Mivel Amerikában ma nem lesz kereskedés, Európában is alig észrevehetőek az elmozdulások, ma már pozitív és negatív tartományba is jártak a főbb európai indexek, szektorszinten azonban vannak nagyobb...
Húsz kilométeren torlódnak a teherautók az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt, a várakozási idő mintegy hat óra - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A balatoni vendégforgalom a hazai turizmus 20 százalékát adja, ami nagyrészt néhány város - köztük Hévíz, Siófok és Füred - kiemelkedő népszerűségének köszönhető. A kedvelt fürdővárosoknak is évről...
Szíria - Igazi "óriási" fenyegetéssel nézhet szembe a közel jövőben az Iszlám Állam. A közel 156 kilós, csupa izom Sajad Gharibi (24) csatlakozni akar az iráni haderőhöz.
Különösen a nők körében gyakori a krónikus sarokfájdalom, amelyet a talp- és a vádliizmok, valamint az Achiles-ín feszessége, majd rövidülése okoz. Ez főként azoknál jellemző, akik gyakran viselnek magas sarkút, és idővel hiába váltanak lapos lábbelire, a fájdalom abban sem szűnik meg.
A téma több szempontból is nagy jelentőségű. Kiemelten fontos azért, mert a derékfájás a felnőtt emberek 80 százalékában, élete során legalább egy alkalommal panaszt okoz, így a háziorvosok is gyakran találkoznak vele.
Júniusban 9685 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 31,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
A tengerpart helyett csupán a Schwarzenbergplatzig kell mennie annak, aki a hullámokon szeretne lovagolni. Szeptember végéig ugyanis egy ezer négyzetméteres medencében, 1,4 méter magas hullámokon szörfözhetnek a sportág szerelmesei.
Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak - köztük a Barcelonának és a Real Madridnak - több tízmilliót eurót kell visszafizetnie a spanyol államnak az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében.
Ilkay Gündogan és Nolito után Pep Guardiola ezúttal egy fiatal játékossal, a mindössze 19 esztendős ukrán válogatottal, Olekszandr Zincsenkóval erősített.
Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak - köztük a Barcelonának és a Real Madridnak - több tízmilliót eurót kell visszafizetnie a spanyol államnak az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében.
Budapest – Vasárnap kialakult az Európa-bajnokság elődöntőinek párosításai, ám a mérkőzések kommentátorairól még csak most rántjuk le a leplet, ahogy a finálé kommentátoráról is.
Magyarország – Két helyet zuhant az autótolvajok listáján a „mi autónk”, a Suzuki- derül ki Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) adatai alapján.
A „szegénységi kivándorlás” miatt csökkenteni szeretnék a szociális ellátásokat Németországban, ez azonban azt eredményezheti, hogy még többen maradnak fedél nélkül – írja a Die Zeit. Van, ahol a hajléktalanok fele kelet-európai EU-tag országokból érkezett. A magyar állampolgárok is fent vannak a listán, hét év alatt megháromszorozódott a számuk.
Manchester - Megérkezett Manchesterbe José Mourinho, a United nyáron kinevezett portugál menedzsere. A szakember Londonba érkezett vonattal és egyből üzent is a szurkolóknak.
Tálib fegyveresek egy csoportja robbanóanyaggal töltött mellénnyel játszott egy búvóhelyen, amikor a szerkezet hirtelen felrobbant, és a helyszínen megölt 24-et a szélsőségesek közül.
Az ananász a köztudatban kiváló zsírégető hírében áll, ami segít a fogyásban. Állítólag a benne lévő bromelain enzimnek köszönhető ez a hatás. De vajon tényleg így van?
Annak ellenére, hogy a francia válogatott elsöprő győzelmet aratott az izlandi csapat felett az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, a szaklapok és a szurkolók is egyértelműen sikersztorinak tartják a 330 ezer lakossal bíró szigetország futballcsapatának menetelését.
"Mindennek eljön az ideje. Csak haladjunk tovább a magunk által kijelölt úton és mindent el fogunk érni" - írta Facebook-oldalán Szerető Krisztofer az átigazolásáról.
Olvasgatva a HR Portál Employer Branding rovatának írásait, nagyon hamar levonható a következtetés: ez egy egészen új szakma, sok tévhittel és félreértéssel. Egy valami azonban teljesen világos: employer branding az, amit az új munkavállaló mesél a munkába állásának másnapján a barátainak. Így az employer branding egyik fontos (ha nem a legfontosabb) eleme a munkavállalók megbecsülése. Nem a…
Az Európai Unióban és az euróövezetben is 0,6 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak májusban az előző hónaphoz képest - közölte hétfőn az EU statisztikai hivatala (Eurostat).
A Magyar Honvédség teljes kártérítéssel tartozik a tagjai felé, így biztosítás hiányában sem éri semmiféle hátrány a pénteken balesetet szenvedett katonát, illetve hozzátartozóját, élettársát - közölte a Honvédelmi Minisztérium