Alkotmánybíróval „randizott” a nyomozók látókörébe került Spéder Zoltán – ezzel a címmel közölt képriportot a mások által Fidesz közelinek mondott Pesti Srácok. Utolértük az alkotmánybírót, aki nem kívánta minősíteni az esetet, környezetéből viszont erős jelzőket hallottunk.
Azt hiszem, szinte mindenkinek leesett az álla, amikor a Renault lerántotta a leplet a Scénic új generációjáról. Az egyterű igazán látványosra sikerült, a legnagyobb visszhangot mégis a modell kerékválasztása kapta: az újdonság kizárólag malomkőnyi, 20 colos darabokkal lesz elérhető. Most eláruljuk, hogy miért.
Hivatalosan is megerősítették: két év múlva, vagyis 2018-ban kezdik meg a Rolls-Royce Phantom új generációjának gyártását. A márka csúcsmodellje vadonatúj, teljesen alumínium karosszériát kap, így valószínűleg több száz kilót ledob majd magáról.
Bártfai-Mager Andreát nevezte ki a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak a kormány szerdán a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározata szerint
Nyilván nem csak annak érdemes Linux Mintet telepítenie, akinek vén és lassú számítógépe van, hanem aki egyszerűen kezelhető felhasználói felületre vágyik.
Nyertes Zsuzsától elköltözött a lánya, Gulyás Zsuzsa. A színésznő megkönnyezte a különválást, de tudatában volt, hogy a lánya előbb-utóbb elhagyja a családi fészket. A friss diplomás Zsuzsa elmondta, hogy kellett az engedély az elköltözéshez. A Mokka videójából az is kiderül, kihez költözött a lány:
Néhány évtizede kizárólag felnőtteknél diagnosztizálták, mára azonban egyre több fiatalt érint a 2-es típusú diabétesz. Már két éves gyermeknél is kimutatták, bár ez nem számít tipikusnak, hiszen jellemzően kiskamaszkorban alakul ki - mondja Dr. Körner Anna. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense hozzátette: a tünetek viszonylag későn jelentkeznek, a vércukorszint is sokáig normál…
A Fidesz szerint politikai hisztéria zajlik a Városliget körül. A kormánypárt az MTI-nek szerdán küldött közleményében úgy fogalmazott: "az ellenzék csak balhézni tud, de építeni nem".
A munkahelyét elveszítő embereknek ilyenkor nemcsak az állástalanság anyagi, de az érzelmi és pszichés következményeivel is szembe kell nézniük. És bár eleinte sokan lelkesek, pozitívan állnak a változáshoz, hamar jöhet a kétségbeesés.
Lyon – Szerdán történelmi jelentőségű találkozón lép pályára a walesi labdarúgó-válogatott az Eb-elődöntő mérkőzésén a portugálok ellen, és nem titkolt céljuk a döntőbe jutás!
Több száz milliárd forinttól esne el Magyarország, ha Soros György amerikai üzletember javaslatának megfelelően Brüsszel megkurtítaná a kohéziós alapokat – jelentette ki Hölvényi György, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Még Fabian Barthez szerint sincs az angol válogatott szintjén Joe Hart kapus. Az egykori világklasszis hálóőr szerint rengeteg hibát követett el Hart az Eb-n, és a technikája sem elég jó ahhoz, hogy kijavítsa ezeket.
Laptop, okostelefon, táblagép a bőröndben? Ha mi is olyan nyaralók vagyunk, akik nem képesek útra kelni számítástechnikai eszközeik nélkül, akkor tisztában kell lennünk azokkal a veszélyekkel is, amelyeket a nyílt wifikapcsolatok, az online bankolás vagy az útközben lebonyolított vásárlások jelentenek.
Csak pezsgőre negyedmillió eurót költött Alekszandr Kokorin és Pavel Mamajev, az Európa-bajnokságról csont nélkül kieső orosz válogatott két tagja. Klubjuktól cserébe komoly büntetésre számíthatnak.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a korábbi előrejelzéseknél valamivel lassúbb növekedés várható jövőre Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságaiban a brit EU-tagságról tartott népszavazás globális gazdasági sokkjának áthúzódó - elsősorban az euróövezetre gyakorolt hatások közvetítésével érvényesülő - következményei miatt.
Tóth Bertalant választották az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerdán Budapesten - jelentette be Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke a képviselőcsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan "kőkemény" ellenzékiséget ígért, és közölte azt is, hogy lemond az MSZP Baranya megyei elnöki posztjáról.
Az osztrák kormány jogszerűtlennek tartja a magyar rendőrök ellenőrzéseit a nyugati határon, amik miatt feltorlódik a forgalom. A magyar rendőrök azonban az ellenőrzéseiket eleve válaszlépésnek szánták, mert az osztrák rendőrök ellenőrizték a magyar oldalról átlépő kamionokat, amiatt pedig 30 kilométeres dugó alakult ki kedden az M1-es autópályán. (Népszabadság)
Minimális elmozdulással kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, így ismét nem sikerült eltávolodni a 317-es szinttől. Közben a brit font nagyot esett az éjszaka, a dollárral szemben...