A közeljövőben nem valószínű, hogy az Egyesült Királyság után más EU-s országban is a tagságról szóló népszavazást tartanának, a Brexit hatására azonban egyértelműen növekedtek az Európai Uniós...
Theresa May jelenlegi belügyminiszter, esélyes konzervatív miniszterelnök-jelölt eddig többnyire visszafogottan nyilatkozott, ráadásul a kampány alatt bennmaradás párti volt, de most a hatalom közelsége mintha kissé megszédítette volna. Lelki szemeink előtt egy rusnya válási huzavona rémképei kezdenek kibontakozni.
Szeretem a halat. A tengerit és a hazait is, halászlének, salátának, fish and chips-nek, pástétomnak, mindenhogy. Gyorsan elkészül, a lányaim is örömmel falják, és nem kell hozzá nagy varázslat, hogy finom legyen (már ha minőségi a hal).
Megjelent az Egészséges Budapest Program előkészítéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában: a fővárosi és a Pest megyei egészségügy fejlesztése érdekében négy új centrumot hoznak létre, amelyek köré társkórházakat szerveznek.
Egyelőre 14 fok van Budapesten, de rövidesen dupla ennyi lesz. Szóval aki szeret 14-15 fokban járkálni, az szaladjon gyorsan az utcára, és járkáljon. Zene:
A nyári pihenés olyan, mint az alvás a pszichológus szerint. Mindkettőnek tanulásfokozó hatása van, hiszen ilyenkor konszolidálódnak az ismeretek és rögződnek a fontos emléknyomok. De vajon nem felejtenek sokat a nyáron a gyerekek az év közben tanult ismeretekből?
Beleroppanhat a Volkswagen az európai kártérítésekbe – ezt mondta a vállalat vezérigazgatója. Matthias Müller szerint az autógyártó nem tudna ugyanolyan kártérítést fizetni az európai ügyfeleinek, mint az Egyesült Államokban.
Az európai lakosság inkább pesszimista, a migrációs válság által leginkább érintett országok polgárai az átlagnál is borúlátóbbak, és az emberek többsége szerint a bevándorlási hullám növeli a terrorizmus kockázatát - derül ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 28 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból.
Szeptemberben folytatódnak a minimálbér-tárgyalások; a kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mértéke a szociális partnerekkel való megállapodás eredményeként szülessen meg - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) testületi ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében módosul a Vidékfejlesztési Programban a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázat - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
A kormány kísérleti jelleggel, négy megyében (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala) kínál munkát 300 mentális, szociális vagy egészségi problémákkal küzdő álláskeresőnek. A programban napi hat órát dolgozó közmunkás havi bére 41 556 forint, legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén pedig havi 53 277 forint. (MTI)
A Brexit által kiváltott piaci bizonytalanság miatt hosszabb távon jelentős tőke áramolhat aranyba, az egyik fő menedékeszköznek számító nemesfém árfolyama egyre feljebb mehet - prognosztizálja az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.
Budapest - Elhunyt hétfőn Abbasz Kiarosztami neves iráni filmrendező, aki A cseresznye íze című filmjével 1997-ben elnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát.
Tegnap Európában már ismét felerősödtek a Brexittel kapcsolatos aggodalmak, ami ma reggel az ázsiai tőzsdéken is rányomta bélyegét a kereskedésre, a vezető tőzsdeindexek többsége lefelé vette az...
Sikeresen pályára állt kedd hajnalban az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) Juno űrszondája a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter körül - jelentette be a NASA.
Megerősített biztonsági intézkedések mellett, az ország sok vidékén viharos időjárás közepette, de mindenütt parádékkal, felvonulásokkal, koncertekkel és tűzijátékokkal ünnepelték az Egyesült Államokban az ország függetlenné válásának 240. évfordulóját hétfőn.