Az Index úgy értesült, hogy a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozó Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. is hatalmasat bukott a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlésekor.
A munkabér védelmére vonatkozó szabályok alapját az ILO C95. számú egyezménye képezi, melyet a 2000. évi LIV.tv. hirdetett ki, és amelyeket az Mt. is tartalmaz. Nézzük a részletszabályokat.
A gyermekétkeztetés finanszírozása úgy történik, hogy 2014 októberében készül egy statisztika, ennek ismeretében tervezi meg az önkormányzat a 2015-ös költségvetést, ebben írják le, hogy mennyit kérnek gyermekétkeztetésre, az év végén lehet plusz forrásokat igényelni – ezt Pásztor László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Nyolcvanegy pályázatot nyújtottak be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által meghirdetett háziorvosi letelepedési, illetve praxisvásárlási program keretében, a pályázók közül hatvannégyen kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést még az év vége előtt.
Úgy tűnik, a színésznőt ismét elérte a szerelem szele. Bombaként robbant a hír, amikor kiderült, hogy férje Ben Affleck a család dadájával csalta feleségét, Jennifer Garnert.
Négy nemzetközi újságíró-szervezet panaszt tett hétfőn az Európa Tanácsnál (ET) a lengyel közmédia átalakítása miatt, mondván, hogy az új szabályozás veszélybe sodorja a média függetlenségét.
A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
A MÁV-ot több nagyvállalattal együtt átsorolta a "pénzügyi szolgáltató" kategóriába egy kormányrendelet, így kétmillió forintról ötmillióra emelkedett a vezetők maximális alapbére.
Budapest - Míg jó néhányan bosszankodtak a hideg idő és a csapadék révén csúszóssá váló utak miatt, válogatott focisták egy csapata kihasználta az új év első havazását.
Az idei minimálbér-tárgyalások során megállapodtak a szociális partnerek a kormánnyal arról, hogy már januárban megkezdik a felkészülést a 2017-es költségvetés tárgyalására és az adótörvények előkészítésére - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az MTI-nek adott évértékelő interjúban.
Szilveszter éjjelén fiatal férfiak hordákba verődve „vadásztak" nőkre, inzultálták, fogdosták és meglopták őket Hamburg vigalmi negyedében; hasonló esetek történtek Kölnben is - írta a német Bild.
Évente több milliárd eurós kiadással jár a felesleges adatok tárolása és kezelése az európai szervezeteknek egy informatika biztonsági cég felmérése szerint. Részben azért, mert a munkavállalók úgy kezelik a vállalati rendszert, mint a saját infrastruktúrájukat.