Nem lehet népszavazás a boltok vasárnapi zárvatartásáról, határozott a Kúria, amely ugyanakkor hitelesítette az állami tulajdonú termőföldek értékesítésének tilalmával kapcsolatos népszavazási kérdőívet.
2016. október 1-je helyett csak 2017. április 1-jén vezeti be az MNB azt a szabályt, hogy a hitelintézetek jelzáloghitelei mögött legalább 15%-ban jelzáloglevelek álljanak - jelentette be a jegybank....
Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Az LMP feljelentést tesz a népszavazás rendje elleni bűncselekmény miatt a Nemzeti Választási Iroda (NVI) Alkotmány utcai székháza előtt történtek ügyében.
Csúcsközelben jár a banki ügyfelek optimizmusa a Deloitte-Scale BankIndex kutatás szerint, a megtakarításokat nézve viszont szétszakadt a társadalom. Minden tizedik magyarnak van megtakarítása, az emberek 56 százaléka idén nem tud félretenni.
A Fidesz törvénymódosító javaslatban kezdeményez egyéves határidő-halasztást a civil szervezeteknek arra, hogy megfeleljenek az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseinek.
Február 24-től az újságosoknál! Hamisítatlan tavaszi lapszámmal köszönjük a márciust! A címlapon egy csokor liliomot tart olvasónk, Németh Franciska; ha megfordítva nyitjátok ki a magazint, 26 oldalas Éva Húsvét mellékletre bukkanhattok; és persze szokás szerint itt az iskolai beiratkozások, jelentkezések idénye – forróbb téma, mint valaha! –, amelynek kapcsán mi is készültünk egy-két…
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága keddi ülésén állásfoglalásban utasította el az európai uniós kötelező betelepítési kvótát. A testület szerint több szempontból is elfogadhatatlan a migrációval kapcsolatos uniós döntés, mert törvénytelen, igazságtalan és nem old meg semmit.
A montenegrói miniszterelnök bejelentette, hogy ha a környező országok lezárják a határokat a Balkánon keresztül Nyugat-Európába áramló menedékkérők előtt, akkor Podgorica is ezt fogja tenni, a bosznia-hercegovinai hatóságok pedig arra készülnek, hogy szükség esetén kétezer migránst szállásoljanak el - jelentette kedden a helyi sajtó
Csaknem húsz millió négyzetméter modern ipari terület áll jelenleg rendelkezésre Közép-Európában. A felfokozott bérlői érdeklődésnek köszönhetően, az elérhető területek aránya történelmi mélypontra,...
A SUV láz nem csillapodik - miközben a kompakt egyterűek iránti kereslet már csökken -, egyre több márka mutatja be a maga válaszát a fogyasztói igényekre. Nincs ez máshogy a luxus szegmensben sem,...
Elérhető közelségbe került az uniós módszertan (ESA) szerinti nullás költségvetés - mondta Banai Péter Benő, az NGM államtitkára hétfőn elemzői háttérbeszélgetésen.
Aki igazán jó helyen akar élni, nem árt, ha megtanul németül... Bécs hetedszer is a világ legélhetőbb városa lett, a top10-ben 6 olyan város van, ahol a német az (egyik) anyanyelv. Magyarország csak a fővárosával szerepel a listán, Budapest a régióból 5 fővárost előz meg, ketten kerültek elénk.
Több mint 33 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Szekszárdon annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá kedden a tolnai megyeszékhelyen Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármesterrel a Modern városok program részeként.
Egy vihar intézte el az épületet. Az önkormányzat felajánlotta a segítségét a Kliknek, de azt visszautasította a Klebesberg. A felújításból azóta sem lett semmi.
Változik a Magyar Élelmiszerkönyv kenyerekre és péksüteményekre vonatkozó szabályozása: a folyamatosan frissülő, megújuló szabályok garantálják, hogy az előírásokat betartva és megfelelő szakértelemmel elkészítve, jó minőségű termékek készülhessenek - ismertette a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Megszűnt az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó népszavazási kérdés védettsége, mivel a Kúria kedden megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) erre vonatkozó határozatát. Így be lehet új kérdést nyújtani a témában, és az NVB az elsőként beadottat fogja elbírálni.
A Portfolio elemzői konszenzusával összhangban nem változtatott ma az irányadó, 1,35%-os alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - közölte az egyelőre szokásosan szűkszavú közleményében a...
Hiába érkezett már reggel 6 órára Nyakó István és az MSZP képviselői a választási irodához, több fekete ruhás kopasz ember szinte lehetetlenné tette a szocialista képviselő számára, hogy elsőként nyújtsa be népszavazási kezdeményezését.
A magyar jegybank délutáni kamatdöntése előtt stabilan tartotta magát a forint. Az euróval szembeni jegyzések a vártnak megfelelő döntés után sem mutattak nagy elmozdulást.Alig látható reakció 2016...
Virtuálissá válik a telefonszám az új, elsőként Magyarországon és Szlovákiában bevezetendő szolgáltatással, az IMMMR-rel - jelentette be a Deutsche Telekom a barcelonai Mobil Világkiállításon. Az IMMMR ötvözi a hagyományos és az internetalapú kommunikációt - mondta a helyszínen Dobó Mátyás a Magyar Telekom innovációs vezetője.
A metró dolgozóinak hétfői sztrájkja után kedden a buszsofőrök munkabeszüntetése nehezíti a közlekedést Barcelonában, ahol a Mobil világkongresszust tartják ezekben a napokban.
A legrangosabb év eleji autós seregszemlén a Toyota nem csak a hibrid- és hidrogénhajtásra, a luxusmodellekre helyezi a hangsúlyt, hanem a mindennapok során akár pénzt termelésre is képes járműveket...
"Tüntetés a demokráciáért" címmel hirdetett ma este 18 órára megmozdulást az MSZP a Facebook-on a Nemzeti Választási Iroda épülete elé. Mint ismeretes, ma hajnalban ismét nem sikerült elsőként benyújtaniuk a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó népszavazási kezdeményezésüket, mert bőrfejűek állták útjukat.
Egy héten belül megoldás születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) finanszírozási problémáira - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal második, kedden...
Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács keddi ülésén, így a ráta változatlanul 1,35 százalék.
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A kormány, illetve a versenyszféra munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteinek döntő többsége elfogadta a 2016-os bérajánlást. A felek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keretei között létrejött egyezségben egyetértettek abban, hogy fokozott aktivitással és felelősséggel, differenciált béremelésekkel kell reagálni az átalakuló munkaerő-piaci viszonyokra – közölte a…
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, így az továbbra is 1,35%-on áll. Nem számítunk jelentős újdonságra a három órakor megjelenő közleményben sem, mivel a február 10-i jegyzőkönyv jól megvilágította, hogy kamatcsökkentés vagy változtatás a nem konvencionális monetáris eszköztárban az EKB márciusi ülése előtt nem várható - olvasható az Equilor friss…
Feltételhez köti a tűzszüneti megállapodás elfogadását a HMC, azt akarja, hogy a a szíriai kormány vessen véget több a lázadók kezén lévő térség ostromának, a légi és tüzérségi támadásoknak, valamint engedje szabadon a foglyokat