2016. február 14. vasárnap

febr. 14
12:36
A görög bankoknak nem kell újabb feltőkésítés (Infostart)
A görög bankokba nem kell újabb pénzeket pumpálni a múlt év végén végrehajtott 14,4 milliárd eurónyi feltőkésítés után - közölte az Európai Központi Bankon (EKB) belül működő bankfelügyeleti testület vezetője.
febr. 14
12:45
Újra a vádlottak padján Füst György (ATV)
Hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával indul büntetőper Fürst György egykori, vagyongazdálkodásért felelős VI. kerületi szocialista alpolgármester és 23 vádlott-társa ellen kedden a Fővárosi Törvényszéken.
febr. 14
12:45
Vona Gábor szerint nincs realitása Erdély visszacsatolásának (444.hu)
Ez volt a romániai Digi24 hírtelevíziónak adott nyilatkozata néppártos része. A hagyományosan jobbikos részben pedig valami zavaros elméletet adott elő arról, hogy a román hatóságok talán amerikai megrendelésre izélgetik a magyar szélsőjobboldali mozgalmakat.
febr. 14
12:54
Putyin Szírián teszteli le a hadseregét? (Privátbankár)
John McCain amerikai szenátor szerint Putyinnak esze ágában sincs szövetségre lépni a nyugati koalíciós erőkkel szír területen.
febr. 14
12:54
Orbán Viktor nyitja meg a parlament tavaszi ülésszakát (Infostart)
Várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyitja hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszakát. A képviselők kedden kezdhetik tárgyalni a fideszes Németh Szilárd azon javaslatát, amely szerint semmilyen adat nem lehet közérdekű, amely aránytalan sérelmet okozna a posta üzleti tevékenysége szempontjából.
febr. 14
13:00
Hammond: Európa tart a Brexit-járványtól (Gondola)
A brit külügyminiszter szerint az Európai Unió sok más tagállamában tartanak a Brexit-járványtól, vagyis attól, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a példát mások is követhetik
febr. 14
13:00
Gúr Nándor: lázad az ország (Alternatív Energia)
"Akik a Fidesz ellen lázadnak, tisztában kell legyenek azzal, hogy a parlamentben van partnerük."
febr. 14
13:02
Gyűlölködés felsőfokon (Gondola)
febr. 14
13:03
Szaúd-Arábia repülőkkel száll be a szíriai háborúba (ATV)
Szaúd-Arábia harci repülőket küldött a törökországi Incirlikben található légitámaszpontra, hogy ezzel járuljon hozzá az Iszlám Állam elleni harchoz - nyilatkozott szombat este az al-Arabíja hírtelevíziónak a rijádi védelmi tárca egyik illetékese.
febr. 14
13:03
Premier League: Birminghamben is megszenvedhet a Liverpool (Agroinform)
Noha a Premier League utolsó helyezett csapatához látogat a Liverpool, így is kőkemény meccs vár Jürgen Kloppékra.
febr. 14
13:12
Irán olajkivitele fokozatosan nőni fog (Infostart)
Irán a következő hónapokban fokozatosan növeli olajkivitelét a nyomott olajár ellenére is - jelentette be az ország első alelnöke vasárnap.
febr. 14
13:12
Kilépési járványtól tart az EU (Infostart)
A brit külügyminiszter szerint az Európai Unió sok más tagállamában tartanak a Brexit-járványtól, vagyis attól, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a példát mások is követhetik.
febr. 14
13:18
Emberek, az megvolt, hogy Hitler a Holdon halt meg? (444.hu)
"Mindössze azt nem sikerült eddig megfejteni, hogy mikor" - írja a Bors.
febr. 14
13:21
Átverés a magyar boltokban: mutatjuk a bűvésztrükköt (Pénzcentrum)
Még be se lépsz, már tudják, mit sóznak rád....
febr. 14
13:21
"Ez egy nagy, kövér hiba volt": összecsaptak az elnökjelöltek (ATV)
A dél-karolinai előválasztás előtti utolsó tévévitájukon csaptak össze szombaton a republikánus elnökjelölt-aspiránsok Greenville-ben. Heves és személyeskedésektől korántsem mentes volt a vita.
febr. 14
13:24
Két településen is izgulhatnak ma a választópolgárok (ProfitLine)
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
febr. 14
13:27
Hétfőn még kérhet valamit a NAV-tól. Le ne maradjon! (Adózóna)
Február 15-ig, azaz hétfőig még kérheti, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal közreműködjön szja-bevallásának elkészítésében.
