2016. november 2. szerda

nov. 2
13:24
Az emberi jószándék megcsúfolása, amit a két nő művelt a budapesti idősekkel (Blikk)
Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen. Tavaly szeptembertől novemberig összesen több mint hatmillió forint értékben károsítottak meg időseket úgy, hogy megtévesztéssel bejutottak az otthonukba.
nov. 2
13:24
Picasso-művek a garázsban - Ki hazudik? (Alternatív Energia)
Negyven évig rejtegette a képeket egy villanyszerelő.
nov. 2
13:24
A legjobb munkahelyek könnyebben tartják meg a dolgozókat (HR Portál)
91 hazai cég 44 ezer munkavállalójával végzett felmérése alapján a vállalat 16. alkalommal adta át az Aon Legjobb Munkahely Díjakat. Az idei 10 győztes a gyógyszeripar, a kereskedelem, valamint az IT és a telekommunikációs szektor képviselői lettek. A legjobbakat elhúztak az „átlag cégek előtt”: ők könnyebben tudják megtartani a dolgozókat, akik azt érzik, hogy érdemes a cégért dolgozni, hiszen…
nov. 2
13:26
Egyszerűsödik az adóbevallás (Gondola)
Adócsökkentés, kisebb bürokrácia és fehérebb gazdaság. A nemzetgazdasági miniszter szerint ezek a fő céljai a jövő évi költségvetésnek.
nov. 2
13:26
Ropogós és laktató : készítsen virslivel töltött kiflit reggelire (Blikk)
Kicsit több idő kell az elkészítéseshez, mint egy átlagos reggelihez. Azonban minden percet megér a finom végeredmény!
nov. 2
13:26
Többen tartanak egy váratlan kiadástól, mint a munkanélküliségtől (HR Portál)
A magyar válaszadóknak csupán 7 százaléka tart a munkanélküliségtől, ugyanakkor egy váratlan, nagyobb kiadás a megkérdezettek 55 százalékát hozná nehéz helyzetbe - derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. és anyavállalatának reprezentatív kutatásából.
nov. 2
13:27
Furcsán zárták be az AI moszkvai irodáját (Spa Trend Online)
Jogvédő szervezetek már többször panaszkodtak hatósági nyomásgyakorlásra.
nov. 2
13:28
Mobil applikációval kereshet fizikai munkát (HR Portál)
Megunták a hosszú felvételi folyamatokat és a megválaszolatlan önéletrajzokat a munkakeresők, az „álláspiac Tinderét” két hét alatt több mint 10 ezren próbálták ki. Az applikációval jelenleg 3000 állást lehet megpályázni, néhány érintéssel.
nov. 2
13:30
Neked mekkora gondot okozna egy váratlan kiadás? (Privátbankár)
Kevésbé félünk attól, hogy elveszítjük az állásunkat, de egy nagyobb kiadás már fejtöréssel járna a magyaroknak.
nov. 2
13:30
Betörtek az Amnesty International irodájába, az ajtót lepecsételték (ATV)
Lepecsételték az orosz főváros hatóságai az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet moszkvai irodáját szerda reggel.
nov. 2
13:32
Közel egymillió menekült jöhet Moszulból - az Iszlám Állam fővezére is ott rekedt? (Privátbankár)
Kurdisztán fővárosának polgármestere szerint 800 ezer újabb menekült is érkezhet Moszul városából, akik egy része Európát is célba veheti. Sorra épülnek a menekülttáborok, eddig 40 ezer ember érkezett, pedig a harcok nem is a városban folynak. Az Iszlám Állam önjelölt kalifája is a városban maradhatott.
nov. 2
13:32
Dúró Dóra még nem dolgozta fel, hogy Novákot kitették (ATV)
A jobboldali párt politikusa ezt az ATV Magánszféra című műsorában árulta el, de szó lesz többek között Simicska Lajosról és a Kurucinfóról is.
nov. 2
13:36
Megvan, miért hagyta ki az '56-os megemlékezésekből Nagy Imre nevét Orbán Viktor (Blikk)
Olvasói levélben válaszolt Kovács Zoltán kormányszóvivő a Politico.eu című portál cikkére, melyben a magyarországi, 1956-os megemlékezésekről írnak.
nov. 2
13:38
Fura, de nem taxiba fektet a Toyota - megmutatjuk, mégis mibe (Blikk)
A Toyota a felhasználók közötti autómegosztás kialakulófélben lévő piacán szeretné megvetni a lábát, ezért a japán Sparx Group vagyonkezelővel és más cégekkel 10 millió dollárt fektetett be a San Francisco-i központtal működő Getaround gépjárműmegosztó startup vállalkozásba - közölte a Toyota Central Europe Kft. szerdán.
