A közelmúltban lezajlott Észak-koreai atombomba robbantási és rakétaindítási kísérletek miatt Dél-Korea most már beijedt, és telepítené a rakétaelhárító rendszert, amit eddig Kína és Oroszország miatt nem mert. Egyúttal a két Korea közös gazdasági övezetét is bezárta, a villanyt is lekapcsolta.
Nem kaphat akárki akármilyen lakásra csok-ot, bőven akadnak kizáró okok, ráadásul a támogatást követő évtizedre is elköteleződést várnak a támogatottaktól. Meghiúsulás esetén szigorú a büntetés.
A tervek szerint november végén vagy december elején ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten - jelentette be az államfő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában, azzal összefüggésben, hogy meghívást kapott az ENSZ Vízügyi Elnöki Testületébe.
Jó reggelt kívánok, ez egy ilyen nap lesz: alávaló, mocskos, gané, tróger időjárás lesz, már most esik az ország uszkve negyven százalékán, a Bakony-Duna-délnyugati műszaki határzár háromszögben. De, hogy valami jót is mondjak, legalább nem fagy.
A kormánynál pattog a labda - ezt mondta Híradónknak Galló Istvánné. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ugyanakkor továbbra sem zárja ki a sztrájk lehetőségét, az a kérdés, hogy a következő két hétben lesz-e előrelépés a követeléseikkel kapcsolatban. Gallóné azt mondta: nem tudnak engedni a 25 pontjukból. További részletek a videóban.
A címvédő FC Barcelona a második félidőben mutatott lehengerlő játékkal 6-1-re legyőzte a vendég Celta Vigót a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Pénteken meglehetősen jó napjuk volt az amerikai tőzsdéknek, és ma reggel Ázsiában is jelentős emelkedéseket láthatunk, a hosszú szünetről visszatérő Kína kivételével a részvénypiacok felfelé...
A magyar jégkorong-válogatott második helyen zárt a budapesti olimpiai selejtezőtornán, és így nem lesz ott a 2018-as pjongcsangi téli játékokon, miután a torna vasárnapi zárófordulójában gól nélküli döntetlent követően szétlövéssel kikapott az addig szintén százszázalékos lengyel csapattól.
Az ausztrál rendőrség 900 millió amerikai dollár értékben foglalt le amfetamin folyadékot; ekkora mennyiségben eddig még nem foglaltak le ilyen szert, ilyen formában Ausztráliában - közölték a hatóságok hétfőn.
A Magyar Idők azt írja, hogy több mint 10 ezer magyar állampolgár ellen indult büntetőeljárás az elmúlt öt évben külföldön, a fogvatartottak száma pedig ezres nagyságrendű.
Kénytelen volt 165 kilométernyire, Juhépusztára "járni" a földvásárláshoz elengedhetetlenül szükséges diplomájáért. Pont oda, ahova a Lázár testvérek is jártak.
Két hónappal azután, hogy Oroszország tagságát felfüggesztették a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben, mert a gyanú szerint államilag szervezetten doppingolták atlétáikat, világbajnokságok és olimpiák végeredményét befolyásolva.
A negyedik negyedéves amerikai vállalati jelentési szezon a végéhez közelít, ezzel párhuzamosan viszont a folyó negyedévre vonatkozó vállalati profitvárakozások egyre kedvezőtlenebb képet festenek -...
Megtelt a Kossuth tér tüntetőkkel most szombaton. Az oktatási rendszer átalakításáért demonstrálók céljaik érdekében akár sztrájkolni is készek. A kormány azonban nem szándékozik visszaállítani a 22 órás kötelező óraszámot, sem a 18 százalékos béremelést végrehajtani.
A vártnál nagyobb csökkenést mutattak a januári kínai külkereskedelmi forgalom adatai, az export jüanban számított értéke 6,6 százalékkal, míg az importé 14,4 százalékkal esett vissza éves bázison - jelentette a kínai központi Vámhivatal hétfőn.
Csökkentené a külföldi vállalatoktól Ausztriába delegált munkavállalók létszámát, és időkorláthoz kötné az ausztriai munkavégzésüket az osztrák kancellár. A terveket az Österreich című osztrák napilap vasárnapi száma közölte.
Sokszor elkövetem azt a hibát, hogy elfelejtem bepakolni a sporttáskámba, amire nagy szükségem lett volna. Ezért most összegyűjtöttem azt a 12 dolgot, ami nélkül most már nem indulok sehova. Mivel vészesen közelít a tavasz, ami aztán hozza magával a nyarat, újra elkezdtem lázas sportolásba kezdeni. Ez az elhatározásom pont nyárig szokott kitartani, hogy akkor aztán a sok fagyival meg lángossal…
Évente legalább két nappal kevesebbet beteg, így többet dolgozik, aki hetente legalább kétszer sportol - mondta Dobrosi Eszter, az All You Can Move nevű cég munkatársa szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
A “megosztáson alapuló gazdaság” cégei ugyan nem osztanak meg semmit, viszont egy agresszívan terjeszkedő modellt kínálnak a munkáltatóknak arra, hogy lerázzák magukról a foglalkoztatással járó hagyományos terheket - írja az Index.
Pedig a 19 éves Péni István már a kvótaszerzéssel is túlszárnyalta az elvárásokat, írja az MTI. Az ifjúságiolimpai-bajnok Péni tavaly több versenyen is hajszálnyira volt a kvótaszerzéstől, a csangvoni vk-n például csak az 58. és 59. lövésén, a júniusi bakui Európa Játékokon pedig egyetlen rossz lövésen múlt, de végül augusztusban megszerezte a kvótát. Rióban amúgy három magyar puskás is…
Ha már a hivatalos, kormányzati kerekasztalt kormányközeli szervezetekkel töltötték fel, a tiltakozók is létrehoztak egyet. Ebben ők fogják diktálni a feltételeket és ők szabják meg a napirendet is.
Szakértők által vártnál nagyobb mértékben zsugorodott a japán gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben. A kormány által hétfőn ismertetett előzetes adatok szerint a világ harmadik...
A nagy globális olajcégek üzleti modellje egyre inkább recseg - írja a Financial Times. Bár a vállalatok elbocsátásokat hajtottak végre és visszavágták beruházásaikat, ezek egyelőre vegyes eredményt...
Oroszország válaszlépésként az orosz kamionok ukrajnai blokádjára megtiltotta a területére történő belépést az ukrán teherautóknak - hozta nyilvánosságra az ukrán sajtó vasárnap az orosz közlekedési...
Az olimpiai kvótaszerzéssel már teljesítette, sőt, túl is szárnyalta az elvárásokat, ám Rióba sem csak turistának készül Péni István ifjúsági olimpiai bajnok puskás.
Több tízezren vettek részt szombaton a Kossuth téri pedagógustüntetésen. A Népszabadság az oktatáspolitikát bírálókat arról kérdezte, hogyan folytatják tovább a januárban megkezdett tiltakozó akciósorozatot.
A vártnál nagyobb csökkenést mutattak a januári kínai külkereskedelmi forgalom adatai, az export jüanban számított értéke 6,6 százalékkal, míg az importé 14,4 százalékkal esett vissza éves bázison -...
Erősödik a kampány Salgótarjánért. Az időközi polgármester-választás fideszes jelöltjének államtitkár vendégei már most többmilliárdos ígéreteket tesznek a tönk szélén egyensúlyozó városnak, miközben a párt a Jobbik szavazatait is megpróbálja besöpörni. Az atv.hu értesülései szerint Simon Tibor még iskolaigazgatóként a Brokernet pénzügyi termékeit népszerűsítette kollégái körében.