Menekülő embercsempész okozott balesetet az M5-ös autópályán Szeged közelében pénteken hajnalban, az elsődleges adatok szerint nyolcan sérültek meg - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
Körvonalazódik valamilyen megállapodástervezet London és az Európai Unió között a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorítását célzó brit reformkövetelés ügyében.
Lezárult a felsőoktatási szakok képzési és kimeneti követelményei (kkk) áttekintésének első szakasza, a vonatkozó miniszteri rendeletet várhatóan tavasszal adják ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Januárban zsinórban hetedik hónapja folytatódott a tőkekiáramlás a fejlődő piaci alapokból, becslések szerint további 3,6 milliárd dollárt vonhattak ki ezekből a régiókból a befektetők - írja a...
Újabb ezrek hagyják el otthonukat a délkelet-törökországi hideg télben a biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei közt kiéleződő összecsapások miatt - írták a csütörtöki török lapok.
Körvonalazódik valamilyen megállapodástervezet London és az Európai Unió között a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorítását célzó brit reformkövetelés ügyében.
Az amerikai rendőrök ellen szokták leginkább bevetni csaliként a fánkot, de kis hazánkban a farsang közeledtével egyre több helyen botlunk bele fánkos ajánlatokba vagy komplett standokba. Sokfajta teória van érvényben történelméről, de nagyjából mindegyik elfogadja, hogy a XIX. századtól jegyzik hivatalosan úgy, mint különálló ételkategória.
A republikánusok iowai tévévitájával szinte egy időben mondott beszédet az amerikai elnök Baltimore-ban csütörtökön, ahol pártja kongresszusi képviselői tartják szokásos évi konferenciájukat. Barack Obama azon meggyőződésének adott hangot, hogy távozása után szintén demokrata párti politikus költözik majd a Fehér Házba.
Elképzelhető, hogy a nyugat-balkáni mellett, vagy inkább helyett tavasszal egy keletebbi útvonalat is keresnek az embercsempészek, Bulgárián és Románián keresztül
E-matricák eladásából mintegy 10,4 milliárd forinttal többet szedett be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-n (NÚSZ) keresztül az állam, mint egy évvel korábban.
A „Trumpizmus” megértésének egyik kulcsa az, hogy az amerikai plebejus kisember le akarja dobni magáról a globális birodalom terhét. Sanders szerint az amerikai „katona-ipari komplexum” Godzillája jóval veszélyesebb ma Amerikára, mint amikor Eisenhower elnök 1961-ben óvott ennek a szörnynek a befolyásától. Trump és Sanders radikálisan megváltoztatta azt a mesterséges konszenzust a nemzetközi…
Venezuelában feltehetően meghaladja a 4700-at a zikavírussal fertőzöttek száma - jelentette be csütörtökön a latin-amerikai ország egészségügyi minisztere
A republikánusok iowai tévévitájával szinte egy időben mondott beszédet az amerikai elnök Baltimore-ban csütörtökön, ahol pártja kongresszusi képviselői tartják szokásos évi konferenciájukat
Tudományos előadásokkal tartotta alakuló rendezvényét csütörtök este a londoni magyar nagykövetségen a londoni magyar tudósklub, amely része a világ több nagyvárosában már működő hasonló hálózatoknak
Meglepő döntéssel mínusz 0,1 százalékra vágta az alapkamatot péntek reggel a Bank of Japan (BoJ), a lépés hírére a jen másfél százalékkal zuhant a dollárral szemben. A lépésnek inkább csak...
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata évi félmillió forintos "giccsadót" vetne ki azokra az építkezőkre, akik figyelmen kívül hagyják a kerület építésügyi szempontjait. Az önkormányzat csütörtöki...
Ashton Carter, az Egyesült Államok védelmi minisztere bejelentette, intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a seregben szolgálók, elsősorban a nők életminősége javuljon.
A legnépszerűbbnek tartott republikánus elnökjelölt-aspiráns, Donald Trump távollétében tartották meg csütörtökön este a republikánus pályázók országos tévévitájukat az iowai Des Moines-ben - ez volt az utolsó ilyen rendezvény a hétfői iowai jelölőgyűlés előtt, amellyel megkezdődik az amerikai előválasztások sorozata, és egyes szövetségi államokban döntenek a pártok várható elnökjelöltjeiről
Egy orosz vadászgép ismét veszélyes közelségbe került egy amerikai felderítő repülőgéphez a Fekete-tenger felett: alig hat méterre közelítette meg, amit Washingtonban újabb orosz provokációnak minősítenek
Turizmusfejlesztést támogató pályázati felhívás jelent meg csütörtökön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 41 milliárd forint keretösszeggel - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
A csütörtök esti erősödés után egyelőre nem tud tovább javulni a forint, péntek reggel 313 felett járt egy kicsivel az euró jegyzése. Pedig a feltörekvő piacokon kifejezetten jó volt a hangulat az...
11 republikánus jelölt indult a Fehér Házba jutásért, a hónapok óta tartó kampány első megmérettetéséig, az iowai választásokig pedig csak néhány nap van hátra. Ki kapja a legtöbb pénzt a kampányára? Ki az, aki a legjobban felvillanyozza a közönséget? Miben rejlik a sebezhetőségük? A BBC kártyái az összes kérdésre megadják a választ.
Egy szabadalom, amely mozgásba hozta a világot: 1886. január 29-én Carl Benz benyújtotta szabadalmi kérelmét saját fejlesztésű, „gázmotor hajtású járművére”. Ezen a napon született meg az első automobil. Később ugyanebben az évben - Benztől függetlenül - Gottlieb Daimler megépítette saját motorizált gépjárművét, így 1886 lett az az év, amely a Mercedes-Benz 130 éves sikertörténetének kezdetét…
2015 utolsó negyedévében 0,2%-kal növekedett a francia gazdaság a harmadik negyedévhez képest. A friss adat megfelelt az elemzői várakozásoknak. Lassult az EU második legnagyobb gazdaságának...
Minden bizonnyal veszteségek nélkül fogja átvészelni Magyarország a 2014 2020 közötti pénzügyi ciklus idén májusban esedékes technikai kiigazítását - írja a Bruxinfo, igaz megjegyzi, hogy a tényleges...
Egy orosz vadászgép ismét veszélyes közelségbe került egy amerikai felderítő repülőgéphez a Fekete-tenger felett: alig hat méterre közelítette meg, amit Washingtonban újabb orosz provokációnak minősítenek.