nov. 2
13:42
Kucsera Gábort irritálja Szabina rikácsoló hangja - videó (Blikk)
Kucsera Gábor és Tápai Szabina kapcsolata mindig is szenvedélyes volt, most azonban a kamerák előtt estek egymásnak.
nov. 2
13:42
Lepecsételték az AI moszkvai irodáját (Alternatív Energia)
Nem ritka az orosz hatósági nyomásgyakorlás.
nov. 2
13:42
Bajnokok Ligája: Furcsa statisztika segítheti továbbjutáshoz a Dortmundot (Agroinform)
A Borussia Dortmund a Sporting elleni meccsen bebiztosíthatja továbbjutását a csoportból.
nov. 2
13:44
MSZP: zajlik a betelepítés Magyarországra (Alternatív Energia)
Szüntessék meg a letelepedési kötvényeket!
nov. 2
13:46
Dulakodás a Siratófalnál (Alternatív Energia)
Zsidó vallási reformirányzatok képviselői saját szabályaik szerint kívántak imádkozni.
nov. 2
13:48
Itt a november – erre készülj az időjárásban (Privátbankár)
Milyen időt tartogat a hét második fele?
nov. 2
13:48
Brexit - Moody's leminősítés lehet a vége (ProfitLine)
A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, mivel ez érdemben gyengítené a brit gazdaság középtávú növekedési dinamikáját.
nov. 2
13:48
Bő három éve nem láttunk ilyen gyenge amerikai adatot (Portfolio)
Októberben 147 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet legfrissebb jelentéséből. Az adat nem csak...
nov. 2
13:48
Varga: értelmetlen közmunka helyett jön a képzési program (Pénzcentrum)
Többet senkinek sem kell adóbevallást beadni....
nov. 2
13:48
„Kassai ide-oda tévedett” (Sport365)
Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint mérföldkő lehet a klub életében a Barcelona elleni keddi győzelem a Bajnokok Ligája csoportküzdelmében.
nov. 2
13:48
Összeverekedtek a különböző vallásirányzatot követő zsidók a jeruzsálemi Siratófalnál (444.hu)
Az ultraortodox meg akarták akadályozni, hogy a reformer mozgalmak koedukáltan, saját tóratekercseikből imádkozhassanak.
nov. 2
13:50
Ez történt októberben a német feldolgozóiparral (ProfitLine)
Októberben 2014 eleje óta a legerőteljesebb mértékben növekedett a német feldolgozóipar teljesítménye a Markit Economics gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
nov. 2
13:50
Bivalyerős a magyar tőzsde (Portfolio)
Ahogy arra a határidős részvényindexek állása alapján számítani lehetett, szemmel látható mínuszokkal nyitották a kereskedést a főbb európai tőzsdék. A negatív hangulat végig uralta a piacokat a...
nov. 2
13:54
Gyilkosságokra buzdított az imám a svájci mecsetben (Blikk)
A svájci rendőrség őrizetbe vett szerdán egy winterthuri mecsetben négy embert, köztük egy etióp imámot, akit azzal gyanúsít, hogy a közös imákon részt nem vevő muzulmánok megölésére biztatta híveit - közölte a zürichi ügyészség.
nov. 2
13:56
Brutális ISIS-videó - Légvédelmi ágyúval robbantják le a túsz fejét (18+) (Blikk)
Egy platós autóra szerelt légvédelmi ágyóval robbantottak cafatokra egy túszt az ISIS katonái.
nov. 2
13:57
A szegényektől fogják elvenni a munkát a robotok (HR Portál)
Azok a leginkább sérülékeny járások, amelyekben magas a munkanélküliek aránya és a meglévő állásokat a jövőben érintheti az automatizálás. A Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) földrajzi bontásban közölte az automatizálható munkahelyek eloszlását - írta a portfolio.hu.
nov. 2
14:00
Széchenyi-emlékév - Megemlékezés Nagycenken (Gondola)
Megemlékezést tartottak szerdán a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett Széchenyi-emléknapon a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban, majd a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben elültették a 191
nov. 2
14:00
Pesszimisták a magyarok (Alternatív Energia)
Az ország helyzetét jobbnak tartják, mint a magukét.
nov. 2
14:00
Hamarosan piacra dobják a beszélő, kényeztető szexrobotokat (Blikk)
Jövőre már kaphatóak lesznek a robotok, nagyjából 4 millió forintért és egy kis méltóságért mi is vehetünk egyet.
nov. 2
14:03
Palkovics szerint dolgozni kellene a tanároknak (Spa Trend Online)
"Nem ultimátumokkal, hanem munkával lehet jobbá tenni a magyar oktatás ügyét."
nov. 2
14:06
Te is vettél ilyen alkoholt a Tescóban? Vidd vissza! (Privátbankár)
Baj van az egyik pálinkával.
