Az OECD adatai szerint tovább javul a foglalkoztatás a szervezet országaiban, így az előrejelzés szerint 2017-re elérheti a válság előtti szintet. A keresetek növekedésének lendületét azonban megtörte a pénzügyi válság, 20 százalékkal lehetnének magasabbak Magyarországon a fizetések, ha a korábbi ütemben nőttek volna a bérek, írja a Portfolio.
Júniusban 678 millió euróval 24,785 milliárd euróra csökkentek a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai - derül ki a jegybank honlapján csütörtökön megjelent legfrissebb adatokból. A tartalékok 5,537 milliárd euróval csökkentek az idei első fél évben és 9,976 milliárddal az eltelt egy év alatt.
Sokkoló felvételt rögzítettek egy nőről, aki elhatározta, hogy mindenáron kirak egy Rubik-kockát. Ezzel nem is lenne baj, ha nem vezetés közben jutott volna eszébe ez az ötlet, mégpedig a legnagyob forgalomban.
Ha csütörtök, akkor Kormányinfo, ezúttal már az 57. felvonásra kerül sor Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő részvételével. Szokás szerint a...
Az autógyártóknak manapság egyre több feladatuk van, hiszen mára már nem elégednek meg a vásárlók egy hatékony, gyors vagy éppen kényelmes négykerekűvel – egyre fontosabbá váltak a modern technológiák és a különböző kapcsolódási lehetőségek. A Volkswagen most az LG-vel vágott bele egy közös projektbe, melynek célja természetesen az internetes és mobiltelefonos összeköttetés fejlesztése.
Az ingatlanbefektetés az egyik legrégibb, hazánkban hagyományosan népszerű, és jelenleg jó hozamokat biztosító megtakarítási forma. Bár sokaknak elsőre a közvetlen ingatlan vásárlás jut róla eszébe -...
Pintér Attila, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya, a Mezőkövesd jelenlegi trénere jogosnak tartja, ha gratulálnak neki a válogatott sikeres Európa-bajnoki szerepléséhez.
Az utóbbi napok ismételt gyengülése után csütörtökön határozottan erősödött a brit font, azonban kora lenne a mélyrepülés végéről beszélni. Mindezzel párhuzamosan egyébként a részvénypiacok...
Magyarán azt mondják, hogy ha nem szabályozhatják kedvükre a hozzáférést a szélessávú internethez, akkor sajnos nem fogják tudni kiépíteni az 5g mobilhálózatot.
A Pilisi Parkerdő Zrt. 3600 hektárral bővíti az örökerdő-állományát Pilismarót közelében, így 2017-től összesen 8600 hektáron folytatnak az erdő természetes egységét a lehető legjobban megőrző gazdálkodást - közölte az MTI-vel az erdőgazdaság szóvivője csütörtökön
A magyarországi kvótareferendumnak mindenekelőtt belpolitikai szempontból van jelentősége, a célja, hogy napirenden tartsa a migránskérdést, elterelve a figyelmet a kormány számára kedvezőtlenebb ügyekről, a gazdasági problémákról vagy a korrupciós vádakról - írta a Financial Times (FT) című londoni gazdasági napilap internetes kiadásában
A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben - jelentette be egyebek mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A különböző fesztiválok nem az "erkölcsi fertő" helyszínei, egy-egy többnapos rendezvény sokkal biztonságosabb, mint egy szórakozóhely - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatornán csütörtök délelőtt.
A szállásadók már nem nagyon tudják egy jóindulatú képekkel tarkított katalógussal átverni az utazókat, a fiatalabbak ugyanis alaposan felkutatják a korábbi vendégek véleményeit.
Döntöttek a riói csapat összetételéről a Magyar Olimpiai Bizottság csütörtöki közgyűlésén illetve arról, hogy London kardvívó olimpiai bajnoka, Szilágyi Áron viszi majd a magyar zászlót a megnyitón.
Júniusban 172 ezerrel bővült az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP legfrissebb jelentéséből. Az adat pozitív meglepetést...
Ha csütörtök, akkor Kormányinfo, ezúttal már az 57. felvonásra kerül sor Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő részvételével. Szokás szerint a...
Megkezdődött Munkácsy Mihály Golgota című sokmillió dollár értékűre becsült festményének védetté nyilvánítása miatt Pákh Imre tulajdonos által a Forster örökségvédelmi központ ellen indított közigazgatási per a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon csütörtökön
Az idei második negyedévben a legnépszerűbb település Budapest helyett Siófok volt, míg a dobogó 3. helyén Hajdúszoboszló végzett. Siófok a nyári szállásfoglalások alapján az elkövetkezendő hónapokban is megtartja első helyét, míg a 2. és 3. helyre Hajdúszoboszló és Balatonfüred érkezik meg.
A meghirdetett mennyiségnél 21,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 68,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.