febr. 14
13:30
Biciklibarát településeket és munkahelyeket keresnek (Infostart)
Meghirdették a kerékpáros település és kerékpáros munkahely pályázatokat - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Tasó László elmondta: az elmúlt uniós finanszírozási időszakban 850 kilométernyi kerékpárutat építettek, a mostani 7 évben 1000 kilométer feletti lehet az újonnan megépített kerékpárutak hosszúsága.
febr. 14
13:30
Járványt okozhat a brit függetlenség (Privátbankár)
Ha tényleg jön a Brexit, a többi ország is meggondolja majd az EU-s tagságot.
febr. 14
13:30
Akár meg is ehetjük a lejárt minőségű élelmiszereket (Infostart)
A gyorsan romló élelmiszereken a fogyaszthatósági idő, a tartósabbakon pedig a minőségmegőrzési határidő jelzi azt, hogy meddig lehet egy-egy élelmiszert elfogyasztani. A fogyaszthatósági határidőt tilos átlépni - mondta az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértője az InfoRádiónak.
febr. 14
13:39
Még több migráns érkezhet tavasszal (ATV)
Semmi nem utal arra, hogy idén mérséklődne az illegális bevándorlók száma, sőt tavasszal valószínűleg még többen érkezhetnek Európába - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton, az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
febr. 14
13:45
Ötszázadik NHL-sikerének örülhetett a bostoniak mestere (Sport365)
A Boston Bruins 4-2-re nyert a Minnesota Wild otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati játéknapján. A vendégek vezetőedzőjének, Claude Juliennek ez volt az 500. győzelme, míg kollégáját menesztették.
febr. 14
13:48
Ha Ankara beavatkozik, egész Szíriával néz szembe (Infostart)
Óva intette vasárnap Száleh Muszlim, a szíriai kurd Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) társelnöke Törökországot attól, hogy közvetlenül beavatkozzon a szíriai konfliktusba.
febr. 14
13:50
Az olasz sajtó ünnepelte a pápa és a pátriárka találkozóját (Infostart)
Végre! A pápa és a pátriárka ezer év után találkozott egymással címmel ünnepelte a történelmi egyházi eseményt a Corriere della Sera olasz napilap.
febr. 14
13:51
John McCain szerint orosz trükk a szíriai fegyverszünet (444.hu)
A volt elnökjelölt a müncheni biztonságpolitikai konferencián szólalt fel. Szerinte a héten aláírt egyezmény valójában az orosz katonai hódítás diplomáciai előkészítése csupán.
febr. 14
13:54
Agócs Sándor és Harada Kijomi kapta a Balassi-emlékkardot (Gondola)
Agócs Sándor költő és Harada Kijomi japán műfordítónő vehette át vasárnap Budapesten a Balassi Bálint-emlékkardot.
febr. 14
13:57
McCain: a menekültválság Putyin fegyvere (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem áll érdekében a partnerség a Nyugattal, és a menekültválságot fegyverként használja, hogy megossza a transzatlanti szövetséget és aláássa az "európai projektet" - mondta John McCain republikánus szenátor, az amerikai felsőház katonai bizottságának elnöke vasárnap az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
febr. 14
14:06
Törölték a svájci női lesiklóversenyt (Infostart)
Előbb a tervezett rajtot két órával elhalasztották, utána pedig törölték a női alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapi lesiklófutamát a svájci Crans Montanában.
febr. 14
14:12
Európa tart a Brexit-járványtól? (Alternatív Energia)
Hammond: ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a példát mások is követhetik.
febr. 14
14:15
10 nő, aki ronggyá kereste magát tavaly (Portfolio)
Szinte folyamatosan téma a világban a nemek közötti bérkülönbség, az egyenlőségtől látszólag még nagyon messze vagyunk. De azért van pár nő a világon, aki igazán sokat tudott keresni tavaly. Most 10...
febr. 14
14:24
Ne mondj le a kedveskedésről! Így tudod fillérekből meglepni az allergiás párodat is (Privátbankár)
Mutatunk 5 tippet, melyek segítségével az allergiában szenvedő partnerünket is megajándékozhatjuk a szerelmesek ünnepén, ráadásul még a zsebünkbe sem kell mélyen nyúlnunk.
febr. 14
14:24
Erre készül Douchev-Janics Natasa új párja (Infostart)
A riói olimpiára való kijutás a célja Bodonyi Dórának, a Szolnok kajakozójának. A Világkupa-győztes versenyző szerint azonban ez igen nehéz Magyarországon, mivel nagyon nagy neveket kell hozzá megelőzni.
febr. 14
14:24
Ha van biztos pont az életben, akkor az ez a bosnyák zenekar (444.hu)
A Sateliti az élet nagy témáit járja körbe: Facebook, Audi, kisgatya.
