A főbb amerikai részvényindexek ma is emelkedéssel indították a kereskedést, köszönhetően az európai részvénypiacokon tapasztalt optimizmusnak, illetve az eddig az elemzői várakozásokat többnyire...
A Volkswagen AG a jövő héten esedékes fél éves eredmény beszámolója előtt a honlapján tett előzetes bejelentése szerint a konszern a dízelbotrány következményei ellenére is 7,5 milliárd euró működési eredményt ért el az első fél évben, szemben a tavalyi 6,8 milliárd euróval.
A Ferencváros 12 év után tért vissza a BL-be, de már az első akadályon fennakadt, az albán Partizani Tirana ugyanis tizenegyesekkel kiejtette a magyar bajnokot szerda este a Groupama Arénában, a selejezőkör második fordulójában. Gera tizenegyesgóljával korán vezetéshez jutott a Fradi, amelynek újabb büntető járt volna, de az előny megduplázása helyett Hüsing fájdalmas öngólját kellett megélnie a…
Az Albániában elért idegenbeli, 1-1-es döntetlen után hazai pályán sem bírt a Partizani Tirana együttesével a Ferencváros, amely végül tizenegyesekkel maradt alul ellenfelével szemben a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.
A Ferencváros nem jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába: a zöld-fehérek szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban kaptak ki az albán Partizani együttesétől
Jelentősen nőtt a szervdonorok száma Magyarországon, tavaly 497 szervátültetést végeztek, ezek közül 40 élődonoros műtét volt - közölte a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Németországban a munkaerőpiacra belépett menekültek többsége csak segédmunkára alkalmas - írta szerdán a Bild című lap a szövetségi munkaügyi hivatal (BA) adataira hivatkozva
A tavalyinál erősebb nyári szezonra számít a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az alapján, hogy az év első öt hónapjában minden magyarországi régióban nőtt a szállodák összes bruttó forgalma és a vendégéjszakák száma is - mondta Niklai Ákos, a szállodaszövetség elnöke az MTI érdeklődésére szerdán.
Száztízezer doboz adózatlan cigarettát találtak egy bolgár teherjárműben, görögdinnyék közé elrejtve a pénzügyőrök az M43-as autópályán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.
A francia szenátus is nagy többséggel jóváhagyta szerda este a rendkívüli állapot fél évvel történő meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet, amelyet a nemzetgyűlés heves vita után hajnalban fogadott el
Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet, ftalátot talált egy független laboratórium a Tiszában, ahonnan a PET Kupa környezetvédő akció során vettek mintát a szakemberek.
Pep Guardiola korábbi csapata, a Bayern München 1-0-ra legyőzte a sztáredző jelenlegi együttesét, a Manchester Cityt szerda este felkészülési mérkőzésen. 68 ezren nézték meg az Allianz Arenában a bajorok új, olasz mesterének, Carlo Ancelottinak hazai bemutatkozását. Guardiola először ült a City kispadján.
Ez a jó hangulatú felirat borítja be az egyik épületet ma az isztambuli Taksim téren. Kíváncsi vagyok, mikor jut el erre a szintre a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
Jelentős segítség, mentőöv a magyar tejtermelőknek az EU-tól kapott mintegy 3 milliárd forintos (9,5 millió eurós) támogatáscsomag a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint.
Napjainkban egyre több nő és férfi kapja kézhez a diagnózist, miszerint inzulinrezisztenciában szenvednek, melyet csak egy hajszál választ el a 2-es típusú cukorbetegségtől. Ennek hátterében a genetikai tényezőkön túl a mozgáshiány, az egészségtelen táplálkozás és a túlsúly áll, tehát erősen életmódfüggő betegségről van szó.
Ennél megalázóbb nincs: kapus panenkázott gólt kapusnak a Fradi szerda esti BL-selejtező-visszavágójának büntetőpárbajában, a Groupama Arenában, amelynek során sajnos az FTC hálóőre, Dibusz Dénes volt a szenvedő fél. Az albán válogatott Alban Hoxha kapus létére elsőként odaállt a mészponthoz, és hidegvérrel a kapu közepébe löbbölt. Dibusz először elvetődött oldalra, majd megpróbált visszaérni…
A kínos plágiumvád miatt benyújtotta lemondását Donald Trump feleségének, Melania Trumpnak a beszédírója. Meredith McIver lemondását azonban a republikánusok elnökjelöltje nem fogadta el.
Leminősítette szerdán Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását a Standard & Poor's, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a múlt heti katonai puccskísérlet politikai következményei kikezdik a beruházási környezetet, aminek negatív növekedési és tőkebeáramlási hatásai is lesznek.
Növelte utasszámát, árbevételét és üzemi eredményét is a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság az első negyedévben a tavalyihoz képest, az előrejelzésekben viszont csökkentette kapacitásbővítési terveit.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálat után összesen 54,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP-csoportra, és kötelezte a csoporttagokat a jogsértések megszüntetésére - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
Innovatív, a nemzetközi gyakorlatban is elterjedt érdekeltségi rendszert vezet be az MKB Bank. A hosszú távú dolgozói elkötelezettséget elősegítő munkavállalói résztulajdonosi program (mrp) keretében a hitelintézet mrp szervezete 15 százalékos tulajdonrészt szerzett a bankban - közölte a pénzintézet az MTI-vel szerdán.
Budapest — Helybenhagyták, ütötték-verték gondozói egy budapesti idősek otthonában Tibi bácsit – legalábbis ezt állítja az idős férfi. Ami bizonyos, hogy az öregúr kórházba került az otthonból súlyos sérülésekkel, az ügyben pedig eljárás is indult.
Budapest — Teljesen kihalt a Kozma utcai izraelita temető azon része, ahol a Blikk információi szerint csütörtök délután, 16 órakor örök nyugalomra helyezik Somló Tamást.
Budapest — Nálunk jártak Magyarország legszebbjei! A vasárnap lezajlott Miss World magyarországi fordulójának győztese, Gelencsér Tímea (22) és a két udvarhölgy, Oczella Eszter (22), Dukai Babett (23) és a verseny jogtulajdonosa, Sarka Kata a Blikk Sztárchat vendégei voltak, és készségesen válaszoltak az olvasók által feltett kérdésekre.
Az év eleji mélypontot követően nőnek a felvásárlási árak, és így rendeződnek a piaci viszonyok a sertéságazatban - mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára szerdán az MTI-nek.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Magyarországon a kormány adópolitikája miatt mindennapos jelenséggé vált a dolgozói szegénység, és nem véletlen, hogy naponta százával-ezrével hagyják el az országot az emberek.
Háromszázezer fürdőruhát adott el feketén egy távol-keleti árukat forgalmazó kereskedő, akinek a be nem vallott adó ellenében, valamint bírságként összesen 133 millió forintot kellett megfizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.