2016. november 16. szerda

nov. 16
13:30
Román személyi igazolvánnyal, spanyol rendszámú kocsiban akart Magyarországról Romániába menni egy indiai férfi (444.hu)
Mint mondta: kirándulni akart.
nov. 16
13:33
19 kilogramm kábítószert találtak Budapest belvárosában (Gondola)
Több mint 19 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök közúti ellenőrzés során egy autóban Budapest belvárosában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police
nov. 16
13:33
Irtó harcban a németek és franciák (Alternatív Energia)
Napra pontosan száz évvel ezelőtti lapszámunkban öldöklő küzdelemről tudósítottunk a nyugati frontról
nov. 16
13:35
Iskolaügy - Memorandum a román állami vezetőknek (Gondola)
Közös memorandumban tiltakozik a marosvásárhelyi katolikus teológiai líceum körül kialakult helyzet miatt a gyulafehérvári római katolikus érsekség és az erdélyi magyar politikai képviselet - tudatta szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)
nov. 16
13:35
Háromezer éves múmia került elő, és még a nevét is tudni! (Alternatív Energia)
A leletre III. Thotmesz ókori egyiptomi fáraó luxori halotti templománál bukkantak.
nov. 16
13:36
Szabályt sértett több uniós ország – mi is közöttük vagyunk? (Privátbankár)
Szerencsére nem, az Európai Bizottságnak most 8 euróövezeti ország jövő évi költségvetési terve nem tetszik.
nov. 16
13:37
Bántalmazta, majd elásta "szerelmét" - Videó! (Alternatív Energia)
Korábban eltűntként keresték a nőt.
nov. 16
13:42
Nem működik együtt a hatóságokkal a Teréz körúti gyanúsított (ATV)
Teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van - mondta a nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésének szünetében a testület fideszes alelnöke újságíróknak.
nov. 16
13:44
Gyárfás: Ez olyan, mint mikor valakit meg akarnak simogatni, de ráütnek a kezére (ATV)
Sajtótájékoztatón reagált Hosszú Katinka tegnapi közleményére az úszó szövetség elnöke, aki egyúttal azt is közölte, hogy nem mond le.
nov. 16
13:45
56.000 Ft-ot kereshetsz ma, csak 3 számot kell tudni (ProfitLine)
A ProfitLine.hu újraindította nagy sikerű pénzügyi játékát a ProfitMániát! Játékosan ismerd meg a hazai részvénypiacot, és keress vele gyorsan, könnyen 56.000 Ft-ot a mai napon!
nov. 16
13:47
Megérkezett Magyarország legjobb éttermeinek listája (ProfitLine)
Megjelent a GaultMillau Magyarország étterem- és borkalauz 2017-es kiadása, amely 231 magyar étterem és 569 bor tesztjét tartalmazza, bemutat továbbá 163 borászatot és 244 felsőkategóriás szállodát.
nov. 16
13:48
Nemzetközi foci: Balhé Argentínában, Messiből vezérbika lett (Agroinform)
Messi a pályán vezette győzelemre Argentínát, majd utána kiállt honfitársai mellett is.
nov. 16
13:51
Csütörtök délután zárva lesz a Lánchíd demonstráció miatt (Alternatív Energia)
A felvonulás idején lila színű kivilágítást kap a híd.
nov. 16
13:53
Tragikus hirtelenséggel meghalt a Co-op Hungary Zrt. elnöke (Alternatív Energia)
A Coop Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója 62 éves volt.
nov. 16
13:54
Biztos, hogy a Teréz körúti robbantót fogták el (Privátbankár)
Egyre kevesebb a kérdés az ominózus esemény körül, szépen lassan minden kiderül.
nov. 16
13:55
Németh Szilárd magabiztos: persze, hogy a valódi robbantót fogták el (Alternatív Energia)
A testület fideszes alelnöke szerint a gyanúsított nem működik együtt a hatóságokkal.
nov. 16
13:57
Mennyi munkaközi szünet jár rehabilitált munkahelyen? (HR Portál)
Rehabilitált munkahelyen 4 órában mennyi szünet illeti meg a munkavállalót? Munkabéren kívül milyen juttatás az, ami járna nekünk?
nov. 16
13:57
Thomas Müller reagált a San Marinó-i vádakra (Sport365)
A német válogatott és a Bayern München játékosa, Thomas Müller a San Marino elleni, 8–0-ra megnyert meccs utáni nyilatkozata miatt került gondba, most pedig magyarázkodott kicsit.
