Az autósok több, mint 8 %-a még november közepén sem váltott téligumira, derült ki a Goodyear közel 400 fő megkérdezésével egy budapesti benzinkútnál végzett kutatásából, 45% pedig nem tudta megmondani, hogy 4 milliméteres az ajánlott profilmélység a téli abroncsokon, vagyis ez alatti barázdamélységnél csereérett az abroncs.
A magyarok szerint a korrupciós helyzet folyamatosan romlik, és több mint felük elégtelennek tartja a kormány intézkedéseit - mondta Martin József Péter, a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten
Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy biztonsági őr ellen, aki indokolatlanul erőszakosan lépett fel a vendégekkel szemben egy szórakozóhelyen - közölte a vádhatóság az MTI-vel szerdán.
Sajtótájékoztatót tart a Magyar Úszó Szövetség, miután Hosszú Katinka nyílt levélben lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. A sajtótájékoztatót az atv.hu Facebook oldala élőben közvetíti.
Két megyében, négy helyszínen tartottak egy időben ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. Az ellenőrök az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kg terméket vontak ki a forgalomból. A lefoglalt élelmiszerek többsége jelöletlen, nem nyomon követhető volt, de a szakemberek találtak engedély nélkül előállatott élelmiszert is. Az egység…
Kedden este az angol válogatott játékosai Jamie Vardy spanyolok elleni fejesgólja után, a Wembley Stadion gyepén mutatták be a mostanság divatos Mannequin Challenge-et.
Több tízmilliárd eurót követelhet különböző kötelezettségek címén az Európai Unió Nagy-Britanniától a brit EU-tagságról szóló megállapodás fejében a brit sajtó szerdai értesülései szerint
A magyar bankok lemaradnak, vagy az élre állnak a digitalizációban? Mi lesz velük 10 év múlva? Mit kezdenek a fintech cégekkel? Erről beszélgetett Banking Technology konferenciánk első...
Negyedszerre is elkezdődött Ausztriában az államfőválasztást megelőző kampányidőszak, a két jelölt kisebb-nagyobb szünetekkel nagyjából nyolc hónapja verseng a tisztségért. Az elhalasztott második fordulót december 4-én tartják.
A forintnak tegnap sikerült átmenetileg elszakadnia a három hónapos mélypontot jelentő 311-es szinttől, ma délelőtt azonban ismét gyengülni kezdtünk az euróval szemben, amivel újra közel kerültünk a...
A Transparency International felmérése szerint tehetetlennek érzik magukat a magyarok a korrupcióval szemben, a válaszadók túlnyomó része úgy véli, az átlagember nem tehet semmit a korrupció ellen.
Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, ezért egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról – ez derült ki az Aegon Magyarország által készített reprezentatív, online felmérésből.* Ha a nyugdíjunkról van szó, kerüljük a kockázatot, és egyre többen választják az online megtakarítást, főleg a 40 és 55 év közöttiek.
Brüsszel, Párizs, München – csak néhány az elmúlt egy évben történt nagyobb merényletekből, amik közvetlen közelünkben, fejlett országokban történtek. Az Institute for Economics and Peace globális terrorizmus-indexe alapján egyetlen év alatt meghatszorozódott a nyugaton történt terrorcselekmények száma, az elmúlt évek alapján pedig további növekedésre számíthatunk. Mit tehet a világ?
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatja a Jobbik javaslatát, amely szerint megszűnne Magyarországon az óraátállítás. A nyári időszámítás lenne a továbbiakban az alap, írja a Magyar Nemzet.
A diagnózisalkotás minden esetben összetett folyamat, hiszen szinte az összes eset egyedi, ráadásul a magabiztos orvosi vélemény előfeltétele a megfelelő gyakorlat elsajátítása. A rutinra azonban több okból is nehéz szert tenni a magyar oktatási rendszer keretein belül. Ezt nemcsak az oktatók, hanem az orvostanhallgatók is tudják, ezért is merült fel az igény egy hatékonyabb megoldásra. Mutatjuk,…
Tegnap 12:15-kor közúti ellenőrzésen igazoltatták a zavartan viselkedő 39 éves budaörsi férfit, és a kocsijában egy nagy utazótáskában 18 763 gramm marihuánát meg 367,8 gramm kábítószergyanús fehér port találtak. Ezzel lenyomta a szlovák és a horvát kollégáját is. (police.hu)
Több mint érdekes libikóka zajlik az adómódosítások körül: egyelőre úgy tűnik, hogy mégsem lesz jövőre adómentes juttatás a munkáltató által finanszírozott egészségügyi szűrés.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Csepeli Lajos, a Coop Hungary Zrt. elnöke, a Coop-Szolnok Zrt. vezérigazgatója - írja az iSzolnok.hu. A hírt a Coop Hungary is megerősítette, de az üzletember családjának kérésére többet nem közöltek a halál körülményeiről. Csepeli 61 éves volt, a Coop-Hungary Zrt. közgyűlése 2013-ban választotta meg a társaság elnök-vezérigazgatójának.
Alacsonyabb bevétel mellett csökkent a Raiffeisen Bank International (RBI) osztrák pénzintézet nyeresége az idei első kilenc hónapban. Jelentősen csökkent ugyanakkor a nem teljesítő hitelek állománya és javult a tőkemegfelelési mutató. Nyereséges a magyar leány is, miközben az alkalmazottak száma nálunk egy év alatt bő 10 százalékkal csökkent.
Kivétel nélkül minden bankkártya digitalizálható lesz, okos eszközökön (ez egyelőre főleg a mobiltelefon lesz), biztonságos tokenizált formában fogunk tudni fizetni - többek között erről beszélt a...
Minden eddiginél keményebben kell majd megküzdeni a gazdákat megillető agrártámogatásokért a 2020-ban kezdődő új uniós költségvetési időszakban - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az uniós mezőgazdasági és halászati tanács keddi brüsszeli ülését követően.
A kijevi parlament határozatban szólította fel szerdán az Európai Unió tagállamait, hogy még az év végéig adják meg a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna állampolgárai számára
Több mint 19 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök közúti ellenőrzés során egy autóban Budapest belvárosában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.