A szélsőségektől való tartózkodásra intett a muzulmán szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró beszédében Husein Kavazovic főmufti, a boszniai muszlim közösség vezetője kedden
A volt bajor miniszterelnök szerint a képviseleti demokráciában lehetőséget kell teremteni arra, hogy a választókat bizonyos döntésekről megkérdezhessék
50 milliárd forintból alakítja át a kormány a budapesti kórházinfrastruktúrát, ennek megvalósítására 2017 tavaszáig adott magának időt. A keddi sajtótájékoztatón kiderült: kapacitás nem szűnik meg,...
A haifai bíróság csaknem két év szabadságvesztésre és jelentős pénzbírságra ítélte azt az ötgyerekes izraeli muzulmán vallásoktató nőt, aki Törökországba utazott, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez - értesült kedden a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a Ynet.
Phibsborough - 23,8 millió eurót, azaz 7,5 milliárd forintot nyert az írországi Broadstone garázs 22 sofőre a hétvégi EuroMillions sorsoláson, ezért hétfőn egyikük sem ment be dolgozni.
1.) Rokkantsági ellátásban részesülőnek keresőtevékenység fennállása esetén van-e bejelentési kötelezettsége a Rehabilitációs Hatóság felé, vagy csak abban az esetben, ha keresőtevékenységből származó jövedelme 3 egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát? 2.) A rokkantsági ellátás melletti kereső tevékenység folyamatosan fenntartható-e, amennyiben az egészségi állapot…
Az osztrákok a Magyarországról, a magyar határőrök pedig az Ausztriából érkező kamionokat ellenőrzik. Az M1-esen Nickelsdorf felé 25, az A4-esen Hegyeshalom felé 6 kilométeres a dugó. A kamionok miatt a személyautók sem haladnak, hiszen több helyen a belső sávban is állnak a teherautók, és történt koccanásos baleset is. (nol.hu)
Rio de Janeiro - Nyolcvannal ment a motoros, amikor jobbról akart előzni egy kocsit, de a következő pillanatban már a híd alatt volt, két törött lábbal.
A nap második felére végre elmozdult a forint az euróval szemben, a brit font viszont már gyengébb, mint közvetlenül a népszavazás után. Életre kelt a forint 2016.07.05 13:53A forint az euróval...
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt kéri a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság elődöntős csapatainak játékosaitól, hogy a mérkőzés után ne vigyék be a pályára gyermekeiket.
London – Úgy tűnik, elszabadult a pokol a brit pénzpiacokon, a font árfolyama már mélyebben van, mint a brexites népszavazás okozta sokk után, amikor az EU-ból való kilépés miatt 31 éves mélypontra zuhant az angol fizetőeszköz. A politikai bizonytalanság pedig begyűrűzött a piacra is.
A jelek szerint ismét éleződik a kelet-ukrajnai konfliktus, az elmúlt 24 órában három katona esett el és tizenhárom sebesült meg a Moszkva által támogatott szakadárok támadásaiban - közölte Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján
Eurómilliókat lehet keresni a labdarúgó Európa-bajnokságon. Az UEFA 300 millió eurónál is több pénzt (kb. 93 milliárd forint) oszt ki a válogatottaknak, de a bevételekhez képest ez is csak aprópénz.
Elsőfokú ítéletében elmarasztalta kedden Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), megítélése szerint ugyanis a magyar hatóságok indokolatlanul rendelték el egy iráni menedékkérő fogva tartását
Marcoussis – Sajátságos kikapcsolódással tartja magát frissen és üdén a portugál labdarúgó-válogatott sztárja, Cristiano Ronaldo (31) az edzések között az Eb ideje alatt.