részlegesen megnyitották a majdnem két napig zárva tartó Bajakovo-Batrovci határátkelőhelyet.
szept. 22
21:27
Forintosítják az autóhiteleket: itt a menetrend (Adózóna)
Az Országgyűlés kedden döntött a devizában felvett autóhitelek forintosításáról, amit az augusztus 19-ei árfolyamon hajtanak végre.
szept. 22
21:27
Súlyos büntetések a hat évvel ezelőtti szalmonellamérgezés miatt (hirado.hu)
Kekszbe, müzlibe és jégkrémbe is került a fertőzött termékből. Kilencen meghaltak. A tulajdonos 28 évet kapott.
szept. 22
21:28
Háromszáz féle sörrel várja idén látogatóit az Oktoberfest Budapesten (Blikk)
szept. 22
21:28
Kötelező kvóták - Lengyelország elérte követeléseinek teljesítését (Alternatív Energia)
A minősített többségi szavazáson egyetlen visegrádi tagállamként az Európai Bizottság terve mellett szavazott.
szept. 22
21:29
Férfiak nyugdíjazása: A nők kedvezőbb jogai miatt alkotmányellenes a népszavazási kezdeményezés (hirado.hu)
A nők a férfiakhoz képest kedvezőbb alanyi jogokra tarthatnak igényt az alaptörvény szerint, ezért is alkotmányellenes a Kúria június végi döntése, amely lehetővé tette a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést.
szept. 22
21:30
Módosult a lakásfinanszírozási rendelet (Infostart)
Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) igénylésének - egyebek mellett így módosította a kormány a lakásfinanszírozási rendeletét, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
szept. 22
21:30
Idén többen haltak meg szelfizés közben, mint cápatámadásban (Blikk)
szept. 22
21:30
CSOK: fontos változások jönnek az új rendeletben (Portfolio)
Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye...
szept. 22
21:30
Október végén döntenek Roman Polanski kiadatásáról (Metropol)
A világhírű filmrendezőt 1977-ben vádolták meg az Egyesült Államokban liliomtiprással.
szept. 22
21:30
Kötelező kvóták - Ostojic:támogatják, de nem lesznek gyűjtőközpont (Alternatív Energia)
"A megoldást nem lehet több évre halasztani. Azonnal reagálni kell".
szept. 22
21:30
A Vasas fordított és továbbjutott (Sport365)
A Vasas kedden 2-1-re győzött a másodosztályú Szolnok vendégeként, így bejutott a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
szept. 22
21:32
Norvégia fokozza a rendőri ellenőrzést a határain (Blikk)
szept. 22
21:36
Norvégia fokozza a rendőri ellenőrzést a határain (Infostart)
A norvég hatóságok közölték kedden, hogy az ország határain fokozni fogják a rendőri ellenőrzést a menekülthullám miatt.
szept. 22
21:42
Elképesztő! Kilenc perc alatt szerzett mesterötöst a Bayern csodacseréje (Blikk)
München – Nem mindennapi összeomlást produkált a Wolfsburg a Bayern München ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. Félidőben még vezettek, aztán jött a sokk.
szept. 22
21:42
Rendkívüli ülést kezdeményezek kormánypárti képviselők (Gondola)
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte jövő keddre a Fidesz és a KDNP, a képviselők három indítvány mielőbbi elfogadásával indokolták a javaslatot
szept. 22
21:42
Szerb ultimátum Horvátországnak (Blikk)
Belgrád - A magyar miniszterelnök mellett már a szerb kormányfő is elfogadhatatlannak tartja a horvátok menekültügyben tanúsított magatartását. Belgrád politikai, jogi és gazdasági reakciókat helyezett kilátásba – írja az MNO.
szept. 22
21:42
Halálos baleset történt Nagykátánál (Blikk)
szept. 22
21:42
Álmosak és cukik (Metropol)
Napi altató. Vagy csak úgy.
