Megunták a hosszú felvételi folyamatokat és a megválaszolatlan önéletrajzokat a munkakeresők, az „álláspiac Tinderét” két hét alatt több mint 10 ezren próbálták ki. Az applikációval jelenleg 3000 állást lehet megpályázni, néhány érintéssel.
Egy pakisztáni bíróság elutasította, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék a National Geographic magazin címlapjáról világhírűvé vált afgán nőt, Sharbat Gulát.
Kurdisztán fővárosának polgármestere szerint 800 ezer újabb menekült is érkezhet Moszul városából, akik egy része Európát is célba veheti. Sorra épülnek a menekülttáborok, eddig 40 ezer ember érkezett, pedig a harcok nem is a városban folynak. Az Iszlám Állam önjelölt kalifája is a városban maradhatott.
A Toyota a felhasználók közötti autómegosztás kialakulófélben lévő piacán szeretné megvetni a lábát, ezért a japán Sparx Group vagyonkezelővel és más cégekkel 10 millió dollárt fektetett be a San Francisco-i központtal működő Getaround gépjárműmegosztó startup vállalkozásba - közölte a Toyota Central Europe Kft. szerdán.
A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, mivel ez érdemben gyengítené a brit gazdaság középtávú növekedési dinamikáját.
Októberben 147 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet legfrissebb jelentéséből. Az adat nem csak...
Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint mérföldkő lehet a klub életében a Barcelona elleni keddi győzelem a Bajnokok Ligája csoportküzdelmében.
Októberben 2014 eleje óta a legerőteljesebb mértékben növekedett a német feldolgozóipar teljesítménye a Markit Economics gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
Ahogy arra a határidős részvényindexek állása alapján számítani lehetett, szemmel látható mínuszokkal nyitották a kereskedést a főbb európai tőzsdék. A negatív hangulat végig uralta a piacokat a...
A svájci rendőrség őrizetbe vett szerdán egy winterthuri mecsetben négy embert, köztük egy etióp imámot, akit azzal gyanúsít, hogy a közös imákon részt nem vevő muzulmánok megölésére biztatta híveit - közölte a zürichi ügyészség.
Azok a leginkább sérülékeny járások, amelyekben magas a munkanélküliek aránya és a meglévő állásokat a jövőben érintheti az automatizálás. A Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) földrajzi bontásban közölte az automatizálható munkahelyek eloszlását - írta a portfolio.hu.
Palkovics László a Tanítanék mozgalom szerdán sajtótájékoztatójára reagált, amikor is a mozgalom tagjai lemondásra szólították fel és felmondólevelet írtak számára.
Száztizenöt újságíró veszítette életét 2015-ben hivatásának gyakorlásával összefüggésben - írta jelentésében az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
A német Wehrmacht a második világháborúban meteorológiai állomásokat létesített az Arktiszon, az Északi-sarkvidéken. Most orosz szakemberek vizsgálják a romokat. Egy biztos: a Kincskeresők fedőnevet viselő bázison dráma játszódott le, ennek oka egy elejtett jegesmedve húsa - írta a dpa hírügynökség.
Jodie-t még 2014-ben diagnosztizálták anorexiával, amit valószínűleg az váltott ki, hogy egy tragikus balesetben meghalt a legjobb barátja. A lány alig evett valamit, kórházba is került a betegsége miatt. A szülei nagyon aggódtak érte.
Bár az Országgyűlés már júniusban számos ponton változtatásokat fogadott el az adótörvények 2017-től hatályos szabályaiban, nem maradt el az őszi adócsomag sem. Ezt a VálaszAdó lapzártájának napján, október 28-án nyújtotta be a kormány. Az összesen 322 paragrafusból álló csomag 38 törvényt módosít, az adó-, tb- és eljárási törvények mellett a vámigazgatási kódexben, a NAV-ról szóló és más…
Theresa May brit kormányfő a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Londonban. Egyesek attól tartanak, hogy az Egyesült Királyság megpróbálja megosztani az uniós tagállamokat annak érdekében, hogy kedvezőbb pozícióból indulhasson a kilépési tárgyalásokon - jelentette szerdán a Politico brüsszeli hírportál. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan az MTI kérdésére a…
Október elején távozott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a válogatott addigi sajtófőnöke, Sztancsik Tamás, aki hat kapitánnyal is együtt dolgozott.
Holnap hajnalban jelent a Richter, az elemzői várakozások alapján felemás lehetett a negyedév: az üzemi eredmény jelentősebb csökkenést, az adózott eredmény viszont masszív növekedést mutathatott. ...
Ha fogak között ropogó maroknyi aszpirinnal is, de végig kell járni a fabódékkal megszórt főterektől a robot jegesmedvékkel csábító plazákig tartó zarándoklatot.