A szerencsének és egy figyelmes teherautó-sofőrnek köszönhetően sikerült megelőzni egy szörnyű tragédiát az M6-os autópályán. Egy idős, körülbelül nyolcvan éves férfi, vélhetően feleségével az utasülésen hajtott fel az autópályára szemben a forgalommal a Fejér megyei Adonynál.
A Dow Jones index egyelőre nem tudja átverekedni magát a fontos lélektani és technikai szintet jelentő 20000 pontos határon, a másik két fontos amerikai indexszel együtt eséssel indította a szerdai...
Egy olcsó vérvizsgálattal megjósolható, mely látszólag egészséges pácienseknél magas a szívroham kockázata. Az új módszer azt a proteint vizsgálja, amely akkor szabadul fel, ha megsérül a szívizom.
Egy Webster nevű városban történt a dolog, a 20-as 30-as éveiben járó nő bement a bankba egy kapucnis dzsekiben, szemüvegben és rajzolt bajusszal, majd átadott a pénztárosnak egy fenyegető cetlit. A bank nem hozta nyilvánosságra, hogy a rabló mennyi pénzt vitt el. A rendőrség továbbra is keresi a nőt. (AP)
Budapest - A csaknem húszéves tapasztalattal és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező német Jörg Daniel (65) veszi át a hazai futballedzők képzésének vezetését.
Richard Baldwin, a Genfi Egyetem professzora, valamint a CEPR (Centre for Economic Policy Research) kutatóintézet elnöke a Twitteren megosztott egy képsort, ami egyszerűen, mégis a probléma...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 24 polietoxilált faggyúamint tartalmazó, glifozát hatóanyagú gyomirtó engedélyét vonta vissza, a készítményeket forgalmazni 2017. május 31-ig, felhasználni 2017. november 30-ig lehet, e határidőket a termékeken fel kell tüntetni.
Ősztől kivált a Nemzeti Színházból, és a maga ura lett. Két, lábon kihordott infarktusa után szabadúszóként dolgozik, kicsit nyugodtabb tempóra váltott.
A részvénypiacokon látszólag csendes, ünnep előtti kereskedés folyt ma, valójában sok területen volt alapos átrendeződés. Az OTP volt itthon a nap sztárja a reggel bejelentett bankfelvásárlás miatt. A forint erős, benézett 310 alá is egy időre az euró. A bitcoin árfolyama közel három éves csúcsra ért.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE alkotta koalíció jelöltjei lettek a román képviselőház és szenátus elnökei Liviu Dragnea és Calin Popescu Tariceanu személyében, miután egyedüli jelöltként választották meg őket a tisztségekbe
Hat önkormányzat nem írta alá a tankerületi központokkal közösen készített megállapodásokat az iskolák átvételéről, ezért Tiszaeszláron, Csömörön, Gödöllőn, Dunaújvárosban, Eleken és Szegeden...
Nyilvános körözést adott ki szerdán a német szövetségi legfőbb ügyészség a hétfő esti berlini kamionos merénylet gyanúsítottjára, és százezer euróig terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel az elfogását elősegítő információkért.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 24 polietoxilált faggyúamint tartalmazó, glifozát hatóanyagú gyomirtó engedélyét vonta vissza, a készítményeket forgalmazni 2017
Lengyelországnak nincs többé problémája az alkotmánybírósággal, így jelenleg nincs alapja annak, hogy az Európai Bizottság ezzel foglalkozzon - szögezte le Rafal Bochenek kormányszóvivő arra reagálva, hogy a brüsszeli testület szerdán újabb ajánlásokat fogalmazott meg e tárgykörben.
Újabb ajánlásokat fogalmazott meg a lengyel hatóságok számára szerdán az Európai Bizottság (EB) az elmúlt hónapok lengyelországi fejleményei miatt, amelyek a brüsszeli testület szerint komoly aggodalomra adnak okot
Lengyelországnak nincs többé problémája az alkotmánybírósággal, így jelenleg nincs alapja annak, hogy az Európai Bizottság ezzel foglalkozzon - szögezte le Rafal Bochenek kormányszóvivő arra reagálva, hogy a brüsszeli testület szerdán újabb ajánlásokat fogalmazott meg e tárgykörben
Bódi Sylvi (35) kénytelen megválni kedvenc ruháitól. A modell már hónapok óta Mikronéziában van, ahol a dzsungeltúrák és pihenés mellett mindennap órákat tölt szenvedélyével, a szörfözéssel.
Minden újévkor megfogadjuk, hogy – lefogyunk, nem dohányzunk többet, kedvesebbek leszünk a munkahelyen és otthon, vagy csak egyszerűen nem fekszünk egész nap a kanapén. Ha a szívünkre tennénk a kezünket és elmondanánk miket szegtünk meg, lehet, hogy estig sorolnánk.
8 db fiatal (kb. 35 dkg-os) konyhakész jérce 25 dkg vaj 1 db kezeletlen narancs reszelt héja 3 ek frissen facsart narancslé 4 ág friss kakukkfű só bors 3 fej fokhagyma 1 db narancs A mártáshoz: 3 ek liszt 2,5 dl meleg csirkealaplé 1 dl fehérbor 3 ág friss tárkony só 4 ek főzőkrém vagy tejföl
Aktuális Logan tesztautónkból kiindulva nagyon úgy néz ki, hogy Dacia-újdonságfronton egy lépéssel le vagyunk maradva: közel három hónapja, a Párizsi Autószalonon a gyártó máris bemutatta a Sandero/Logan család ráncfelvarrott modelljeit, azonban tesztautónk még nem az új szériából való, ehelyett egy pontosan egy éve bejelentett, ám általunk eddig még nem próbált újdonsággal kecsegtet: a három-…
Egy férfi meghalt, amikor autójával letért az útról és fának ütközött szerda délután a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert külterületén - közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu weboldalon. A sofőr egy 27 éves tázlári férfi volt.
Amióta kiderült, hogy Kálmán Olga, az ATV talán legismertebb újságírója, az Egyenes beszéd című műsor házigazdája felmondott jelenlegi munkahelyén, hogy a jövő év februárjától már a Simicska Lajos-féle Hír Televízió csapatát erősítse, se szeri, se száma azon cikkeknek, televíziós anyagoknak, amelyek e meglepőnek ítélt váltás okaival és következményeivel foglalkoznak.
Az államháztartás központi alrendszere 59,3 milliárd forintos többlettel zárta az első tizenegy hónapot - erősítette meg szerdán kiadott részletes jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Tavaly 970,7 milliárd forintos deficit halmozódott fel november végéig, jelentős részben az uniós támogatások hazai megelőlegezése miatt.