Kazincbarcika – A helyiek szerint Kazincbarcika kertvárosi részén sorra lövik le a kutyákat, az egyik ebet például a gazdájától pár méterre találta el egy lövedék. A megdöbbentő témáról a RTL Klub forgatott.
Manchester – Dávid legyőzte Góliátot. A dúsgazdag, világsztárokkal teletűzdelt Manchester City focicsapata, amelynek játékoskerete 510 millió eurót (158 milliárd forintot) ér, hazai pályán maradt alul a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező Leicester Cityvel szemben az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) legutóbbi fordulójában (1-3).
Erősen vitatható színvonalú produkciókkal haladt tovább A Dal, az MTVA közszolgálati énekversenye. Pierrot elég szőrös szívűen pontozott, és a kgv.hu riporterének azt mondta: idén kevés az Eurovízió-kompatibilis dal.
Első ízben végezte ki egyik tagját vasárnap a gázai övezetet irányító Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) katonai szárnya, az Ezeddín al-Kasszám Brigádok.
Autós üldözést követően tüzet nyitottak a rendőrök vasárnap hajnalban Kijevben egy személyautóra, amelynek vezetője súlyosan megsértette a közlekedési szabályokat és nem volt hajlandó megállni.
A hazai közönség előtt szereplő Richard Gasquet megvédte címét az 520 ezer euró (161,2 millió forint) összdíjazású montpellier-i keménypályás férfi tenisztornán.
Egyre jobban belezavarodik Győrffy Balázs fideszes képviselő a vagyongyarapodása magyarázatába. Kérdésünkre korábban azt válaszolta, hogy a termőföld által megtermelt jövedelemből kívánja visszafizetni a 260 millió forintos hitelét.
Az OTP kivételével estek a vezető részvények a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 360,09 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel 23 637,22 ponton zárt pénteken. A részvénypiac múlt heti forgalma 41,80 milliárd forint volt, szemben az előző heti 46,84 milliárd forinttal.
Csoknyai László az ötödik helyen zárt vasárnap a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának Párizsban rendezett Grand Slam-viadalán, a 81 kilogrammos súlycsoportban.
Az első helyen kiemelt Roberto Bautista diadalmaskodott az első ízben megrendezett, 463 ezer euró (144,6 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás férfi tenisztornán.
A jövő héten többnyire borús lesz az időjárás, sok esőre kell készülni, helyenként havas eső, hó is lehet. Többször erős, viharos lesz a szél is, de marad az enyhe idő, olykor még éjszaka is csak 8 Celsius-fokig hűl le a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A Betis több mint két hónap elteltével győzött újra tétmérkőzésen: vasárnap hazai pályán 1-0-ra múlta felül a Valenciát a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
Európa szerte szélviharok tomboltak az elmúlt héten. Ez a felvétel az angliai Durhamnél készült: egy kamionsofőr nem kis bravúrral fogta meg a járgányt, amit kis híján lesodort az útról a szél.
Jelentős károkat tud okozni a család életében, ha egy családtag alkoholistává válik - tudtuk meg a Honvédkórház sürgősségi osztályvezetőjétől. Zacher Gábor az InfoRádió hétfőn este hallható Családi hét című magazinjának arról is beszélt, hogy kezelni azonban csakis azt lehet, aki elfogadja a kezelést.
Az Egyesült Arab Emírségek készen áll arra, hogy szárazföldi erőt küldjön Szíriába az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaként - közölte vasárnap a kormány egyik illetékese néhány nappal azután, hogy Szaúd-Arábia is hasonló bejelentést tett.
Ha nem is könnyen, de mindkét bajnokesélyes, az éllovas Napoli és az üldöző Juve is nyert vasárnap a Serie A-ban, ezzel már nyolc forduló telt el úgy, hogy egyikük sem hibázott. Jövő szombaton megütköznek Torinóban, ahol hazai siker esetén őrségváltás is történhet a tabella élén.
Az a cél, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban saját lakáshoz jusson, ezért várhatóan már a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete -...
Harmincháromra nőtt a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, több mint 100 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban - közölte a helyi média vasárnapi jelentéseiben.
A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban leginkább a januári inflációs és a tavalyi bruttó hazai termék (GDP) adatok állhatnak a figyelem középpontjában.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, valamint Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is közlemény útján ítélte el vasárnap az észak-koreai rakétakilövést.
A legfrissebb adatok szerint eddig 49 gyermek vesztette életét és 138 sérült meg a csaknem két éve tartó kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus következtében Donyeck megyében - hozta nyilvánosságra vasárnap a helyi rendőrség sajtószolgálata.
A Manchester United a Chelsea otthonában lépett pályára a Premier League 25. fordulójában és a Vörös Ördögök a hosszabbításban engedték ki a sikert a kezeik közül.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az illegális migráció kérdésében nem tud létrejönni az egységes Európa, miközben az unión kívül mindenki más meg tudja védeni magát.