Fonyódon megnyitották a Balaton első kutyás strandját, hasonló a tó partján még sosem volt. Még a szabad strandokon sem szabad az ebeket fürdőztetni, úgyhogy a kutyastrand híre nem túlzás, hogy talán az egész országot megmozgatta. Ottjártunkkor több fővárosi gazdával találkoztunk, akik több órát utaztak kedvencükkel csak azért, hogy végre a kutyájuk is legálisan megmártózhasson a Balatonban.
Az egykori Nagy Ő kiakadt a közösségi oldalára posztolt kép alá érkező kommenteken és egy nagyobb volumenű bejegyzésben összegezte véleményét a férfiak viselkedéséről.
Szárazföldi mentőcsapatok nehéz körülmények között, drónok segítségével keresték szombaton az orosz katasztrófavédelemnek azt a tűzoltó repülőgépét, amely az előző napon tíztagú legénységgel a fedélzetén tűnt el Szibériában
Bosznia-Hercegovina lakossága mintegy 800 ezer fővel csökkent az utóbbi huszonöt évben a 2013-as népszámlálás csütörtökön - két és fél évvel az adatfelvétel után - közölt eredménye szerint, a balkáni országban 3 531 159 ember él az előző, 1991-es népszámláláskor 4,3 regisztrált millióval szemben.
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának mozgása. A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 2,6 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj ára 1,8 százalékkal csökkent. A forintot azonban elkaszálta a Brexit, heti átlagban 2,3 százalékkal gyengült a dollárhoz…
Mint megírtuk, négy honvéd halt hősi halált a hortobágyi aknamentesítés során pénteken. A Magyar Honvédség most nyilvánosságra hozta a hősi halottak neveit.
További három évre választották meg Jaroslaw Kaczynskit a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének a lengyel kormányzó párt szombati kongresszusán, az eddigi elnök egyedüli jelöltként indult a tisztújításon
Öt ember meghalt és több mint húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egyik kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni - közölte a rendőrség szombaton
Zsoltot napokig félrediagnosztizálták az orvosok, végül, mire értő kezekbe került, kómába esett. Nem sok jóval biztatták családját, de a felesége nem adta fel. Megmondta az orvosnak, hogy fel fogja ébreszteni, és meg is tette – némi kiabálás után.
A dakkai terrortámadás elkövetői 23 túszukkal végeztek péntek éjjel a bangladesi főváros két előkelő éttermében, az áldozatok többsége külföldi volt, elsősorban olasz és japán állampolgár - közölték a hatóságok szombaton.
A Dortmundtól a Manchester Unitedhez igazolt a 27 éves, örmény válogatott támadó középpályás, Henrih Mhitarjan - erősítette meg a német klub szombat délután.
A hatszoros olimpiai bajnok vágtázó, Usain Bolt megsérült a jamaicai válogatón, így nem jutott ki a közvetlen kvalifikációból a riói olimpiára - írja az MTI.
Bordeaux — Ma rendezik a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság negyeddöntőinek rangadóját, a Németország–Olaszország mérkőzést (M4, 21.00). Az aktuális világbajnok és az Eb-címvédő Spanyolországot az előző körben kiütő gárda összecsapásán a múlt alapján az olaszok az esélyesek.
Elhunyt Tréfás György operaénekes, a Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja, Debrecen díszpolgára. A 85 éves korában elhunyt Tréfás Györgyöt Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata saját halottjának tekinti - közölte a városháza sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
Spielberg — A Forma–1 nyári szünetében oltár elé vezeti gyermekének édesanyját a jelenleg a vasárnapi Osztrák Nagydíjra koncentráló Kimi Räikkönen (36).
Debrecen - Elhunyt Tréfás György operaénekes, a Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja, Debrecen díszpolgára. A 85 éves korában elhunyt Tréfás Györgyöt Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata saját halottjának tekinti - írja az MTI.
Májusban 21,1 milliárd forinttal csökkent a háztartások betétállománya szezonális kiigazítás nélkül a tranzakciókból eredően, míg hitelállományuk a forinthitelek 0,4 milliárd forintos csökkenésének, valamint a devizahitelek 0,4 milliárd forintos növekedésének eredőjeként lényegében nem változott - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön kiadott legfrissebb adataiból.
Több mint 40 produkció, koncertek, színházi előadások és illúzió show is várja az érdeklődőket július 9. és szeptember 10. között a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon.
Frontálisan ütközött két autó az M2-es autóúton Budapest irányában a gödi lehajtónál szombaton 18 óra után, a balesetnek több sérültje van, a helyszínen teljes az útzár.
Lezuhant egy autó a felüljáróról a 405-ös úton Újlengyelnél szombat délután 4 óra körül, a roncsba szorult sofőrt a tűzoltók szabadították ki, a sérültet mentőhelikopter vitte kórházba– közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.