Rendkívül sikeres volt a 170. balatoni hajózási szezon, a kompon 13 százalékkal, a menetrendi hajókon 11 százalékkal nőtt a forgalom - hangzott el a Balatoni hajózási Zrt
Gyújtóbombák szíriai használata miatt figyelmeztette Oroszországot Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki szerint az egyik háborús fél által elkövetett bűncselekmények nem igazolják a másik fél törvénytelen cselekedeteit.
Ratifikálta a párizsi klímamegállapodást az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén kedden, amivel az egyezmény átlépte a hatályba lépéshez szükséges küszöböt. A párizsi egyezmény a...
Hivatalosan is bejelentette a Futureal az Etele Plaza hamarosan induló fejlesztését. A cégcsoport jelenleg a leendő bérlőkkel tárgyal, akiknek személye a tervek szerint 2017 I. negyedévének végére...
Első látásra durvának tűnhet, hogy szinte minden befektetésünk hozamára 21 százalékos adóterhet kell fizetnünk. Számos olyan megoldás van, ahol akár részben, akár egészben meg tudjuk úszni ezt. A...
Mit tehetünk, ha már megvan a cipőnk, viszont később kiderül, hogy mégsem volt olyan jó vétel? Mennyi ideig vihetjük vissza? Milyen jogai vannak a vásárlónak? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ezekre a kérdésekre ad választ.
Naponta hírek sokasága jelenik meg a rákbetegségekkel kapcsolatos forradalmi felfedezésekről. Gyógymódok, eddig fel nem fedezett rejtélyes összefüggések, hiedelmek látnak sorra napvilágot.
Sokszor nehéz megfogalmazni, leírni, hogy valaki miért is nem érzi jól magát. Ugyanakkor, ha nem pontos a probléma megfogalmazása, akkor megoldani is nehezebb. Egy harvardi pszichológus szerint a munkával kapcsolatban is kevés önmagában azt kimondani, hogy valaki stresszes.
Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban, amikor 6-9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most - állapították klímakutatók.
Hivatalosan is bejelentette a Futureal az Etele Plaza hamarosan induló fejlesztését. A cégcsoport jelenleg a leendő bérlőkkel tárgyal, akiknek személye a tervek szerint 2017 I. negyedévének végére...
Három ország kormányát érintő, egymillió újabb dokumentumot szivárogtat ki a WikiLeaks még az amerikai elnökválasztás előtt - jelentette ki kedden Julian Assange, az oldal alapítója és főszerkesztője.
Még fagypont alatti hőmérsékletű levegő is érkezhet Magyarország fölé a magasabb légrétegekben, így az Időkép előrejelzése szerint még az is előfordulhat, hogy a Kékesen már a héten lehulljon az első hó.
A Nemzetközi Valutalap legfrissebb World Economic Outlook című kiadványában tovább rontotta a magyar gazdaság 2016-os növekedésére vonatkozó előrejelzéseit. Áprilisban még 2,3%-os GDP-bővülésre...
A Clinton-kampánycsapat az Egyesült Államokban új videót hozott nyilvánosságra, amelyben leszögezi, hogy a republikánus elnökjelölt, Donald Trump sikertelen üzletember, aki mások kárán gazdagodott meg. Eközben hétfőn megjelent egy új közvélemény-kutatás, miszerint Clinton 6 pontra növelte előnyét Trumppal szemben.
Mihalik Enikő gyönyörű és mindig elegáns, mivel egy igazi szupermodell. De van az úgy, hogy neki sem sikerül a megfelelő ruhadarab mellett döntenie. Így történt most ez Koppenhágában.
Bár októberi World Economic Outlook című kiadványában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) változatlanul hagyta júliusi növekedési előrejelzéseit, a fejlett gazdaságok gyengélkedése, ennek következtében...
Az MNB 20 millió forint bírságot szabott ki bennfentes kereskedés miatt, az ügyfél Kartonpack részvényeinek megvásárlására bennfentes információ felhasználásával adott vételi megbízást. A...
Technikai probléma miatt ma reggel óta csak részlegesen elérhető az OTP Bank OTPdirekt internetbanki rendszere és webshop szolgáltatása – olvasható a bank honlapján közzétett rendszerüzenetben, a hiba elhárításán dolgoznak. A hibát mostanáig nem sikerült kijavítani, munkatársunk sem tudott hozzáférni a számlájához.