febr. 14
14:26
Őrizetbe vették a gyilkossággal vádolt fideszes harmadik társát is (444.hu)
G. A.-t vasárnap délben, a ferihegyi reptéren fogták el a rendőrök.
febr. 14
14:28
A kínai jegybankelnök nem aggódik a renmimbi elleni támadások miatt (444.hu)
Szerinte nincs alapja a támadásoknak, mert a tőke nem menekül az országból, csak "kivonják". Januárban például 113 milliárd dollárnyi vontak ki.
febr. 14
14:30
Időkorlátot javasol a külföldi munkaerőknek Faymann (Gondola)
Csökkenté a külföldi vállalatoktól Ausztriába delegált munkavállalók létszámát, és időkorláthoz kötné az ausztriai munkavégzésüket az osztrák kancellár
febr. 14
14:30
Korlátozná a külföldiek munkavállalását Ausztria (Kripto Akadémia)
"A munkaadóknak ne érje meg külföldit foglalkoztatni."
febr. 14
14:30
Németországot nyugtalanítja, hogy mire készülnek a visegrádi országok (ProfitLine)
Németországot állítólag nyugtalanítja, hogy mi a célja a négy visegrádi ország, valamint Macedónia és Bulgária vezetői hétfői prágai csúcstalálkozójának.
febr. 14
14:33
Újabb gyanúsított a gyilkosságban, amiben egy fideszes is érintett (ATV)
Egy harmadik férfit is őrizetbe vettek vasárnap a rendőrök azzal az emberölési üggyel kapcsolatban, amelyben a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is érintett.
febr. 14
14:42
Az osztrákoknak is elegük lett a külföldi munkavállalókból (Privátbankár)
Hamarosan új szabályozás jöhet Ausztriában a külföldi dolgozók számára: időleges tartózkodást és létszámkorlátot akar a kancellár.
febr. 14
14:42
Több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Franciaországban (Infostart)
Több ezer háztartásban szünetelt vasárnap az áramszolgáltatás Franciaország nyugati részén az előző napi szélvihar következtében.
febr. 14
14:51
Már az 5. percben vezetett és nyert is a Milan (Sport365)
Tovább tart Szinisa Mihajlovics együttesének jó sorozata, a piros-feketék ezúttal a Genoa csapatát gyűrték le.
febr. 14
14:57
Három hónappal a terrortámadások után befejezi félbeszakadt koncertjét az Eagles of Death Metal (444.hu)
A zenekar koncertjén kilencven emberrel végeztek a terroristák. Kedden jótékonysági koncertet adnak a túlélőknek.
febr. 14
15:03
Nem megy az adóbevallás? A NAV segít, de csak február 15-ig (ProfitLine)
Az idén február 15-ig lehet kérni egy nyilatkozattal az adóhivataltól, hogy az adózó helyett állítsa össze a bevallási tervezetét. Tavaly a több mint négymillió személyijövedelemadó-bevallásból 340 ezernél működött közre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a bevallás elkészítésben - tájékoztatta Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár az MTI-t.
febr. 14
15:06
További esőzések várhatók a jövő héten (Gondola)
A jövő héten ismét borús lesz az idő, további esőzések várhatók, akár jelentős mennyiségű csapadék is hullhat
febr. 14
15:06
McCain: Putyin fegyverként használja a menekültválságot (Alternatív Energia)
"Az orosz elnöknek nem áll érdekében a partnerség a Nyugattal."
febr. 14
15:08
Kolinda Grabar-Kitarovic lett az év embere (Gondola)
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt választotta a 2015-ös év emberének a Vecernji List legolvasottabb horvát napilap
febr. 14
15:08
Melyik utat kövessük? (Alternatív Energia)
A kormányzat vezető korifeusai bizonytalankodnak, amikor a felhatalmazási törvényről beszélnek.
febr. 14
15:09
Augusztusig biztosan tudja fizetni Ukrajna az adósságát (Portfolio)
Az ukrán pénzügyminisztérium azt közölte, hogy augusztusig biztosan fizetni tudja az ország adósságát abban az esetben is, ha a tervezettnél később érkeznének be az újabb külföldi hitelek a reformok...
febr. 14
15:18
McCain szerint Putyin fegyverként használja a menekültválságot (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem áll érdekében a partnerség a Nyugattal, és a menekültválságot fegyverként használja, hogy megossza a transzatlanti szövetséget és aláássa az "európai projektet" - mondta John McCain republikánus szenátor, az amerikai felsőház katonai bizottságának elnöke vasárnap az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Keresés