Az év utolsó munkanapjáig 1557 milliárd forintra emelkedett a 2014-2020-as uniós ciklus itthoni támogatás-kifizetési számlálója, azaz november vége óta már 540 milliárddal, míg karácsonyhoz képest...
A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszónő elmondta, óriási megtiszteltetés számára, hogy a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) a világ második legjobb női sportolójának választotta 2016-ban.
Emberek ezrei búcsúztatják pénteken Lengyelországban Lukasz Urbant: a berlini terrortámadás során megyilkolt lengyel kamionsofőr lelki üdvéért gyászmisét tartottak Andrzej Duda államfő részvételétel, a fehér koporsóba helyezett áldozatot délután mintegy százhúsz teherautóból álló konvoj kíséri utolsó útjára.
Nem is olyan régen még kinevették az úttörőket, ma már egy vállalkozás sem maradhat életben mobiltelefon nélkül. A piacon rengeteg az ajánlat, versenyeznek az ügyfelekért a szolgáltatók – hogyan válasszunk hát szolgáltatáscsomagot? Miközben nincs mindenkire egyformán alkalmazható recept, összeszedtünk néhány szempontot, amit érdemes szem előtt tartani a választásnál.
Budapest — Elegáns győzelmet aratott a MAC Budapest a DVTK Jegesmedvék együttese ellen a jégkorong-Mol Liga alapszakaszának csütörtöki rangadóján, amelyet a Winter Classic keretében rendeztek meg a Városligetben.
"A Boldog Új Esztendő az értelmes élet öröme, a munka öröme, az áldozatvállalás – egymásért – öröme, a szeretetben összetartozás – egység – öröme. A Boldog Új Esztendő a békességes ember öröme, amit Jézus a kereszten szerzett néki, amikor a rosszat rosszal nem viszonozta" - írta Kozma Imre atya, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke…
Eseménytelenül indult az év utolsó kereskedési napja az európai tőzsdéken, a főbb részvényindexek az előző napi záróértékük közelében mozogtak, azonban a nap második felében elindult egy kis erősödés...
Az osztrák rendőrség felszámolt egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnbandát: 50 embert vettek őrizetbe, köztük utcai dílereket és a szervezet irányítóit is.
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy 170 négyzetméteres faipari csarnok tetőszerkezete Zalalövőn, a Kossuth Lajos utcában - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.
A tegnapi nap folyamán az USA 35 orosz diplomatát utasított arra, hogy 72 órán belül hagyják el az országot az elnökválasztást érintő hackertámadások miatt, Vlagyimir Putyin pedig reagált a felszólításra.
Egy 42 éves anyát és annak kétéves lányát ölte meg egy férfi Ukrajnában, majd a gyilkosság után, ahogy korábban Berlinben, egy kamionnal akart merényletet elkövetni.
Az albán köztévé is sugározni fogja a Virtuózok újévi koncertjét. Az újévi koncertet az Eurovízió honlapján ajánlotta ki az MTVA, az albánok pedig már be is jelentkeztek érte, de Portugáliából is érkezett megkeresés.
Az év végéhez közeledve a nagy nemzetközi befektetési bankok sorra készítik el komolyan vehető elemzéseiket 2017-re, sokszor azonban ezeknél érdekesebbek az úgynevezett black swan-típusú jóslatok....
Az úgynevezett kiterjesztett valóság (augmented reality) az egyik sokat emlegetett fogalom most a szoftvercégeknél, a lényege, hogy a virtuális világot összeköti a fizikaival egy eszköz és egy...
Hamarosan megkezdem előszilveszteri, zenés-táncos hírügyeletemet, amint megteremtem hozzá az infrastrukturális feltételeket (ie. újraindítom a gépem). Addig is kezdésként következzék a nyolcvanas évek egyik legjobb száma:
Ötvenfős drogcsempész társaságot számoltak fel Ausztriában. A nigériai banda tagjainál annyi drogot találtak, amennyivel hónapokig elláthatták volna az osztrák fővárost.
Pénzmosással gyanúsítanak egy 25 és egy 24 éves olasz állampolgárt; akkor érték tetten őket, amikor csaknem 150 millió forintot kíséreltek meg felvenni egy fővárosi pénzintézetben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
A Fidesz-frakció szerint a szocialisták kormányzásuk alatt az ellenkezőjét tették annak, amiről jelenleg beszélnek, a többi között "több százezer embert tettek munkanélkülivé", és a dolgozókat, valamint a munkaadókat "agyonadóztatták".
Lukasz Urban, a berlini teherautós támadásban meghalt kamionsofőr gyásszertartására a mai napon, december 30-án került sor a lengyelországi Szczecin melletti Banie település templomában.
A romániai választásokon többséget szerző PSD-ALDE szociálliberális koalíció szerdán akar bizalmat szavazni a parlamentben a Sorin Grindeanu vezette kormánynak - jelentették be a kétkamarás parlamentben házelnöki tisztséget is betöltő koalíciós pártvezetők pénteken
Dunaszekcső – Ha valaha kétségei lettek volna, hogy tudnak-e úszni a szarvasok, akkor most – hála egy szemfüles férfinak – mindenki megbizonyosodhat róla: gond nélkül átússzák még a Dunát is, ha kell.