A Rába a kihívásokkal teli nemzetközi környezet ellenére szerény mértékben ugyan, de növelni tudta árbevételét a harmadik negyedévben, amelyben nagy szerepe volt a Jármű üzletágnak. Az EBITDA és az...
Öngyilkos támadás ért szerdán Kabulban egy mikrobuszt, amelyben az afgán hírszerző ügynökség tisztségviselői utaztak; a robbanásban négyen meghaltak, 11-en megsebesültek - közölték tisztségviselők.
Az Alfa Romeo határozott célként tűzte ki maga elő a prémiummá válást. Az átmenetet a Giulia tökéletesen indította be, a koronát pedig erre a most érkezett vadonatúj SUV teheti fel. A Stelvióról az 510 lóerős csúcsmodell formájában hullt le a lepel.
A Hosszú Katinka kontra Magyar Úszó Szövetség háború újabb összecsapásáról a szerdai Sportreggeliben nyilatkozott Hargitay András szövetségi kapitány, és Csurka Gergely, a szövetség sajtófőnöke.
Tőzsdére megy a Snapchat. Az üzenetküldő alkalmazást fejlesztő vállalat, a Snap Inc. már meg is tette ehhez az első lépéseket az amerikai pénzügyi felügyeletnél - tudta meg a The Wall Street Journal....
2016. november 20-án (vasárnap) az M3-as metró helyett pótlóbusz jár Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között, a metró pedig rövidített útvonalon Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér között...
Kígyók, medvék, farkasok miatt aggódnak a székely gazdák. A hideg beköszöntével a vadak erősen hajtanak a jószágokra, főleg a kecskéket kell védeni a farkasoktól – mondta egy erdélyi pásztor.
1 ek olaj 1 fej vöröshagyma 500 g sárgarépa só őrölt fekete bors őrölt szerecsendió 1 1/5 l zöldségleves-alaplé 2 db narancs snidling a tálaláshoz A daragaluskához: 150 g búzadara 3 db tojás 3 ek olaj só
Stockholm főügyésze, Krister Petersson vezeti az egykori svéd szociáldemokrata miniszterelnök 1986-os megoldatlan meggyilkolása miatt újraindított nyomozást. 134 ember állította, hogy lelőtte, amint a feleségével elhagyott egy mozit. Gigantikus nyomozás lesz: 250 méternyi polcban férnek el a dokumentumok. (BBC)
Lezárult az Erste Bank Hungary lakossági nem teljesítő jelzáloghiteleinek egy részét tartalmazó portfóliójának értékesítése, a vételár több mint 19 milliárd forint volt - közölte a bank kedden az MTI-vel.
Zsiday Viktor, a Plotinus igazgatótanácsának elnöke hétfőn egy blogbejegyzésben értékelte a budapesti tőzsde elmúlt egy évét, és csalódottan állapította meg, hogy szerinte nem nagyon történt semmi...
Hargitay András szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal a Magyar Úszó Szövetség minden erőfeszítése ellenére sincs igazi kapcsolat, márpedig a problémák megoldásához párbeszédre volna szükség.
A Budapest Bank 2017-ben új netbankot és mobilbankot indít, illetve virtuális kártyákkal és mobilfizetéssel szintén foglalkoznak már, jövőre várható újítás ebben is - árulta el Kelemen Bálint, a...
A mai nap meghatározó eseménye a Budapesti Értéktőzsde kkv konferenciájára, melyen formát ölt, hogy érkezhetnek újabb a papírok a tőzsdére az Alteo és a Duna House után. Az árfolyamok ma alig mozdulnak, Amerikában viszont a nagy internetes részvények emelkedtek. A forint gyenge, az olaj emelkedik.
Mintegy 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corporation elektronikai vállalat Nagykőrösön, amelyhez a kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást...
A digitalizáció üzleti lehetőséggé és kihívássá alakítja a pénzügyi szektor számára a kockázatkezelést. Az ügyfélközpontúság felé való elmozdulásban pedig még óriási tartalék van, ez ugyanis sokszor...
Barack Obama távozó amerikai elnök azért jött utolsó hivatalos útján Európába, hogy megnyugtassa a kontinenst, például abban, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök mégsem hátrálna ki a NATO mögül, mint ahogy azt a kampány alatt hangoztatta - mondta Káló Máté Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában
Két megyében, négy helyszínen tartott egyszerre ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az ellenőrök az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból és az üzlet működését azonnali hatállyal felfüggesztették.
Fellebbezést fog benyújtani Tőkés László a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet ügyében hozott, számára kedvezőtlen bukaresti táblabírósági határozat ellen - közölte szerdán az MTI-vel az EP-képviselő
A környezet védelmére fókuszál a kazincbarcikai BorsodChem Zrt., amely megkezdte a vegyszeripari maradékok energiahatékony és környezetbarát semlegesítését és újrahasznosítását, a projektre több mint kétmilliárd forintot költ - közölte a vegyipari cég az MTI-vel kedden.