nov. 2
14:06
230 ezer gyerek él ma veszélyben Magyarországon (ATV)
Több százezer gyerek veszélyeztetett ma Magyarországon. Az elmúlt nyolc évben pedig 40 ezerrel nőtt a szakellátásba került gyerekek száma.
nov. 2
14:08
Kiderült: ez az egyik legveszélyesebb szakma (Privátbankár)
Megfélemlítések, kínzások, gyilkosságok – rengeteg újságíró tűnik el a terepen.
nov. 2
14:08
Jegesmedve, kincskeresés: Mit kerestek a nácik az Arktiszon? (ATV)
A német Wehrmacht a második világháborúban meteorológiai állomásokat létesített az Arktiszon, az Északi-sarkvidéken. Most orosz szakemberek vizsgálják a romokat. Egy biztos: a Kincskeresők fedőnevet viselő bázison dráma játszódott le, ennek oka egy elejtett jegesmedve húsa - írta a dpa hírügynökség.
nov. 2
14:12
Az életet választotta: Kis híján belahalt betegségébe az anorexiás lány - galéria (Blikk)
Jodie-t még 2014-ben diagnosztizálták anorexiával, amit valószínűleg az váltott ki, hogy egy tragikus balesetben meghalt a legjobb barátja. A lány alig evett valamit, kórházba is került a betegsége miatt. A szülei nagyon aggódtak érte.
nov. 2
14:18
Volna mit importálni a világból (Alternatív Energia)
Tudnék néhány tippet adni, mit volna érdemes importálnunk a környező országokból.
nov. 2
14:18
Megjelent a novemberi VálaszAdó (Adózóna)
Bár az Országgyűlés már júniusban számos ponton változtatásokat fogadott el az adótörvények 2017-től hatályos szabályaiban, nem maradt el az őszi adócsomag sem. Ezt a VálaszAdó lapzártájának napján, október 28-án nyújtotta be a kormány. Az összesen 322 paragrafusból álló csomag 38 törvényt módosít, az adó-, tb- és eljárási törvények mellett a vámigazgatási kódexben, a NAV-ról szóló és más…
nov. 2
14:18
Kézilabda: Oddsot sem adnak Miklerék győzelmére (Agroinform)
A magyar férfi kézilabda-válogatott az Eb-selejtező első fordulójában Nyíregyházán fogadja Lettország csapatát.
nov. 2
14:21
Theresa May-hez látogat Orbán Viktor (ProfitLine)
Theresa May brit kormányfő a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Londonban. Egyesek attól tartanak, hogy az Egyesült Királyság megpróbálja megosztani az uniós tagállamokat annak érdekében, hogy kedvezőbb pozícióból indulhasson a kilépési tárgyalásokon - jelentette szerdán a Politico brüsszeli hírportál. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan az MTI kérdésére a…
nov. 2
14:21
Kitálalt Storckról és a korábbi kapitányokról a távozó sajtófőnök (Sport365)
Október elején távozott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a válogatott addigi sajtófőnöke, Sztancsik Tamás, aki hat kapitánnyal is együtt dolgozott.
nov. 2
14:21
115 újságírót öltek meg tavaly a munkája miatt (444.hu)
Ennél több újságírót csak 2012-ben gyilkoltak meg világszerte.
nov. 2
14:23
Elég kinyomtatni egy 60 forintos papír szemüvegkeretet, és máris átverheted az arcfelismerő szoftvereket (444.hu)
Laboratóriumi körülmények között az arcfelismerők száz százalékos biztossággal John Malkovichként azonosítottak egy negyvenéves kutatónőt.
nov. 2
14:24
Egyelőre még biztosan nem lesz kevesebb tanóra az iskolákban (Privátbankár)
Az oktatási államtitkár szerint nem ultimátumokkal, hanem munkával lehet jobbá tenni a magyar oktatás ügyét.
nov. 2
14:24
Alacsony bázisról ugorhatott meg a Richter profitja (2.) (Portfolio)
Holnap hajnalban jelent a Richter, az elemzői várakozások alapján felemás lehetett a negyedév: az üzemi eredmény jelentősebb csökkenést, az adózott eredmény viszont masszív növekedést mutathatott. ...
nov. 2
14:25
A karácsonyi készülődés kollektív rémálom, de van megoldás! (444.hu)
Ha fogak között ropogó maroknyi aszpirinnal is, de végig kell járni a fabódékkal megszórt főterektől a robot jegesmedvékkel csábító plazákig tartó zarándoklatot.
nov. 2
14:26
Rosszabb ne legyen! Szárnyra kapott Budapest (Privátbankár)
Októberben megközelítette 2007-es csúcsát a BUX.

Keresés