szept. 22
21:42
Már az ütközés előtt meghalhatott az idős férfi (Alternatív Energia)
Traktorral ütközött egy személyautó a 31-es főúton Nagykáta és Jászberény között.
szept. 22
21:44
Láttad már C. Ronaldo és Marcelo spéci kézfogását? - Videó! (Blikk)
Madrid – Egy jókedvű edzésen minden belefér. A Real Madrid támadója, Cristiano Ronaldo és  védője, Marcelo bemutatta, hogy szokták egymást üdvözölni.
szept. 22
21:44
Az Apple 2019-re felkészül az elektromos autók gyártására (Blikk)
szept. 22
21:44
Kötelező kvóták - Olaszország elégedett (Alternatív Energia)
Alfano: a bevándorlók elosztását célzó kvótarendszer kétéves késéssel lép életbe.
szept. 22
21:46
Diego Costát jól elmeszelte a fociszövetség - Videó! (Blikk)
London – Az Arsenal elleni rangadón megúszta a kiállítást a balhézó Chelsea-csatár, de az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) nem volt elnéző.
szept. 22
21:46
VW-botrány - Vizsgálatot rendelt el Franciaország (Blikk)
szept. 22
21:46
Hidegfront érkezik (Alternatív Energia)
Hajnalban köd, pára képződhet. 22-28°C várható a délutáni órákban.
szept. 22
21:51
Ennyire dögös a pucér Pirner Alma Nánási fotóin (BorsOnline)
Pirner Alma eddig is igen erős fotókkal bizonyította: terhessége ellenére - vagy pont amiatt? - is tökéletes alakja van. Most egy meztelen sorozattal lepett meg bennünket.
szept. 22
21:51
Pincér szolgál ki ezentúl a Mekiben! (Blikk)
Stockholm - Megcélozta a tehetősebb fogyasztói vevőkört a McDonald's, s nekik tetsző szolgáltatással állnak elő - írta a BurgerBusiness.com-ra hivatkozva a 444.hu.
szept. 22
21:54
Die Welt: Berlin és Brüsszel is tudott a Volkswagen manipulációjáról (Infostart)
A német kormány és az Európai Bizottság is régóta tudja, hogy az autógyártók rendelkeznek a károsanyag-kibocsátás manipulációjára szolgáló technológiával, és alkalmazzák is azt - írta kedden online kiadásában a Die Welt.
szept. 22
21:54
Folytatódik a mentőirányítási rendszer integrálása a 112-es segélyhívóba (ProfitLine)
Jövő év közepére integrálódhat teljesen a mentők segélyhívó rendszere az ESR-112-be. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
szept. 22
21:56
Magyarországnak is be kellene fogadnia menekülteket (ProfitLine)
Nem teljes egyetértéssel, hanem minősített többségi szavazással, Finnország tartózkodása mellett, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata ellenére szavazták meg kedden délután az Európai Unió belügyminiszterei 120 ezer további menekült elosztását a tagállamok között.
szept. 22
22:00
Megérkezett Nagy-Britanniába a szírek első csoportja (Gondola)
Megérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szíriai menekültek első csoportja - közölte kedd este a brit belügyminisztérium
szept. 22
22:00
Tíz terroristával végzett az egyiptomi hadsereg (Blikk)
szept. 22
22:02
Befejezte kubai látogatását Ferenc pápa (Blikk)
szept. 22
22:03
Rendkívüli ülést kezdeményeztek kormánypárti képviselők (hirado.hu)
Elfogadhatják azt a fideszes javaslatot, amely az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyekre a szegedi járásbíróság mellett Pécsett és Zalaegerszegen is megjelöl illetékes bíróságokat.
szept. 22
22:05
Megérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szírek első csoportja (hirado.hu)
A tárca nem részletezte, hogy pontosan hány menekült érkezett, és azt sem, hogy hol helyezték el őket.

Keresés