Az egyik áldozat szerint a közelben lévő rendőrök nem vették komolyan a helyzetet. Egy másik áldozat "horrorként" írta le a pályaudvar előtt történteket.
Leállnak a buszok és a villamosok, sztrájkolni fognak a közlekedési dolgozók Miskolcon, miután a városi fenntartó nem teljesítette korábbi béremelési ígéretét - írta keddi számában a Népszabadság.
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint kedden délelőtt jelenti be, hogy miként és milyen eszközökkel kívánja korlátozni a fegyverviselést az Egyesült Államokban - közölte hivatala hétfőn.
Az elmúlt évben több ponton, és több ízben módosították különböző törvények a helyi adókról szóló törvényt. Egységes szerkezetbe foglalt rendelkezései nem csak 2016-ra, de már 2017-re is tartalmaznak előírásokat. Nem minden javaslat került át a törvénybe, amelyek idő előtt napvilágot láttak, s így a köztudatba bekerülhettek; cikkünkben összefoglaljuk az elfogadott változásokat.
Őrizetbe vett két férfit a koszovói rendőrség a pristinai repülőtéren, mert a gyanú szerint a szíriai háborúból tértek haza, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcoltak.
A Kossuth-díjas énekesnőt szeptemberben műtötték súlyos autóbalesete után. Csontjait 14 csavarral rögzítették. Most egy rossz mozdulat miatt újabb kínokat kell átélnie a művésznőnek.
Nagyon szörnyű feladat előtt áll a szupersztár Céline Dion: lassan itt az ideje, hogy közölje gyerekeivel: apjuknak, René Angélil-nak hamarosan örökre mennie kell.
Ha már Orbán Viktor nem lehet a magyar Berlusconi, a padavanja lesz az. De a pénzét nem a magyar fociba fekteti. Az Eszék csapata kerül az Orbán-kör kezébe, több millió eurót költenek rá.
Budapest - Kulcsár Edina szépségkirálynőként valóban tenni szeretne a jobb életért, most például a hidegnek üzenne hadat. Ön csatlakozna egy jótékonysági akcióhoz, ahol az utcán élőknek segítenének?
A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Térdig érő vízben támadott meg egy tizenegy éves fiút egy feketeúszójú szirticápa Ausztrália keleti partjainál - közölte Queensland szövetségi állam mentőegységeinek egyik tagja kedden.
Időben kezdte meg az utak síkosságmentesítését a Fővárosi Közterület-fenntartó - mondta az intézmény szóvivője. Dorogi Gabriella hozzátette: a hókotrók munkáját a folyamatos forgalmi dugók és a hideg akadályozta.
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) első teljes üzemi évében, tavaly január-decemberben az egységes mobilfizetési megoldással több mint 19,7 milliószor vettek igénybe szolgáltatást, 18,6 millió parkolás, illetve 1,1 millió autópálya-matrica és jegy értékesítése történt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül.
Szaúd-Arábia ENSZ-nagykövete szerint országa és Irán nem született ellenségei egymásnak, és Rijád kész helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat Teheránnal.
Különös kis lények a kutyák, néha bolondosak, de nagyon hűségesek és szeretnivalóak, ezt el kell ismerjük. Találtunk az interneten pár videót, amelyen őrületesen jópofa kutyák csinálnak őrült dolgokat.
Próbálja ki a Kneipp Levendulás termékcsaládot! Legfontosabb, hogy szánjunk időt a saját kikapcsolódásunkra. 15 perc egy kád vízben ülve, kellemes zene a háttérben, gyertyafény, levendula aroma és máris sokat tettünk feltöltődésünk érdekében. A Kneipp® márka talán legmeghatározóbb ismérve, hogy a természet által kínált gyógynövények erejére épít, és ezt kombinálja a tudomány hatékonyságával. A…