Budapest - A ferencvárosi rendőrök egy IX. kerületi lakásban kábítószert áruló férfit kerítettek kézre. A házkutatás során marihuánát, speed-et, hasisgyantát, cracket, extasy-t és bélyegeket is találtak.
Azt is mondta, hogy "beteg emberek meggyógyítására nem akar a kormány pénzt adni, de kampányolni, politikai célokra felhasználni adóforintokat, arra bizony van esze." 2008-ban történt mindez.
Fontos beismerő vallomást tett a bíróságon a jogászok szerint a feloszlatott ukrán rohamrendőrség, a Berkut egy vád alá helyezett parancsnoka a kijevi Majdan-tüntetéseken 2014 februárjában történt vérontásokkal kapcsolatosan.
Az Y generáció megjelenése és vásárlóerővé válása radikálisan alakíthatja át a műtárgypiacot. Ennek a generációs váltásnak és hatásának járt utána legfrissebb cikkében a műtárgy.com a Barnebys éves...
A Škoda élére nemrég új vezető került Bernhard Maier képében, így a cseh-német gyártónál jelenleg nagy a nyüzsgés, hiszen az úriember szeretné számba venni a lehetőségeit. Többek között felmerült a legpotensebb, RS modellek helyzete is: arra a kérdésre keresik a választ, hogy pénzügyi szempontból érdemes lenne-e tovább bővíteni a kínálatot. A válasz pedig egyelőre nem túl szívderítő – legalábbis a…
Háromszáz millió forint jut idén a Zártkerti revitalizációs program finanszírozására, amely duplája a tavalyi összegnek – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Budapest – Takarítóként dolgozott az a férfi egy bevásárlóközpontban, akit most gyorsított eljárásban, jogerősen 1 év 10 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek, mert mutogatta magát egy kisfiúnak.
Az elmúlt hónapban 55,2 millió euróval (több mint 17 milliárd forinttal) nőtt a Pallas Athéné Alapítványok ingatlanvagyona. Az alapítványok vásárlásainak elsődleges célja az alapítványi vagyon befektetése magasabb hozam mellett; az alapítványok kötelesek megőrizni a rájuk bízott vagyont - mondta Fekete Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő…
New York - Két lányt és két fiút agyonvertek New York utcáin nemrégiben, és noha nem egy helyen és egy időben történtek a gyilkosságok, a rendőrség úgy véli, összefüggésben állhatnak egymással.
Ratifikálta a párizsi klímamegállapodást az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén kedden, amivel az egyezmény átlépte a hatályba lépéshez szükséges küszöböt
Története legnagyobb termékbemutatójára készül ma este a Google. A magyar idő szerint 6 órakor kezdődő eseményen új okostelefonokat, egy otthoni asszisztenst, egy megújult Android operációs rendszert...
Életünkben meghatározó szerepet játszanak az állatok. E kapcsolatra hívja fel a figyelmet az állatok világnapja, amit Assisi Szent Ferencnek, az állatok és a természet védőszentjének emlékére október 4-én tartanak
A Mercedes-Benz igazi meglepetéssel készült a Párizsi Autószalonra, hiszen a csillagosok elhoztak egy együléses sportautót, melyet kizárólag a „világ legbátrabb sofőrjei” számára készítettek el. A gyáriakba pedig jól láthatóan bőven szorult humorérzék, hiszen ezúttal nem egy aszfaltszaggató újdonsággal készültek, hanem egy kisgyermekeknek szánt négykerekűvel, mellyel stílusosan szánthatják fel a…
Az Európai Tanács (ET) elnöke hivatalos levélben erősítette meg, hogy februárban Orbán Viktor is megszavazta a kvótákat, amikor igennel voksolt a testület erről szóló határozatára - mondta a Demokratikus Koalíció szóvivője.
Dembelé neve nem ismeretlen a Celtic csapatánál: Moussa után ezúttal viszont Karamoko került a figyelem középpontjába, aki 13 évesen mutatkozott be a tartalékok között.
Átadták a Pro Turismo-díjakat, a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését az idén hat szakember vehette át - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.
Tizenkét európai országba, köztük Magyarországra is elhozza a Mastercard az ujjlenyomattal és a szelfivel történő azonosítást a most megjelenő Identity Check Mobile alkalmazással. Az újfajta,...
Oroszországban vezet meccseket a világ egyik legcsinosabb futballbírója, az egyetemista Jekatyerina Kosztyunyina, akinek már hétezer rajongója van Instagramon.
A Mercedes-Benz igazi meglepetéssel készült a Párizsi Autószalonra, hiszen a csillagosok elhoztak egy együléses sportautót, melyet kizárólag a „világ legbátrabb sofőrjei” számára készítettek el. A gyáriakba pedig jól láthatóan bőven szorult humorérzék, hiszen ezúttal nem egy aszfaltszaggató újdonsággal készültek, hanem egy kisgyermekeknek szánt négykerekűvel, mellyel stílusosan szánthatják fel a…
Finn kutatók kimutatták, hogy az északi fénnyel, az aura borealisszal kapcsolatban emlegetett hang nem az emberi képzelet szüleménye, hanem valóban létezik, különleges elektromágneses jelenség okozza. Unto Laine finn akusztikaprofesszor és kutatócsoportja megállapította, hogy a hang az úgynevezett hőmérsékleti inverzió szintjéről, a talajtól csak mintegy 70 méterre keletkezik. A hőmérsékleti…
A JP Morgan felminősítette az OTP célárát több mint 30 százalékkal. Ugye, furcsán hangzik? A bankkal semmi különös nem történt, az ország adósságának felminősítése már rég aktuális volt, és amúgy sem indokol ekkora eltérést. Mire jók ezek a célárak, fel-, és leminősítések, segítenek, vagy inkább kárt okoznak?
Úton vannak a vendégek, de mi még elő sem pakoltunk az ebédhez? Semmi pánik! Fél óra alatt elkészíthető mennyei baconos-gombás zsemle a mi mentő receptünk! Gyors, olcsó és a látogatóink biztos nem üres hassal távoznak majd tőlünk, ráadásul még az asztalt is van időnk megteríteni!