Ezentúl "drákói szigorral" lépnek fel a szerbiai hatóságok az illegális fegyverbirtoklási ügyekben - jelentette ki szombaton Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a belgrádi Pink televízióban a szombat hajnalban történt, öt ember halálával végződött vajdasági gyilkossággal kapcsolatban
A Nobel-békedíjas író nyolcvanhét éves volt, halálát az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont közölte. Számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján. Több alkalommal is nyilatkozott az ATV-nek.
A meneten és belőle kialakuló utcabálon a szervezők szerint másfél millió ember ünnepelte a sokszínűséget és az elfogadást, továbbá követelt valódi egyenlőséget biztosító törvényeket.
De a napnak még nem, hiszen a Németország–Olaszország negyeddöntő 1–1-re áll, tehát még minimum egy fél óra a végéig, ez indokolja ezt a dalt. A meccs végén elemzéssel jelentkezünk.
1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után az első tíz tizenegyesből hatot kihagytak. Utána hatból hatot belőttek. A kilencedik párban Darmian kihagyta (Neuer balra vetődött, megfogta), Hector viszont belőtte. A német válogatott törtenete során először tudta nagy tornán legyőzni az olaszokat.
120 percen át gyűrte egymást a két csapat, hogy aztán az első tíz tizenegyesből hatot elhibázzanak. Neuerék viszont most nagyot léptek a végső győzelem felé.
Hatalmas csatában, tizenegyesekkel dőlt el a Németország-Olaszország találkozó a labdarúgó-Európa-bajnokság negyeddöntőjében, végül a német válogatott örülhetett, bejutott a legjobb négy közé.
A németek szokás szerint nem tudták megverni az olaszokat tétmeccsen, mert Özil gólját nem sokkal később Bonucci kiegyenlítette tizenegyesből a második félidőben, így aztán a végén büntetők döntöttek az Eb-elődöntőbe jutásról szombat este Bordeaux-ban. Schweinsteiger már az 5. körben véget vethetett volna az izgalmaknak, ám végül Hector (képünkön) lett a hős a kilencedik sorozatban belőtt…
A 35-50 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. Vagy már Ön is várja a nyugodtnak gondolt nyugdíjas éveket? Számolja az éveket, hónapokat? Nyugdíjkorhatár Magyarországon: kalkulátorunk segítségével megtudhatja, hogy a hatályos jogszabályok szerint mikor mehet nyugdíjba.
Németország tizenegyesekkel győzte le Olaszországot, miután a rendes játékidőben és a hosszabbítás után is 1-1-re álltak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében
Idegenforgalmi adót vezettek be a Spanyolországhoz tartozó Baleári-szigeteken július 1-jétől, amely a turistáknak éjszakánként 0,5 és 2 euró közötti többletköltséget jelent szállástípustól és a tartózkodási időtől függően.
Az úszók közel másfél éves olimpiai kvalifikációs időszakának utolsó, szombati napján a Budapest Openen sikerült a riói csapathoz csatlakoznia Pulai Bencének (100 pillangó), Molnár Flórának (50 gyors), valamint újabb indulási jogot szerzett Kozma Dominik (100 gyors), Késely Ajna pedig a 4x200-as vegyesváltó "kezdőnégyeséhez" férkőzött még közelebb. Összesen 36 magyar úszó utazhat Rióba.
A Brexit jelentős értékvesztést okozott a pénzpiacokon, ám a magyar lakosság egyik legfontosabb vagyonára egyelőre nem jelent veszélyt. Az ugyanis ingatlanban áll - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely 55 ezer milliárd forintra becsüli a magyarországi lakóingatlan-vagyon értékét, egyúttal számba veszi, hol lehet mégis hatása a Brexitnek.
A sztráda Budapest felé vezető oldalán két személygépkocsi ütközött össze; az egyik jármű méhkaptárakat szállított utánfutón, ezeknek egy része az ütközés következtében megsérült, méz és törmelékek kerültek az útburkolatra.