nov. 16
14:00
Mitől lesz egy elektromos autó piacvezető? (Portfolio)
Világszerte fontos céllá vált az elektromos autók terjedésének támogatása, de sokan csak annyit tudnak, hogy ezek nem bocsátanak ki semmilyen légszennyező anyagot, esetleg még azt, hogy minimális...
nov. 16
14:03
Haladékot kaphatnának a zártkertek az átsorolásra (Adózóna)
A tulajdonos egy frissen benyújtott törvényjavaslat szerint 2016. december 31. helyett 2017. december 31-éig kérheti, hogy zártkertként nyilvántartott ingatlanát művelés alól kivett területté sorolják át.
nov. 16
14:03
Gyurta Dániel kiállt Hosszú Katinka mellett (444.hu)
Az olimpiai bajnok úszó is változásokban bízik az úszószövetségnél.
nov. 16
14:05
György Péter vérig sértődött azon, hogy megkérdezték, mettől meddig, mennyiért adott tanácsokat a Liget-projektben (444.hu)
Az ELTE tanára az Átlátszóval levelezett egy egyszerű közügyben borzasztó idegesítően. Már a gyanúsítgatást is kikérte magának, végül persze nem árult el semmit, csak egy Örkény-novellát küldött át.
nov. 16
14:06
Almás-diós kevert süti csokimázzal (Mindmegette)
nov. 16
14:09
Csak erős idegzetűeknek! Elképesztő mocsok a húsüzemben - Videó! (Kripto Akadémia)
Az akció során mintegy 1150 kg terméket vontak ki a forgalomból.
nov. 16
14:11
Ne titkolják a betegek elől az onkológiai eredményeket! (Kripto Akadémia)
Hiába a legkorszerűbb eljárás, ha a betegek egy része nem jut el ezekre az osztályokba, centrumokba.
nov. 16
14:12
Nagy lépésre készül Brüsszel – ez állíthatja meg a terroristákat? (Privátbankár)
Amerikához hasonló elektronikus beutazási engedélyt készülnek bevezetni az egész Unióra.
nov. 16
14:13
Újabb "maszek" fegyverarzenálra bukkant a rendőrség (Kripto Akadémia)
A gránát, és a több lőfegyver egy 62 éves férfi othhonából került elő.
nov. 16
14:15
1,7 milliárdból kutatják a geotermikus energia felhasználását Szegeden (ProfitLine)
Szegeden közel 1,7 milliárd forintból kutatja a geotermikus energia hasznosítási lehetőségeit a Hansa-Kontakt Inv. Kft. és a Geotermikus Szolgáltató Kft., a két cég konzorciuma mintegy 980 millió forint vissza nem térítendő magyar és uniós támogatást nyert a fejlesztésre, amely a teljes kutatási összeg 58 százaléka.
nov. 16
14:15
Nyakunkon a karácsony: egymást taposhatják az emberek az üzletekben (Pénzcentrum)
De vajon lesz verekedés egy-egy jó akcióért?...
nov. 16
14:15
"Úgy még könnyebben nyertem volna" Clinton egymillió szavazatot vert Trumpra (ATV)
Még mindig számolják az amerikai elnökválasztásokon leadott szavazatokat, Hillary Clinton több, mint egymillió szavazattal szerzett többet országos szinten republikánus riválisánál.
nov. 16
14:27
Franciaország is szembekerült a katalán nacionalistákkal (Gondola)
Franciaország is szembekerült a katalán nacionalistákkal: Yves Saint-Geours madridi francia nagykövet egy sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy a francia-spanyol határnál található úgynevezett Keleti-Pireneusok közigazgatási egységben élők franciának érzik magukat, és nem pedig katalánnak - írta szerdai számában az ABC című spanyol napilap
nov. 16
14:27
Újraválasztották a Fideszt is sorai között tudó EPP frakcióvezetőjét (Alternatív Energia)
Az Európai Néppárt decemberben jelenti be, hogy kit jelöl az Európai Parlament elnöki posztjára.
nov. 16
14:29
Gránát, lőfegyver és lőszer Jászberényben (Gondola)
Egy gránátot, valamint több engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszert találtak kedden házkutatás során egy jászberényi telephelyen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi szolgálatának munkatársai a Tisza Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály beosztottjainak közreműködésével - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel
nov. 16
14:29
Újabb "maszek" fegyverarzenálra bukkant a rendőrség - Videó! (Alternatív Energia)
A gránát, és a több lőfegyver egy 62 éves férfi othhonából került elő.