Forgalomkorlátozások lesznek ma érvényben Budapesten a Tour de Hongrie kerékpárverseny miatt, délután lezárják a Lánchidat is. A forgalomkorlátozás érinti az 5-ös, a 16-os, a 105-ös és a 178-as autóbuszt is.
"Korunk egyik legnagyobb erkölcsi tekintélye és sok tekintetben a világ lelkiismerete volt"- írta Barack Obama közleményében a nyolcvanhét éves korában elhunyt Elie Wiesel holokauszttúlélőról és Nobel-békedíjas amerikai zsidó íróról. A The New York Times című napilap úgy tudja, Wiesel manhattani otthonában hunyt el.
A péterfillérek gyűjtését minden évben a Szent Péter és Pál apostolok ünnepe, június 29. utáni vasárnap tartják. Tavaly a magyarországi katolikus templomokban mintegy 55 millió forintnyi adomány gyűlt össze.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter arra buzdította a Nagy-Britannia kilépése után az Európai Unióban maradó 27 tagország kormányát egy vasárnap megjelenő interjújában, hogy ők oldják meg együttműködésben az unió problémáit, ha azt látják, hogy az Európai Bizottság vonakodik ettől a feladattól.
A délutáni pihenő jobban élénkít, mint egy jó kávé – állítja több kutató. A spanyolok egy része ragaszkodik is hozzá, kormány azonban a hatékonyabb termelés érdekében az állami hivatalok után kiterjesztené a szieszta tilalmát a magánvállalkozásokra, üzletekre is.
Olvasónk arról érdeklődött: egyszerűsített foglalkoztatással is alkalmazható-e a 16. életévét betöltött, de 18. év alatti diák, például strandon, kizárólag hétvégi munkára. Dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
Mikor és mennyi zsebpénzt adjunk a gyereknek? Erről a kérdésről ahány szülő, annyiféleképpen vélekedik. Nincsenek nagy igazságok, viszont vannak szempontok, amelyeket feltétlenül mérlegelnie kell minden szülőnek.
Hiába nyújtotta be az egyedüli érvényes pályázatot az egri kereskedelmi szakközépiskola igazgatói posztjára a jelenlegi igazgató-helyettes, és hiába állt mellé a tanári kar 84 százaléka, a döntéshozó Nemzetgazdasági Minisztérium elutasította a jelentkezését. A tantestület szerint le kell váltani a jelenlegi iskolavezetőt, aki nem kompromisszumkész, és lelki stresszben tartja a pedagógusokat.
Kiderült: azért, mert egy országban magas a GDP, még nem garantálja, hogy emiatt jobb életkörülményekkel rendelkeznek az ott élő polgárok. A Social Progress Index (SPI) legfrissebb elemzése...
Hatszáznyolcvanötezer fővel rekordot döntött tavaly a Németországba más EU-tagországból bevándorlók száma: az élen a román, a lengyel és a bolgár állampolgárok állnak.
Az elmúlt években Magyarországon is egyre ismertebbé válnak a megújuló energiaforrások, közülük is a legelterjedtebbek a szélerőművek. Az építmény tetején található lapátokat a szél meghajtja, majd a beépített generátorok energiává alakítják a mozgást, amit azonnal be is táplálnak a rendszerbe. A szerkezet távolról kecses épületnek tűnik, közelről viszont egy hatalmas torony vet ránk árnyékot.
A wellness mellett gasztronómiai élvezetekben is részed lehet a 750 éves településen és a mellette kiépült fürdővárosban, Bükfürdőn! Ismerd meg és próbáld ki a helyi séfek otthon is elkészíthető receptjeit!
Az állami földek értékesítése a magyar földművesek érdekeit szolgálja, megalapozatlanul állította ennek ellenkezőjét Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján - szögezte le az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
Az Oroszlán legyen óvatos, ne öntsön olajat a tűzre, a Szűznek most igaza van, joggal morgolódik párja döntésképtelensége miatt, a Skorpió megérzése azt súgja, hogy vetélytársa akadt.