nov. 16
14:30
Meghalt Csepeli Lajos (Privátbankár)
A Co-op Hungary Zrt. elnöke 62 éves korában hunyt el.
nov. 16
14:33
A Concorde-nál is gyorsabb repülőgépet mutattak be (Portfolio)
Bemutatott egy új, szuperszonikus repülőgépet a milliárdos befektető, Richard Branson. A repülő, amely a várakozások szerint 2023-tól közlekedhet menetrendszerűen, 3 óra 15 perc alatt teszi majd meg...
nov. 16
14:33
Gyurta Dániel kiáll Hosszú Katinka mellett (ATV)
Gyurta Dániel sok mindenben egyetért Hosszú Katinkával, s szerinte a magyar úszásban tapasztalható problémáknak a versenyzők látják kárát.
nov. 16
14:35
Magyar tehetségek képeit árverezik el Londonban (Portfolio)
Dübörög az aukciós piac itthon és a nagyvilágban is. A műtárgy.com eheti cikkében annak járt utána, hogy a londoni képzőművészeti aukciókon milyen magyar műalkotások jelennek meg. Nem árulunk el nagy...
nov. 16
14:36
Idén 40, újságírók elleni támadást regisztráltak Oroszországban (444.hu)
A hatóságok nem minden esetben folytattak kimerítő vizsgálatot.
nov. 16
14:37
Radikális változásokra van szükség az energiapiacon (Portfolio)
Megjelent a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) "World Energy Outlook" kiadványa, ami mondhatni az iparág bibliája, ebben első alkalommal vizsgálták meg mélyrehatóbban a párizsi klímavédelmi egyezmény...
nov. 16
14:39
Nem kicsi béremelést kérnek az Audi-gyár dolgozói (Portfolio)
Januártól 55 ezer forintos alapbéremelést, és évi 650 ezer forintos keretösszegű választható béren kívüli juttatási csomagot szeretnének a győri Audi-gyár dolgozói. Az Audi Hungária Független...
nov. 16
14:41
Erőre kap a forint - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Donald Trump nem hozott szerencsét a forint számára, megválasztása óta szinte töretlenül gyengül nemzeti valutánk. A sokakat érdeklő kérdés, hogy mely technikai szintek fordíthatják meg a forint...
nov. 16
14:42
Angol foci: Akár orvosi rendelőt is nyithatna a londoni sztárcsapat (Agroinform)
Bajban lehet a Spurs a West Ham elleni városi derbin, Mauricio Pochettinónak ugyanis 9 sérült játékosa is van.
nov. 16
14:45
Árván maradt a kis zászlós farkú kolobusz (fotó) (Alternatív Energia)
A háromhónapos kismajmot heteken belül elkezdik társaihoz szoktatni.
nov. 16
14:47
Pofádat befogod! Avagy az életnek tanulsz... (Alternatív Energia)
Félbeszakították Bradánovics Bendegúz, a Munkácsy gimnázium diákönkormányzata elnöke felszólalását a megyei diákparlament kaposvári ülésén.
nov. 16
14:48
Egyre több villamosenergiát fogyasztunk majd (ProfitLine)
A magyarországi nettó villamosenergia-fogyasztás évi 1,1 százalék körüli bővülésével számol 2016 után, a 2020-as évektől pedig lassuló mértékű növekedést feltételez előrejelzésében a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir).
nov. 16
14:49
Úszószövetségi vita - Gyárfás Tamás nem mond le (Alternatív Energia)
"Hosszú Katinka, hatni képes...,mágikus erejű a szava, de a felelőssége is."
nov. 16
14:51
Intelligens megújulás – az új Mazda CX-5 bemutatkozik (Auto Pult)
A Los Angeles-i Autószalonon mutatták be a CX-5 új generációját, amely a formabontó, új technológiákat bemutató előd nyomdokaiba lépve ezúttal a kisebb léptékű megújulás jegyében frissíti a Mazda crossover portfólióját.
nov. 16
14:51
Nem foglalkozik a nemzetbiztonsági bizottság Rogán Antallal (ATV)
Teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van - mondta a nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésének szünetében a testület fideszes alelnöke újságíróknak.
nov. 16
14:53
510 lóerővel robbant be az Alfa Romeo Stelvio (Auto Pult)
Az Alfa Romeo határozott célként tűzte ki maga elő a prémiummá válást. Az átmenetet a Giulia tökéletesen indította be, a koronát pedig erre a most érkezett vadonatúj SUV teheti fel. A Stelvióról az 510 lóerős csúcsmodell formájában hullt le a lepel.

Keresés